Egyetemi bajnokság, férfiak: Nyíregyházi erődemonstráció Bus Iván tripla-duplájával
17
Mar
2019
Egyetemi bajnokság, férfiak: Nyíregyházi erődemonstráció Bus Iván tripla-duplájával
2019. március 17.  |  16:35
A tavalyi ezüstérmes Nyíregyháza közel 30 pontos verést mérve a tartalékos címvédő Miskolcra, a tripla-duplát elérő Bus Iván és a 30 pontig jutó Czura Attila vezérletével jelezte: idén is számolni kell vele a férfi Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Szintén a keleti csoportban a négy közé jutásért vívott mérkőzésen aratott fontos győzelmet az Eger a TF ellen, a nyeretlenek összecsapásán pedig az NKE szerezte meg az első győzelmét az ELTE BEAC maradt győzelem nélkül. A nyugati csoportban a Szombathely Mosonmagyaróváron meglepően simán, a BME-MAFC a Petőfi SE otthonában nagy küzdelemben tudott nyerni. Itt is volt egy csapat, amely e héten "veszítette el nyeretlenségét": az alsóházi rangadón a SMAFC-ot nagy különbséggel legyőző Veszprém.

 

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG, FÉRFIAK

Keleti csoport

Nyíregyházi ESE - Miskolci Egyetem 101-73 (26-26, 30-14, 23-11, 22-22)
Nyíregyháza, Egyetemi Csarnok, 120 néző. V.: Gergely, Zalai.

Nyíregyháza: BUS 16, CZURA 30/12, OLÁH 11, KOVÁCS Z. 10, GÁSPÁR 19. Csere: Vida 2, Mokánszki 4, Vaskó 7/6, Demeter 2. Edző: Hegedűs Ferenc.

Miskolci Egyetem: Takács 5/3, Gonda 7/3, Kopasz 7/3, SZANYI 12/12, Lippai 10. Csere: PIUKOVICS 17/6, Orliczki M. 4, HARTMAN 11. Edző: Drahos Gábor.

A rendkívül színvonalas első negyed méltó volt az egyetemi bajnokság csúcsrangadójához, a bajnokhoz és az ezüstérmeshez, a nagy iramú, látványos játékot hozó első etap döntetlennel zárult. A két középső negyedben egyértelműen a hazai legénység akarata érvényesült, amely a rendkívül eredményes Czura Attila, valamint a rangadót tripla-duplával záró Bus Iván (16 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz) vezérletével ekkor nagy fölényben játszva eldöntötte a maga javára a találkozót, és simán verte az egyetemi bajnokság címvédőjét.

Hegedűs Ferenc: - Kiváló játékkal fektettük két vállra a Miskolcot. Szerintem most ennyi különbség volt a két csapat között, ha a sérültjeik felépülnek, szorosabb lesz az eredmény.

Drahos Gábor: - Gratulálok a Nyíregyházának! Papírforma eredmény született. Hitehagyott csapatomnak igyekeztem okosakat mondani, de teljesen fölöslegesen, mert ők nem azért utaztak ide Nyíregyházára, hogy itt megmutassák, hogy ők az NB I B piros csoportjában pallérozódnak hétről hétre, hanem azért mert... nem is tudom, hogy miért.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_603


EKE Eger - Debreceni Medikus SE 102-52 (25-8, 30-17, 23-11, 24-16)
EKE Sportcsarnok, 30 néző. V.: Bene, Sörlei.

Eger: VERES 12, Papp 6/6, Megyes 2, UNGI 19/3, HORVÁTH R. 10. Csere: Illés 10, SZICSÁK 30, Beák 8, Bürgés 5/3. Edző: dr. Váczi Péter.

Debreceni Medikus SE: Hegyi 2 Velkey 4, Bujdosó 6, KOVÁCS G. 14/6, Csirpák 9/3. Csere: Nagy 3, Barta 7/3, Nyíri 7/3. Edző: Kovács István.

Egyoldalú játékkal indult a mérkőzés, az egri csapat 10-0-s rohammal kezdett. A debreceniek, úgy tűnt, "fejben" még a buszukon maradtak. Az első negyedben a hazai 25 pont mellé csupán 8-cal tudtak válaszolni. A második negyedre sem sokat változott a mérkőzés képe, az egriek még egy lapáttal rátettek, rengeteg szerzett labdának, gyors indításnak köszönhetően 30 pontot dobtak a második etapban. Ebben a szakaszban már a debreceniek is vezettek pár tetszetős akciót, de így is kerek 30 pontos előnnyel térhetett pihenőre az Eger. A hazaiaknál az eredménynek köszönhetően már az első félidőben pályára lépett mindenki. A harmadik negyedre ugyan kissé alább hagyott az egri lendület, de így sok több indításuk volt, és az előnyüket tovább növelték. A mérkőzés eldőlt, az utolsó negyed kérdése az volt: eléri-e a 100 pontot a hazai csapat. Ez sikerült, elsősorban a két dupla-duplát elérő játékos, Veres Dávid (12 pont, 10 gólpassz) és Szicsák Bence (30 pont, 10 lepattanó) vezetésével sima hazai győzelmet láthattak, akik kilátogattak az Eszterházy Sportcsarnokba.

