Férfi NB I: Visszavágott a Körmend a Szolnoknak
20
Mar
2019
Férfi NB I: Visszavágott a Körmend a Szolnoknak
2019. március 20.  |  23:00
Visszavágott a Körmend a Szolnoknak

Szolnokon magabiztos hazai győzelem született ebben a párosításban a bajnokság első körében (95-79). Azóta viszont a bajnoki címvédő nincs a legjobb formában, hiszen két kulcsjátékosát is elveszítette Sztrahinja Milosevics és Kovács Péter személyében, valamint Jaylin Airington játékára sem számíthatott a szakmai stáb. Ezenfelül Dragan Alekszics sem volt ott a csapat kispadján, mert hatalmas sokk érte a napokban, így Jakab Máté másodedző meccselt a találkozón. A vasiak viszont kiváló formában és hangulatban várhatták a meccset, hiszen bejutottak az Alpok Adria Kupa döntőjébe, valamint a hétvégén hosszú idő után újra nyerni tudtak Szombathelyen.

7-4-re még a Szolnok vezetett a találkozó első perceiben, majd fokozatosan húzott el a Körmend. A negyed felénél Hammonds tripláját követően már 22-7-et mutatott az eredményjelző. Nem működött jól a vendégek védekezése, így a tarthatatlan Bradford zsákolása után már egy pont híján húsz pontnyi volt a differencia. Hiába jött vissza Benke tempója után tizenhárom pontra az Olaj, Thames triplája még belefért a végén (33-17).

A második negyed már szorosabban alakult, de hiába érkezett Vojvodától egy tripla, vagy szerzett pontot Malesevics, a körmendiektől rögtön jött a válasz. Thames nagyon élt, nem először talált be kintről, így tartotta húsz pont körüli előnyét a vasi csapat. Price hármasa után már 22 pont is volt közte, de Vojvoda révén sikerült közelebb kúsznia a Szolnoknak (57-40).

A nagyszünet után sem változott a játék képe. A Szolnok nem tudott visszajönni a meccsbe, a legszorosabb Benke kosara után lett újra, de még ekkor is tizenöt pontos volt a különbség. Miután négy hazai ponttal zárult a harmadik játékrész, óriási csoda kellett volna a Szolnok feltámadásához (83-56).

Ahogy azt várni lehetett, az utolsó etapban már nem változott semmi, csak nőtt a különbség. Price triplája után kialakult a 30 pontos körmendi vezetés is, így a végén mindkét edző játéklehetőséget biztosíthatott mindenkinek. Végül a fiatal Takács megdobta a Körmend századik pontját is, így a vártnál jóval könnyebben nyertek a vasiak (104-72) - írta a BB1.hu.

Egis Körmend - Szolnoki Olaj KK 104-72 (33-17, 24-23, 26-16, 21-16)

Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Tőzsér D., Boros T. (Dr. Gincsai J.)

Körmend: Price 20/12, Bradford 19/3, Németh Á. 2, Hammonds 10/6, Delas 8. Csere: Thames 23/15, Csorvási 8, Ferencz 9/3, Lajsz -, Takács 5, Oroszi -, Kiss M. -.

Szolnok: Rowsey 8/6, Vojvoda 19/9, Benke 17/3, N. Milosevic 11, Andric -. Csere: Malesevics 7, Tóth Á. 7, Rudner 3, Frikker -, Frank -, Csák -.

 

Kecskeméten javított a Falco

Két csalódott csapat találkozott egymással a Messzi István Sportcsarnokban. Perl vezérletével a Falco kezdett jobban, a második perc végén 2-9 volt az állás. Éledezett a KTE, az első negyed derekán 15-17-ig zárkóztak a hazaiak. Reddic vette vállára a csapatát, a tízedik perc Green ziccerével zárult (21-26).

Másfél perc alatt Bruinsma, Curry és Tóth is betalált a vendégektől, 21-32-nél idő kért Forray. Váradi és Curry triplájával már tizenhét volt közte, 0-12-es szériát futott a Falco, jött is az újabb időkérés. Dramicsaninék 7-0-val visszajöttek tízre, ekkor már Okorn hívta magához övéit (28-38). A hajrában egészen háromig csökkent a differencia, a félidőben 44-47 állt a táblán.

Két gyors Reddic-kosárral indult a második játékrész. Perl nagyot játszott, szép lassan visszatornászta tízre a különbséget a Falco. A 24. percben, 49-59-nél időt kért Forray. Hiába, újabb 0-7 után megint tizenhét lett a különbség. Reddic már tizennyolcnál járt, 49-68-nál újabb timeout következett. A záró felvonás 57-72-ről indult.

A Kecskemét védekezése csődöt mondott, gyengén kosárlabdáztak Wittmannék. Hiába próbálkozott mindennel Forray mester, ma nem volt ellenszer a Falco játékára. Kosárra kosár volt a válasz, a negyedik negyed döntetlennel zárult, így összességében ilyen arányban is megérdemelten nyert a Szombathely - írta a BB1.hu.

KTE-Duna Aszfalt - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 80-95 (21-26, 23-21, 13-25 23-23)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok,
V.: Cziffra Cs., Farkas G., Nyilas I. (Dr. Gencsev P.)

KTE: Wittmann 14/9, Green 2, Mészáros 11/3, Dramicsanin 14/6, Karahodzsics 13. Csere: Dimics 2, Djeraszimovics 15, Molnár D. 2, Kucsera 3/3, Molnár M. 4, Plézer -, Fülöp -.

Falco: Govens 13/3, Perl 19/3, Balmazovics 5/3, Bruinsma 8/3, Reddic 18. Csere: Curry 9/3, Váradi 14/3, Tóth N. 6, Bíró -, Hódi 3/3, Körmendi -.

 

A DEAC nyerte az "All-Star meccset"

Jobban kezdett a ZTE, 7-0-ra elhúzott, ám Manigat és Dugat hármasaival visszajött a DEAC. Szabó már második faultjánál járt három perc után, sőt, hamarosan a harmadikat is befújták neki, így a negyed hátralevő részét kénytelen volt a kispadon tölteni a ZTE csapatkapitánya. Agafonov és Thompson is betalált távolról, ám a DEAC-nak mindenre volt válasza, nem utolsósorban remek lepattanózásuknak is köszönhetően. Tizenhatnál érte utol ellenfelét a vendégcsapat, majd a negyed végéig tartotta néhány pontos előnyét. Doktor utolsó másodperces hármasával 25-27-re módosult az állás.

A második negyedet is Doktor-tripla nyitotta, majd Green produkált egy 2+1-es akciót. Dugat elkapta a fonalat: előbb szépen tört be, majd triplát szerzett. Vendégoldalon ő, hazai részről pedig Thompson vitte hátán csapatát. Szabó szerzett hármast, ám Dugat egyből válaszolt. Ekkor már 16 pontnál járt a DEAC irányítója, aki ráadásul nem is rontott dobást.

Rengeteg pont esett, 15 perc után már 42-41 állt az eredményjelzőn. Mindkét csapat centerei faultproblémákkal küzdöttek, így sokat játszottak a cserék is. Bagó ügyesen szállt be, lepattanókat szerzett, blokkolt és egy szép duplát is jegyzett. Gulyás is beköszönt távolról, ezzel négy pontra nőtt a ZTE előnye, ám Borisov saroktriplája és Dugat gyors indításos kosara már debreceni előnyt jelentett. Az utolsó támadásnál Thompson 2+1-es akciót hozott össze, ez pedig hazai vezetést eredményezett.

54-52-ről folytatódott a játék, Agafonov és Ivosev párbajával. Előbb triplában mérték össze erejüket, majd az ukrán center egy duplát, míg Ivosev újabb hármast szerzett. Szabó megkapta negyedik faultját is, Borisov pedig ismét megmutatta, hogy jó az "öreg" a háznál. Két trojkát hintett. Polyák sem akart lemaradni, ő is bepörkölt két hármast, a sormintát Gulyás törte meg, aki hazai oldalról szerzett két távolit. A dobópárbajban a ZTE előnye tartott ki, ám csak három ponttal vezettek a hazaiak.

Ismét kinti dobásokkal folytatódott a mérkőzés, a csapatok ritkán hibáztak a vonalon túlról, a Debrecen egészen elképesztő százalékkal célzott. A csereként pályára lépő Kósa kétszer is villant, de Ivosev is sikerrel próbálkozott. Az ihletett formában pattogtató Dugat az egész pályán átkígyózva szerzett egy duplát, a magára találó Manigat pedig csapata 16. hármasát is bepörkölte. Bár a 100. pontot Thompson jegyezte, ekkor vezetett utoljára a ZTE. Manigat szinte nem tudott kintről hibázni, egymás után három trojkát ért el, Dugat üres ziccere után pedig a ZTE ötpontos hátrányt kellett volna, hogy ledolgozzon, egy perc alatt. Green és Szabó is 2-2 büntetőt hibázott, majd mindkét egerszegi ki is pontozódott.

A végén Ware-t hárompontos-dobás közben faultolták, a harmadik dobást taktikusan kihagyta az amerikai irányító, a lepattanót meg is szerezte a ZTE, ám Agafonov ziccere fault miatt nem ment be. A második büntetőt szándékosan kihagyta az ukrán center, ám ezt a lepattanót már a Debrecen hozta el, így nem sikerült döntetlenre menteni a meccset - írta a BB1.hu.

Zalakerámia ZTE KK - DEAC 112-114 (25-27, 29-25, 30-29, 28-33)

Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Praksch P., Söjtöry T., Kovács N. (Várhalmi Zs. L.)

ZTE: Ware 24/12, Thompson 31/3, Green 11, Szabó 8/3, Agafonov 18/6. Csere: Bagó 2, Durázi 4, Doktor 6/6, Gulyás 8/6.

DEAC: Dugat 30/12, Manigat 18/15, Borisov 30/9, Ivosev 15/9, Amigo 2. Csere: Polyák 9/3, Omenaka 4, Kósa 6/6, Bognár -, Velkey -.

 

Fölényesen húzta be a rangadót a Kaposvár

A várakozásoknak megfelelően hatalmas küzdéssel, nagy csatával kezdődött a szomszédvári rangadó. Mindkét csapatnak fontos volt a győzelem. A Pécsnek a felsőházért, a Kaposvárnak a középházért, magyarul az esélyért, hogy ott lehessenek az egyenes kiesés szakaszban. Johnson már az első perctől vezére volt a somogyiaknak, míg Csirics dobásai ültek a másik oldalon. Kevés pontot hozott az első 10 perc. 17-16.

A második negyedet jobban kezdte a Pécs. Taylor pontjaival átvették a vezetést, de kettőnél nagyobb előnyt nem tudtak kiharcolni. A 15. percben pedig egy Pustahvar tripla után már ismét a Kaposvárnál volt az előny. 25-22. A fehérorosz nagyon elkapta a fonalat, már tíz pontnál járt. A Kaposvár ebben a periódusban még azt is elbírta, hogy Ubilla rosszabb napot fogott ki, ha meglógni nem is tudtak, de a vezetés mindig náluk volt. 37-33.

A küzdelem a második félidőben is folytatódott. Mindkét csapat mozgósította minden energiáját, hogy megnyerje a mérkőzést. Kaposvári oldalon megszerezte első kosarát Ubilla, míg a másik oldalon Horti hozta fel egy pontra az övéit. A negyed második felét „megnyomta" a Kaposvár, kilenc ponttal is vezettek a jól játszó somogyiak. Az utolsó percekben Pustahvar dobott még egy triplát, Halász közelről talált be, így megnyugtató előnnyel fordultak az utolsó negyedre. 65-53.

Az utolsó negyedben valóságos extázisban játszott Fekete Ádám csapata, míg a másik oldalon hiába mozgattak meg minden követ, nem akartak ülni a pécsi dobások. Öt perccel a vége előtt 13 volt közte. Halász és Ubilla is elkapta a fonalat, így az olló egyre jobban nyílt. Nem is volt már válasza a Hortiéknak, a Kaposvár megérdemelten nyert. 89-72 - írta a BB1.hu.

Kaposvári KK - Pécsi VSK-VEOLIA 89-72 (17-16, 20-17, 28-20, 24-19)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 1000 néző.
V.: Papp P., Kulcsár T., Hervay T. (Valovics I.)

Kaposvári KK: Ubilla 16/9, Johnson 20/6, Markovics 8, Hendlein 14, Spica 4. Cserék: Pustahvar 18/9, Halász 5/3, Baki, Harazin 4.

Pécsi VSK-VEOLIA: Pongó 8/6, Taylor 13/3, Budimir 14, Csirics 12/6, Horti 13. Cserék: Demeter 4, Biró L. -, Wright 8.

 

Fuller és Gordon vezérletével behúzta a Sopron

Eddigi egyetlen idegenbeli győzelmét a sereghajtó TF ellen szerezte a Sopron. Hazai pályán is Sabáli Balázs együttese volt az esélyes, és a kilátogató szurkolóknak nem is kellett csalódniuk.

Semmit nem bíztak a véletlenre Takácsék, remek kezdéssel alapozták meg a sikerüket. Az első negyed után már több mint kétszer annyi pontja volt a Sopronnak, mint az újoncnak (31-15). A félidőre csökkent ugyan a különbség, mert szellősebbé vált a hazaiak védekezése, de 48-40-re még így is az SKC vezetett.

A szünetben rendezte a sorokat Sabáli Balázs együttese, az olló tovább nyílt, Fuller, Gordon és Lemar vezérletével, a papírformának megfelelően magabiztos soproni siker született. Elképesztően jól dobott a házigazda - közel 63 %-kal tüzeltek Supoláék -, nem véletlenül jutott el száz fölé, és a palánk alatt is hatalmas fölényben volt. A fővárosiaknak nem volt esélyük.

Az SKC megszerezte tizenegyedik sikerét, Ales Pipan együttesének pedig ez volt zsinórban az ötödik veresége - írta a BB1.hu.

Sopron KC - Serco-TF-BP 108-83 (31-15, 17-25, 26-15, 34-28)

Sopron, Novomatic Aréna, 1000 néző
V.: Benczur T., Török R., Csabai-Kaskötő B. (Gorka Sz.)

Sopron: Warner 7, Lemar 20/3, Takács 6/6, Wiggins 6, Gordon 29. Csere: Supola 7, Fuller 25/9, Molnár M. 5/3,, Dénes 1, Buzsáki -, Werner 2.

TF-BP: Krnjajski 4, Szobi 3/3, Clark 18, McLane 9, Bergstedt 12. Csere: Beák 6/6, Buzás 8/6, Rikalo 21/12, Filipovic 2.

 

Sokat tett a győzelemért, felsőházba jutott a Jászberény

Felfokozott hangulatba várta a mérkőzést a hazai csapat, hiszen győzelem esetén biztosították volna felsőházi tagságukat. A Szegednek már nem igazán volt tétje, ők biztosan az alsóházból kell kivívják a bennmaradást.

Ennek ellenére a vendégek nem edzőpartnernek érkeztek. Sokáig jól tartották magukat Bolticsék, de a Jászberény már a mérkőzésnek ennek a szakaszában is jelezte, hogy más célokért küzd a két csapat. Pantelics nagyon jól játszott a palánk alatt, míg kívülről Rakics és Pitts termelte a kosarakat. Az első negyedet négy, a másodikat két ponttal nyerték.

A mérkőzés a harmadik negyedben sem dőlt el, a szegediek becsületére váljék, nem adták könnyen magukat. Sok volt a hiba mindkét oldalon, pontszegényre is sikeredett ez a játékrész.

A negyedik negyedben aztán dülőre vitte a Jászberény. A végén mindkét csapat bevetette a teljes cseresorát, és a JKSE, lelkes szurkolótábora előtt, besétált a felsőházba.

A mezőny legjobbja a 21 pontos Pitts volt - írta a BB1.hu.

JP Auto - JKSE - Naturtex-SZTE-Szedeák 85-68 (22-18, 21-19, 16-12, 26-19)

Jászberény, Belvárosi Általános Iskola
V.: Földházi T., Goda L., Lengyel Á. (Hartyáni Zs.)

JP Auto - JKSE: Pitts 21/3, Rakics 16/3, Brbaklics 4, Alekszandrov 11/9, Pantelics 12/3. Cserék: Czirbus 8, Cseh -, Ruják B. -, Kerpel-Fronius B. 13/9, Szegedi -.

Naturtex-SZTE-Szedeák: Boltics 4, Wirth 2, Ponjavics 13/3, Krapic 18/6, Sulovics 15/3. Cserék: Révész -Juhos 5/3, Kerpel-Fronius G. 6, Vágvölgyi -, Bonifert 5/3, Goldring -, Mayer -.

Vármegyei szövetségek