Női NB I: Idén Egerszegre került a bronzérem
03
May
2019
Női NB I: Idén Egerszegre került a bronzérem
2019. május 3.  |  21:00
A mindent eldöntő, harmadik mérkőzésre került sor a ZTE és a Győr között, a tét a bronzérem volt.

Mindkét csapat jól dobott az elején, felváltva vezettek a felek, pontgazdag első negyed után 21-21-es döntetlen volt az állás.

Spanou tizenkettedik pontját, illetve második hármasát szerezte a folytatásban. Ekkor még a vendégek álltak jobban, de nem sokáig. A második negyed derekán 33-28-nál Pavlovics kért időt. Nem sikerült megtörnie a Zete lendületét, ebben a játékrészben is húsz fölé jutottak a kék-fehérek, a Győr viszont megállt tíznél, így 42-31-es eredménnyel ért véget az első félidő.

A szünet után visszaestek a csapatok a pontgyártásban, a különbség azonban nem csökkent, ez pedig Hortiéknak kedvezett. A záró felvonás előtt 57-46 állt a táblán.

Szétdobta ellenfelét a ZTE, a végére alakult ki a legnagyobb különbség, talán már fel is adta Pavlovics együttese, amely a párharc első felvonásán még elvette a zalaiak pályaelőnyét, de aztán kétszer is kikapott, így a tavalyi évvel ellentétben ezúttal be kellett érnie a negyedik hellyel - írta a BB1.hu.

ZTE NKK - CMB CARGO UNI Győr 80-60 (21-21, 21-10, 15-15, 23-14)

Női bajnokság, 3. bronzmeccs
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Papp P., Praksch P., Söjtöry T. (Várhalmi Zs.)

ZTE: Koizar 16/6, Pusztai 15/9, Maltsi 17/6, Boonstra 10/6, Parker 10. Csere: Horti 10, Gáspár-Szalay 2, Kovács G. -, Benke -, Preisinger -.

Győr: Mandics 2, Raksányi 11/6, Czank -, Spanou 22/9, Gray 21. Csere: Török 2, Varga -, Nagy D. 2, Krnjics -, Szabó P. -, Biczó -.

 

Fotó - ztenkk.hu 

Vármegyei szövetségek