Férfi NB I: Megállította a Körmend menetelését a Szolnok
24
Apr
2019
Férfi NB I: Megállította a Körmend menetelését a Szolnok
2019. április 24.  |  22:05
Megállította a Körmend menetelését a Szolnok

Bár az első játszott a másodikkal, korántsem volt telt ház Szolnokon, igaz ebben közre játszhatott a korai kezdés is. Kovácsot bár benevezték a hazaiak, de végül még nem lépett pályára bokatörése óta a válogatott hátvéd.

Fej-fej mellett haladtak a csapatok az elején, bár többnyire a Körmend vezetett. Feszült volt a hangulat a pályán, paprikás a lelátón. A higgadtságáról ismert Vojvoda kapott technikait reklamálásért az utolsó percben, és éppen az ő kosara zárta az első negyedet (19-20).

Eltelt másfél perc, Vojvoda újabb hármasával visszavette a vezetést az Olajnak. 11-2-vel kezdtek a hazaiak, Zollner azonnal időt kért, extázisban volt a Szolnok. A Körmend hat emberrel is megpróbálta - egy cserénél Price elfelejtett lejönni -, a bónusz büntetőt is értékesítette a bajnok. Kemény, férfias csata volt, 35-30-nál Alekszics kért időt. A Körmend nem adta fel, 38-30-ról is kiegyenlített. Az egyébként szintén remekül játszó Malasevics triplájával ért véget az első félidő (50-43). 60%-kal dobott a Szolnok.

A fordulás után tovább nőtt, kétszámjegyűvé vált a különbség, a huszonharmadik percben, Delas kosara után, 56-45-nél mégis a Szolnok kért időt. Bradford egymás után két hármast is bepörkölt. Bár benézett tízen belülre az MTE, megrázták magukat a fehér mezesek, 67-56-nál Zollner hívta magához játékosait. Csorvási a harmadik negyed utolsó percében - mindössze három és fél percnyi játék után - kipontozódott.
68-58-ról indult a záró felvonás.

A három negyeden át csendes Price szórta meg magát, 71-67-re fel is jöttek a vasiak, két és fél perc után időt kellett kérnie Alekszicsnek. Milosevic a 34. percben kipontozódott, nem sokkal később Price büntetőivel feljöttek kettőre a vendégek (78-76). Vojvoda szerezte meg harminckettedik pontját, másfél perccel a vége előtt jött is a körmendi timeout. Bradford büntetői lejöttek, aztán sorban jöttek a triplák: Rudner, Hammonds és Price. Húsz másodperc volt hátra, 85-82-nél Alekszics kért időt. Vojvoda és Thames sem hibázott a büntetővonalról. 87-84-nél, tizenkét másodperccel a vége előtt Zollner kért időt. Vojvodától a végén egy büntetői is elég volt ahhoz, hogy behúzza a rangadót a tartalékos Olaj.

Ezzel megszakadt a Körmend tizenegy mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata, a Szolnok együttese viszont a 2018/19-es bajnoki szezonban hazai pályán még mindig veretlen, ez már tizenöt találkozót ölel fel - írta a BB1.hu.

Szolnoki Olaj KK - Egis Körmend 88-84 (19-20, 31-23, 18-15, 20-26)

Felsőházi középszakasz, 5. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok,
V.: Györffy P. A., Tözsér D., Nagy V. (Faidt M.)

Szolnok: Vojvoda 35/21, Frank 3, Malasevics 17/9, N. Milosevic 8, Andric 9. Csere: Airington 6, Rudner 3/3, Tóth 7.

Körmend: Bradford 15/12, Németh 7/3, Price 17/3, Hammonds 6/6, Delas 7. Csere: Csorvási 2, Ferencz 14/12, Thames 16/3.

 

Megvan az első pécsi siker a felsőházban

Bár a Jászberény várta jobb formában a találkozót, egyértelműen a Pécs számított az esélyesnek, hiszen a vendégektől Pitts, Coleman és Cseh is hiányzott.

Könnyen lehet, hogy ez a két gárda játssza majd egymással a negyeddöntőt a középszakasz után, és bár még sok van hátra, nagy menetelés kellene a baranyaiaktól ahhoz (és totális formahanyatlás a berényiektől), hogy felcseréljék egymással a pályaválasztást...

2-7 után Csirke Ferenc együttese nagyon bekezdett, egy 21-2-es rohammal gyakorlatilag már az első negyedben el is döntötte a találkozó sorsát. A félidőre ráadásul Budimir és Csirics vezérletével tovább nőtt a differencia, a kék-fehérek sokat hibáztak, 41-23-as állással fordultak a felek.