dr. Váczi Péter: - Jó hangulatú mérkőzés volt, örülök, hogy kellő lehetőséget tudtam adni azoknak, akik a felnőtt bajnokságban kevesebbet szerepelnek, és egytől-egyig mindenki élni tudott a lehetőséggel. Gratulálok a csapatomnak, az ellenfélnek pedig további sok sikert kívánok!

Kovács István: - Egy sokkal jobb csapattal játszottunk, de időnként egész látványos volt a mérkőzés. Összességében kijött a két csapat közti különbség, az eredmény teljesen reális, de időnként elégedett voltam a mutatott játékkal. Gratulálok az ellenfélnek!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_625


TFSE - ELTE BEAC 78-43 (17-7, 24-11, 20-6, 17-19)
Alkotás u., 50 néző. V.: Nepp, Czupi.

TFSE: ARMAGHANI 17/3, KIRÁLY 8, LAMAN 12/12, VILÁGI 12/6, SCERBINSKIS 8. Csere: Kovács Ma. 7/3, Hole, Félix 4, Kovács Be. 11/9, Horváth. Edző: Boros Zoltán.

ELTE BEAC: MOLNÁR 21/15, Kovács 3, Koncz 6/3, CZIMER 13/6, Mayer. Csere: Torda, Nagy. Edző: Varga Zsolt.

Nem hagyott esélyt hazai pályán a TFSE fővárosi riválisának. Már a mérkőzés elején meglépett ellenfelétől a TF. A hazaiak, bár sok hibával játszottak támadásban, de hatékony védőmunkájuk révén uralták a mérkőzést. Ez végig jellemző volt, így bár nem született extra sok pont, magabiztosan tartotta előnyét a hazai csapat. A vendégek becsülettel küzdöttek, és több szép megoldással vetették észre magukat. Az ELTE csapatából Molnár Alex teljesítménye emelhető ki.

Boros Zoltán: - Örülök a győzelemnek, és hogy minden játékosomnak tudtam bőven játéklehetőséget adni. Sok sikert kívánok az ELTE csapatának a folytatáshoz!

Varga Zsolt: - Gratulálok a TFSE-nek, és örülök, hogy nálunk is voltak jó teljesítmények.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_627


EKE Eger - TFSE 85-82 (24-17, 16-11, 10-25, 35-29)
Eger, EKE Sportcsarnok, 90 néző. V.: Sörlei, Lónáth.

EKE: MÉSZÁROS 16/12, Veres 5/3, UNGI 12, Illés 8, VARGA 10. Csere: PAPP B. 14/3, Csabák 2, CSÁKVÁRI 14/9, Horváth 4. Edző: dr. Váczi Péter.

TFSE: NAGY BOTOND 22/9, KATONA 23/9, PINTÉR 26/3, Boinitzer 6/3, Scerbinskis 3. Csere: Király 2, Armaghani, Világi. Edző: Boros Zoltán.

A keleti csoportban a legjobb négy közé jutás szempontjából kulcsfontosságú összecsapásra mindkét fél "mozgósított" mindenkit, akit csak tudott. Az Eger annak ellenére, hogy zsinórban harmadik napja játszott - egy NB I B-s és a DMSE elleni egyetemi meccs után fogadta a TF-et dr. Váczi Péter legénysége - nagyon lendületesen kezdett. Ültek a kinti dobások, és sok gyorsindításos kosarat szereztek a hazaiak. A TF csapata az első percekben nem igazán találta a ritmust, 11-1-es "repülőrajttal" kezdett az Eger. A folytatásban rendezte sorait a TF, s egy 9-4-gyel megfelezte hátrányát. Ettől kezdve a második negyed közepéig amolyan üldözőversenyt láthatott a népes egri közönség, 5 és 10 pont közötti hazai vezetéssel. A második negyed közepén egy 8-0-lal 14 pontosra "hizlalta" előnyét az EKE együttese, amely szünetben 12-vel "ment".

A harmadik negyedre óriási elánnal lépett pályára a TF csapata, amely zónavédekezésre váltott. Ez ellen nem nagyon találta az ellenszert a hazai gárda. Át is vette a vezetést a fővárosi alakulat, de komoly előnyre nem tudott szert tenni, váltva vezettek a felek. A záró etap nem a védekezésről szólt, TF oldaláról a triplák érkeztek, míg hazai oldalon a gyorsindításos játék dominált. A valamivel pontosabban játszó Eger a hajrában kézben tartotta a meccset, és értékes győzelmet aratott. A hazai sikerből Varga Imre 10 pontos és 11 lepattanós dupla-duplával vette ki részét.

dr. Váczi Péter: - Ezzel a győzelemmel megteremtettük a lehetőséget, hogy négybe jussunk a csoportban. Szerintem nagyot küzdöttünk, kicsit megremegtünk a végjátékban, de a szívünk az egész mérkőzésen a helyén volt, és ez győzelmet eredményezett.

Boros Zoltán: - Gratulálok az Egernek! Sikerült megfordítanunk a mérkőzést a harmadik negyedben. Utána sajnos egy-két egyéni hibából, a mi hibáinkból visszavette az Eger a vezetést, és utána már nem tudtuk utolérni őket.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_609


NKE SE - ELTE BEAC 66-35 (10-12, 14-5, 24-10, 18-8)
Ludovika Aréna, 30 néző. V.: Dr. Szakáll, Bátovszki.

NKE SE: Laczó 5/3, OBERMANN 13/3, ROZS 17/9, BARANYI 25/3 Kováts 4. Csere: Marton, Polgári 2, Kovács, Tasnádi. Edző: Szekeres Dávid.

ELTE BEAC: Molnár 17/3, Koncz 7, Somosi Czímer 5, Mayer. Csere: Torda 2, Nagy 4, Kósy, Szeiler. Mb. edző: Tima Gergely.

A két nyeretlen együttes összecsapásának első negyede kiegyenlített küzdelmet hozott, egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. A második negyedtől az NKE átállt zónavédekezésre, ami megállította az ELTE támadásait, és minimális előnyhöz jutatta a hazai csapatot. A második félidőben támadásban is felpörgött az NKE, három játékosa is 10 pont fölött dobott, Baranyi Péter (25 pont, 16 lepattanó) és Rozs Máté (17 pont, 11 lepattanó) is dupla-duplát ért el. Az ELTE a felgyorsult játékra már nem talált hatékony védekezést, és vendégek támadásaikat sem tudták pontosan befejezni, így fölényes hazai siker született, az NKE szerezte meg első győzelmét.

Szekeres Dávid: - Nagyon álmosan dolgoztunk az első negyedben, az ellenfél könnyedén jutott el a gyűrűhöz. A második negyedtől a zóna tartást adott a csapatnak, amely az eredményesebb támadásokat is magával hozta. Gratulálok az ellenfélnek a játékukhoz, szerencsénkre rossz dobóformát fogtak ki!

Tima Gergely: - Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez! Az első negyedben jól tartottuk magunkat, de a második negyed hazai ritmusváltása után már nem tudtuk tartani a lépést.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_606

 

Nyugati csoport

PTE-PEAC - Közgáz SC és DSK 48-103 (8-22, 9-27, 11-25, 20-29)
Pécs, Ifjúság út 6, 50 néző. V.: Mintál, Téczely.

PTE-PEAC: SCHUJ 16, Nagy K. 8, Major, Marosvölgyi 6, TÓTH K. 13. Csere: Lajos 5, Iveszics, Bujtor. Edző: Földi Sándor.

Közgáz: VÖRÖS 13/3, SEBESTYÉN 18, HARIS 21/15, MÁRIÁS 21, Bános 2. Csere: Korompai 6, ÚR 12, BERNACCHINI 10. Edző: Vladár Csaba.

A hazai csapat védekezése a mérkőzés elejétől nagyon puha volt, így tulajdonképpen az első negyed után meg is pecsételődött a pécsiek sorsa. A PTE-PEAC kosarasai a vendégcsapat felettébb magas technikai képzettséggel rendelkező, atletikus játékosainak távoli dobásaira nem értek ki, ha pedig mégis ott voltak lábbal, akkor könnyű kontra egy-egyek után szereztek kosarakat a budapestiek. A találkozót 0/17-es triplamutatóval záró hazai együttesből Tóth Kristóf (13 pont, 10 lepattanó), a Közgáz csapatából pedig Máriás Gergely (21 pont, 17 lepattanó) ért el dupla-duplát.

Földi Sándor: - Tény, hogy jobb ellenféllel játszottunk, de ilyen jelentős különbségnek nem lett volna szabad kialakulnia. Nem küzdöttünk és nem harcoltunk eléggé, "megadtuk magunkat" védekezésben. Mindehhez társult egy pocsék dobóforma. Gratulálunk ellenfelünknek!

