2018/2019 - Szolnoki Olaj KK - Naturtex-SZTE-Szedeák 53-59
27
Apr
2019
2018/2019 - Szolnoki Olaj KK - Naturtex-SZTE-Szedeák 53-59
2019. április 27.  |  19:00
A szombati nap utolsó mérkőzésén szintén a döntőbe jutás volt a tét. A szolnoki csapatért szép számú közönség látogatott ki a szolnoki csarnokba. 

A Szeged kezdte jobban a mérkőzést, a 7. percben 5 pontos előnyhöz jutott. Frank Áron hárompontosával 2 pont lett a két csapat közti különbség. Kemény védekezés volt látható mindkét oldalon. Első negyed végén 5 ponttal vezetett a Szedeák. A második negyed elején Frikker és Kókai pontjaival egyenlitett az Olaj, így 20-20 lett az eredmény, majd Frikker duplájával és Taiwo büntetőivel át is vette a szolnoki legénység a vezetést, Csák újabb triplájával már 8 pont volt az előnye. A szegediek ezekben a percekben nem igazán tudták pontra váltani dobásaikat. A negyed végére megrázta magát a Szeged, sikerült faragnia a hátrányán, így a csapatok 31-27-es eredménnyel zárták az első 20 percet.

A második félidő férfias csatával és kemény védekezéssel indult mindkét csapat részéről. A Szeged rendezte előbb sorait, lefaragta hátrányát, és 5 perc eltetével újra átvette a vezetést (33-34). Újra rendezni tudta sorait a szolnoki legénység, így megint egál lett az állás (38-38). Ezekben a percekben mindkét gárda hullamzó teljesítményt mutatott támadásban a továbbra is kemény védekezés mellett. Egypontos szegedi előnnyel zárult a harmadik negyed. A záró felvonás közepéig nem igazán találta a szolnoki legénység a Szedeák ellenszerét, a Szeged meglépett 7 ponttal. Frank büntetőivel közelített újfent a Szolnok, a 36. percben már csak 3 pont volt a különbség. A végjáték feszült volt, de a Szedeák végig vezetett, és 59-53-as sikerével kiharcolt a döntőbe kerülést.

Szarvas Gábor (Szolnoki Olaj KK): Gratulálok a Szegednek a győzelemhez! Tudatosabban támadtak, mint mi. A védekezésünkkel elégedett vagyok, csak a 15 szegedi támadólepattanó miatt van hiányérzetem. Karnyújtásnyira volt a nagydöntő, fájó, hogy nem tudtunk bejutni. Nagyon köszönjük az Olaj tábornak a szurkolást, fantasztikusak voltak!

Kiss Zsolt (Naturtex-SZTE-Szedeák): Mérhetetlenül büszke vagyok a fiúkra, mert amit ma védekezésben műveltek, az csodálatos volt! Nagyon sokszor tapasztaltam már, hogy mekkora szíve van a játékosainknak, de ma erre rátettek még egy lapáttal! Megpróbálunk holnapra kicsit felfrissülni.

Vármegyei szövetségek