Nem történt változás a szünet után sem, továbbra is kézben tartotta a mérkőzést a PVSK. A baranyai hegemónia tovább folytatódott, az utolsó játékrészben már harminc fölött is vezetett a Vasút, amely a játék minden elemében jobb volt ellenfelénél. A végére lehetőséget kaptak a fiatalok is a hazai oldalon, így Brbaklicsék kozmetikázni tudtak az eredményen - írta a BB1.hu.

Pécsi VSK-Veolia - JP Auto-Jászberényi KSE 77-56 (23-9, 18-14, 22-17, 14-16)

Felsőházi középszakasz, 5. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1300 néző
V.: Papp P., Török R., Nyilas I. (Fekete L.)

PVSK: Pongó 11/6, Taylor 16/3, Csirics 12/6, Budimir 18, Horti 5/3. Csere: Demeter 6, Wright 6, Popgyákunik -, Bíró -, Berkics 3/3.

JKSE: Ruják 2, Rakics 2, Brbaklics 9/9, Alekszandrov 15, Pantelics 17/3. Csere: Kerpel-Fronius 7/3, Czirbus 4, Fekete -.

 

Izgalmas csatában győzte le a Sopron a ZTE-t

A középszakasz során parádés formába lendülő Sopron KC arra készült, hogy visszavág a ZTE-nek, amiért az alapszakasz során oda-vissza kikapott tőle. A zalaiak az utolsó szalmaszálak egyikébe kapaszkodtak, hiszen rossz kezdésüknek köszönhetően egyre távolabb került a play-off.

A Sopron szerezte a találkozó első kosarát, ám gyorsan fordított a Zalaegerszeg. 7-7-nél sikerült egyenlítenie Takács triplát követően a Sopronnak, majd Warner révén a vezetést is átvenni. 17-14-ig még a hazaiak tartottak előrébb, ám előbb Green egalizált, majd Ware hármasa a fordítást jelentette. Ezután Durázi is a helyére küldött egy duplát, így ötpontos fórt harcolt ki a ZTE (17-22).

Nem úgy nézett ki a második etap kezdetén, hogy fordítani fognak tudni a hazaiak. A zalaiaknál Durázi nagyon belelendült, sorra szerezte a pontjait. Hármasa után 19-29 állt az eredményjelzőn. Amerikai hátvédpárosa által egy 10-0-s rohanással azonban felzárkózott az SKC. Warnert nem sikerült tartaniuk a vendégeknek, így örülhettek, hogy csak öttel vezetett a félidőben a Sabáli-legénység (40-35).

Nem hozott pontesőt a harmadik játékrész. A Sopron magabiztosan vezetett, tíz pont fölött állandósult a különbség. Már tizenöttel is mentek Sabáli Balázs tanítványai, innen kellett közelebb lopóznia a ZTE-nek, mielőtt végleg elment volna számukra a meccs. Ware és Thompson pontjainak köszönhetően végül ez összejött (55-51).

Az utolsó negyed roppant idegölő volt. A ZTE nem hagyta magát, és ledolgozta hátrányát, majd a vezetést is átvette. Mindkét oldalon pontatlanok voltak a csapatok, továbbra sem esett sok kosár. A 39. percben még 64-63 állt az eredményjelzőn, ami után a Sopronnak sikerült előrelépnie. Noha Ware révén még 68-66-ra feljöttek a zalaiak, végül izgalmas hajrá után, de a soproniak örülhettek (70-66) - írta a BB1.hu.

Sopron KC - Zalakerámia ZTE KK 70-66 (17-22, 23-13, 15-16, 15-15)

Középszakasz, középház, 5. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Kapitány G., Praksch P., Söjtöry T. (Várhalmi Zs.)

Sopron: Warner 22/6, Lemar 20/6, Takács N. 7/6, Wiggins 8, Gordon 13. Csere: Supola -, Werner -, Dénes -, Molnár -.

ZTE: Ware 18/12, Thompson 8, Green 8/6, Szabó Zs. 16/3, Agafonov 5. Csere: Bagó 2, Durázi 9/3, Gulyás M. -, Doktor -.

 

Otthon sem tudott győzni a DEAC

Ellenkező utat járt be a két csapat az eddigiek során a középszakaszban, hiszen míg a DEAC botladozott, addig a Kecskemét a középház élére állt. A hajdúságiaknak több hiba már nem fért bele, egyéb esetben a rájátszás egyre távolabb került volna.

