FIBA EC: Karnyújtásnyira volt a csodától az Alba
26
Mar
2019
FIBA EC: Karnyújtásnyira volt a csodától az Alba
2019. március 26.  |  20:25
Az első felvonás után a közvélemény nagy része már elkönyvelte az izraeli továbbjutást, amire persze jó esély is mutatkozott, hiszen egy héttel ezelőtt a Holon 96-63-ra kiütötte az Albát. Lóránték azonban nem így gondolták...

Zeno ezúttal át sem öltözött a fehérváriaknál, akik szokatlan kezdővel állt fel, de így is jobban kezdtek. A nagy különbség tudatában sokat játszottak a kiegészítő játékosok, 11-11-nél lett egál, aztán egy pillanatra fordítottak az izraeliek, de beállt Cabezas, és új lendületet adott csapatának, így az első etap 18-13-as állással ért véget.

A 13. percben, Cabezas második triplája után már a tízet súrolta a különbség (24-15). Lóránt középtávolijával aztán ez is meglett, időt is kért a Holon. A két fiatal válogatott tehetség, Lukács és Takács is lehetőséget kapott. Az első félidő az egyébként szenzációsan játszó Filipovity dudaszós hármasával zárult (42-33).

Freeman kosara nyitotta a második játékrészt, majd Heath triplája után Filipovity büntetőivel folytatódott a játék (49-33). Tizenhat volt a legnagyobb különbség, a hajrában visszajött tízre az izraeli együttes, a 28. percben időt kért Jesús Ramirez. Huber hármasa után alakult ki a 65-53-as részeredmény.

Heath lendült bele a pontgyártásba, a negyedik negyed elején már a negyedik tripláját jegyezte. Tóth is bevágott egy palánkost kintről. 73-55-nél kértek ismét időt a vendégek. Kereken öt perc volt hátra, amikor 81-57-nél kilencre olvadt az Alba hátránya. Újra magához hívta övéit a már egyre kevésbé higgadt Dan Shamir. Freeman büntetőivel már csak hét, Cabezas hármasával pedig csak négy volt az összesítésbeli különbség. 21-4-es rohamnál tartott ekkor a magyar együttes. Tóth triplája után már harminccal vezettek a fehérváriak (91-61). Egy időkérés után Freeman is bevágta kintről, 94-63. Cabezas pedig ledolgozta a különbséget. A vendég játékosok azt sem tudták, hol vannak. Huszonöt másodperc maradt hátra. Az Alba ezt is kivédekezte! 1.7 másodperce maradt a Fehérvárnak, Cabezas triplája lejött, harminchárommal nyert az Alba, így hosszabbítás következett.

Pnini két büntetőjével újra a Holon került előnybe. Heath kétszer is rontott a vonalról, de Lóránt betalált középtávolról. Ekkor még volt remény. Walden is beküldött két büntetőt a helyére, Cabezas viszont csak egyet. Walden hármasával csökkentek az esélyek, pláne úgy, hogy Pnini még egy ziccert is értékesített. Rossz megoldásokat hozott a legvégén támadásban az Alba, persze ez érthető, hiszen hatalmas mélységből álltak fel, ami rengeteg energiát felemésztett. Másfél perccel a vége előtt, 99-72-nél még időt kért az Alba - hat volt a hátrány. A csoda elmaradt, az utolsó magyar együttes is elszállt a FIBA-kupából, de minden dicséretet megérdemel Jesús Ramirez csapata - írta a BB1.hu.

Alba Fehérvár - UNET Holon 101-74, h.u. (18-13, 24-20, 23-20, 31-10, 5-11)

FIBA Europe Cup, negyeddöntő, 2. mérkőzés
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcentrum

Alba: Tóth 14/12, Freeman 19/9, Filipovity 16/6, Peterson 4, Heath 18/12. Csere: Lóránt 6, Cabezas 14/9, Keller 6/6, Peringer -, Lukács 4, Takács -.

A Holon legjobb dobói: Walden 24/12, S. Jones 14, D. Jones 11/3.

 

Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek