2018/2019 - MAFC - Kosárlabda Akadémia Pécs 76-61
05
Apr
2019
2018/2019 - MAFC - Kosárlabda Akadémia Pécs 76-61
2019. április 5.  |  23:20
Nem kisebb téttel bírt a mérkőzés, minthogy a mérkőzés győztese a négy közé kerül, míg a vesztes az 5-8. helyért folytatja a küzdelmeket holnaptól.

Ez a tény szerencsére nem tette görcsössé a csapatokat, nagy elszántsággal vetették bele magukat már az első perctől a mérkőzésbe. Scherer és Pfandler dobóversenyét hozta az első pár perc, négy minutum után 9-4 volt az állás. Nem maradtak adósak a csapatok a pontokkal, 25-20-szal zárult az első játékrész.

Bősze zsákolt be egyből egy lecsorgó labdát, 7-0-t repesztettek a Vittay-legények, Mavrenszki mester ki is kérte idejét. Ebben a negyedben szinte semmi sem sikerült a pécsieknek. 45-28 volt a félideji állás.

Kimaradt jó pár távoli dobás mindkét oldalon a harmadik negyed elején, Scherer kosara törte meg a csendet, majd Váits talált be közelről. Válaszul a MAFC két triplát süllyesztett el gyors egymásutánban, 52-36-ra alakítva ezzel az eredményt. Pécsi tripla után tízen belülre jöttek vissza Váitsék, de a műegyetemistáknak még erre is volt válasza. 60-49 állt a táblán három negyedet követően.

Az utolsó negyed a MAFC-os Dormánról szólt, aki ellenállhatatlanul kosárlabdázott! A másik oldalon Váits próbálta tartani vele a versenyt. A végéhez közeledve 74-59 volt az állás, a pécsiek már nem tudtak újítani támadásban. A végjáték már nem hozott izgalmakat, a szinte önkívületi állapotban játszó fővárosiak magabiztos, 76-61 arányú győzelmet arattak.

Vittay-Hajnik Ambrus: Leírhatatlan, amit most érzek! Elfogytak a jelzőim a csapatomra. Hihetetlenül büszke vagyok rájuk, és hihetetlenül nagy példaképek számomra is! A mai napra világos tervünk volt mindkét mérkőzésen, nagyon komolyan készültünk rájuk. Egy nap alatt két mérkőzést végigcsinálni teljes koncentráltsággal, ez egészen elképesztő teljesítmény a csapatomtól! Már a bejutást is bajnoki címként éltem meg, ez a négybe jutás még rá is duplázott. Ha már idáig eljutottunk, akkor miért ne növelhetnénk a "bajnoki címeink" számát? Egy tisztességes MAFC-os azt is tudja, hogyan kell ezt a sikert megünnepelni, már azt is várom, de azt megígérem, hogy holnap reggeltől újra teljes fókuszban leszünk, és megpróbálunk egy vagy két csodát tenni.

Ivica Mavrenszki: Először is szeretnék gratulálni a MAFC csapatának, és a legjobbakat kívánom nekik! Másodszor pedig a saját csapatomról: teljesen elfogadhatatlan, amit ezen a mérkőzésen csináltunk, a játékvezetőkkel és minden mással foglalkoztak játékosaim a kosárlabdázás helyett. Ez nem megengedett semmilyen szinten sem! Sajnos elég enerváltan játszottunk az egész meccsen, és igazából ezért szenvedtünk vereséget. Megvolt az esélyünk a legjobb négyre, ez most már sajnos elszállt, viszont most az utolsó meccset megvárjuk, ahol eldől, hogy melyik helyezésért fogunk játszani. Sajnos ilyen a sport, de megyünk tovább, és igyekszünk a lehető legjobbat kihozni az adott helyzetből.

Vármegyei szövetségek