Íme a soproni Final4 menetrendje
28
Mar
2019
Íme a soproni Final4 menetrendje
2019. március 28.  |  14:30
A FIBA véglegesítette az április 12-14. között rendezendő soproni FINAL4 mérkőzéseinek az időpontjait. A magyar csapat pénteken 20 órakor csap össze az elődöntőben a címvédő Jekatyerinburggal.

A pénteki program 17 órakor kezdődik a ZVVZ USK Prága és a Dinamo Kurszk összecsapásával, majd 20 órától jön a Sopron - Jekatyerinburg mérkőzés. 

 

Vasárnap fél órával később kezdődnek a találkozók. A bronzéremért 17:30-kor lépnek pályára a felek, míg a döntő 20:30-kor veszi kezdetét. 

 

Kapunyitás mindkét napon 15 órakor lesz, amikor a Fan Zone-ok már várják a szurkolókat.

 

A Sopron Basket sajtóközleménye: 

 

"Mint ismert április 12-14. között Sopron ad otthont a Női Euroliga négyes döntőjének. Tavaly magasra tettük magunknak a lécet a rendezéssel, éppen ezért kettőzött energiával vágtunk bele az újabb FINAL4 előkészületeibe, hogy idén is egy emlékezetes rendezvénnyel vívjuk ki a szakma elismerését.

2018-ban, az azt megelőző évek rengeteg színvonalas tornájának rendezése ellenére egy teljesen ismeretlen, és óriási kihívásokat jelentő terület volt számunkra a négyes döntő megszervezése. Jól vizsgáztunk, és habár az idő ezúttal még szűkösebb, a tavaly már bizonyított stábunk, az egy évvel ezelőtt megszerzett minden tapasztalatával, idén is készen áll arra, hogy a FINAL4-ra kilátogatók elégedetten hagyják el az aréna kapuit április 14-én este.

Az erőfeszítéseink nyomán folyamatosan megújuló Novomatic Aréna ezúttal is új köntösben fog pompázni. Az átalakulás során fő pálya és az Akadémiai Oktatóközpont terme közötti mobil fal elbontásra kerül, illetve egy mobil lelátó kerül felhúzásra. Ennek köszönhetően, a csarnok teljes befogadóképessége 3000 főre bővül. A már bejáratott média tribünhöz közel, az alagsorban kap helyet a média központ, közvetlenül az elegáns sajtószoba mellett. A Darázsfészek elnevezésű kistermet idén is egy 200 fő befogadására alkalmas VIP étteremmé varázsoljuk át.

FAN SHOP-unk is felturbózott kínálattal, egyedi, FINAL4-os ajándéktárgyakkal, többek között igényes pólókkal, hátizsákkal, poszterrel várja az érdeklődőket.

Idén is szurkolói zónák gondoskodnak majd arról, hogy tartalmasan teljen az idő a mérkőzéseken kívül is. Az Aréna nyugati oldalán a FAN ZONE 1-ben játékos feladatokkal várjuk a szurkolókat, ahol elsősorban a fiatalabb korosztály töltheti majd önfeledten az időt a mérkőzések előtt és között. A stadion felöli keleti oldalon kialakítandó FAN ZONE 2-ben is készülünk játékokkal a sörsátor nyújtotta gasztronómiai élmények kiegészítésére. Az Aréna előtti parkoló a VIP vendégeinknek lesz fenntartva, de itt lehet majd átvenni az akkreditációkat, és az előzetesen lefoglalt jegyeket is. Természetesen amennyiben lesz még szabad hely a játéknapokra, úgy azon belépőket is itt lehet megváltani.

A rendezvény teljes területére egyszeri belépésre jogosító, helyre szóló napi jegyeket bocsájtunk ki, 10.000 Ft-os egységáron. A klub azonban gondol bérleteseire, saját utánpótlás játékosaira, akik március 29-én, pénteken a klub sportirodáján válthatják meg 10.00 és 19.00 óra között. A másnap, március 30., szombat a soproniaké (lakcímkártya és személyi igazolvány szükséges maximáltan 2 db belépőjegy megváltásához), akik szintén a klub sportirodáján vásárolhatnak korlátozott számban a belépőkből 10.00 és 18.00 óra között. Mindkét napra a tavalyi konstrukciók érvényesek! Ezt követően, vasárnap estétől az interneten érhetőek majd el a jegyek, de továbbra is várjuk a sportirodán azokat, akik személyesen szeretnék a belépőjegyüket megváltani.




A FINAL4 visszatér Sopronba! Várjuk Önöket is!"

Vármegyei szövetségek