Közel négy perc után 8-8 állt az eredményjelzőn. Innen Dugat révén fordítottak a debreceniek, ám Djeraszimovics és Dramicsanin is a helyére küldött egy-egy triplát. Már 18-11-re is megléptek a kecskemétiek, innen kellett kapaszkodnia a DEAC-nak. Az utolsó percben az ötpontos differenciát sikerült kettőre faragnia Dugat újabb sikeres távolija után (21-23).

A második negyedben fokozatosan talált magára a Debrecen, és a 14. percben a vezetést is sikerült visszavennie, amikor Ivosev értékesített egy közelit. Meglépniük azonban nem sikerült a hajdúságiaknak, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Borisov belelendült a pontgyártásba, de így is csak egypontos előnyt csikartak ki a félidőre (43-42).

Hasonló koreográfia mentén zajlott a mérkőzés a nagyszünet után is. Komolyabb előnyt egyik csapat sem tudott kiharcolni magának, így érezhető volt, hogy tartogat izgalmakat a találkozó. 55-55 után a KTE tudott újítani és Wittmann pontjaival némileg meglépni. Egy pontra mégis visszajött a DEAC (60-61).

Hiába zárkózott fel egyszer az utolsó játékrész közepén két pontra a Debrecen, Forray Gábor csapata gyakorlatilag elejétől a végéig kézben tartotta a negyedet. Izgalmasan alakult a hajrá, de végig a vendégeknél volt az előny, így megérdemelt győzelmet arattak (72-77) - írta a BB1.hu.

DEAC - KTE-Duna Aszfalt 72-77 (21-23, 22-19, 17-19, 12-16)

Középházi középszakasz, 5. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
V.: Benczur T., Frányó P., Fodor A. (Hartyáni Zsolt)

DEAC: Dugat 10/6, Polyák 3, Borisov 25/6, Ivosev 9, Amigo 14. Csere: Kósa 2, Velkey 5/3, Bognár 4.

KTE: Wittmann 19/9, Green 11/3, Djeraszimovics 14/3, Dramicsanin 16/9, Karahodzsics 7. Csere: Molnár M. 8, Mészáros 2, Molnár D. -.

 

Újabb történelmet írt a TF: először győzte le az Albát

Bár a két csapat szezonbeli mindhárom meccsét tükörsimán nyerte a Fehérvár (113-51-re, 102-78-ra és 91-76), nagyon fogadkozott a sereghajtó, hogy története során először szeretné legyőzni az Albát.

A találkozónak már nem volt tétje, hiszen Jesús Ramírez együttese már korábban bebiztosította bennmaradását, a fővárosiak pedig pályahátrányból kezdik a Szeged elleni play outot.

A vendégek számára már a szezon hátralévő részében az a legfontosabb, hogy lehetőséget biztosítsanak fiatalabb, illetve a szezon során kevesebb szerephez jutó játékosainak, így kezdhetett Keller és Peringer is.

Nem volt túl magas a színvonal, az első negyed után néggyel, a félidőben héttel vezetett az Alba. Ekkor még semmi jel nem utalt arra, hogy meglepetés születik.

Persze egyáltalán nem szakadt le a TF, Clark és McLane vezérletével egy kicsit faragott is a hátrányán a záró játékrész előtt (46-49). Semmi nem dőlt el.

7-2-es szériával fordított Ales Pipan csapata, az Alba teljesen elveszítette a fonalat, innentől már a budapestiek irányítottak. A hajrát is lehozták a hazaiak, akik ezzel újabb történelmi - nem mellesleg önbizalom növelő - sikert könyvelhettek el - írta a BB1.hu.

Serco-TF-BP - Alba Fehérvár 70-65 (15-19, 15-18, 16-12, 24-16)

Alsóházi középszakasz, 4. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
V.: Földházi T., dr. Mészáros B., Csabai-Kaskötő B. (Dernei G.)

TF-BP: Krnjajski 7, Clark 20/9, Beák 3/3, McLane 14/6, Bergstedt 15. Csere: Buzás 2, Szobi 1, Rikalo 6/6, Fiilipovic 2.

Alba: Cabezas 5/3, Keller 2, Freeman 6, Peterson 14, Peringer 5. Csere: Tóth P. 9/3, Heath 10, Filipovity 9/3, Takács Mi. 3/3, Takács Ma. 2, Varga -.



Vármegyei szövetségek