Vladár Csaba: - Ellenfelünk nem tanúsított túl nagy ellenállást védekezésben, így könnyű kosarakkal sikerült nagyarányú győzelmet elérnünk. További sok sikert kívánok mindkét csapat számára!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_611


Veszprémi ESC - SMAFC 80-46 (14-12, 22-8, 18-16, 26-10)
Veszprém, Egyetemi Tornacsarnok, 35 néző. V: Sebesi, Szőcs.

Veszprémi ESC: Grifatong 8, LENGER 14/6, KACSKÓ 16/12, Kovács 4, Yin Yuteng 1. Csere: NOVÁK 26/9, Naményi 8, SCHMITZ 3. Edző: Mónus Péter.

SMAFC: Tóth B. 3/3, Gottlieb, Tukovits 4, SZEGEDI 30, Barcza 4. Csere: Gáspár 2, Széplaki 3/3, Nichter. Edző: Farkas Dávid.

Jobban indították a felforgatott összeállításban kezdő hazaiak az alsóházi rangadót, 8-2-re elhúztak, de a szakasz hajrájában magára talált, s 2 pontra feljött a SMAFC. Volt néhány különböző okokból a mérkőzésre késve érkező, meghatározó hazai kosaras, akik a második negyedre melegedtek be, és ez az eredményen is meglátszott. Ezt a felvonást 22-8-ra nyerték a vendéglátók, és így 16 pontos előnnyel mehettek a szünetre. A harmadik negyed kiegyenlített játékot hozott, a hazai csapat folyamatos cserélgetéssel próbálta minden játékosát frissen tartani. A negyedik negyedben a hazai csapat ismét a második negyedbeli lendületes, pontos játékát mutatva 26-10-re nyerte ezt az etapot is, így a Veszprém megérdemelten megszerezte első győzelmet.

A SMAFC részéről Szegedi Márton emelhető ki, aki 30 ponttal és 16 lepattanóval (5 támadó), mutatós dupla-duplával zárta a találkozót, de pontszerzésben nagyon magára maradt. Hazai oldalon Novák Patrik (26 pont, 14 lepattanó (5 támadó), 8 gólpassz) csupán 2 assziszttal maradt el a tripla-duplától, de eredményességben Kacskó Csaba és Lenger Levente, mezőnymunkában pedig Schmitz Dávid tett sokat az első veszprémi győzelemért.

Mónus Péter: - Gratulálok az ellenfélnek és persze a játékosaimnak! Késések miatt felforgatott kezdőötöst kellett a pályára küldenem, de le a kalappal a srácok előtt, mert így is végig vezettünk, láthatóan a mérkőzés elejétől pörögtünk, és fejben is a pályán voltunk. Örülök, hogy a szezon legrosszabb meccsét így tudtuk kijavítani, és megérdemelten, sokszor szépen játszva tudtunk nagyarányú győzelmet aratni.

Farkas Dávid: - Gratulálok a hazai csapatnak! Teljesítményünk még nyomokban se tartalmazott kosárlabdát. U11-es csapatommal valószínű több sikert értem volna el, hiszen ők jobban tudtak volna alkalmazkodni a terem adottságaihoz.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_596


Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem - SzoESE 49-89 (19-23, 16-18. 7-25, 7-23)
Mosonmagyaróvár, Bauer Rudolf Egyetemi Sportcsarnok, 50 néző. V.: Hernicz, Rokob.

Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem: GEIGER 15/6, KÁMÁN 15/3, Rátvay 4, Horváth Á. 7/3, Domsitz 6. Csere: Füzi 2, Kovács, Nagy-Bíró, Iváncsics, Mántity, Faragó, Szabó. Edző: Laky Tibor.

SzoESE: TÓTH D. 5/3, HORVÁTH CS. 8/3, MÉSZÁROS 25/12, Oroszi 2, WERNER 25. Csere: SINKOVITS 11/6, Papp 2, Soós 2, SCHVEIGHOFFER 17/9, Frisnyák 2. Edző: Kéri Péter.

Mindkét csapat alapszakaszbeli helyezése szempontjából fontos mérkőzést vívtak a felek Mosonmagyaróváron. A vendéglátó Széchenyi csapata az első félidőben még tudta tartani a lépést a listavezetővel szemben, azonban a második félidőben a csapatként sokkal jobban működő szombathelyiek jelentős előnyre tettek szert, így a mérkőzés végén már mindkét edző lehetőséget tudott adni az összes játékosa számára. Alapvetően papírforma eredmény született, a vendéglátók elégedettek lehetnek a nyújtott játék képe alapján, azonban szomorúbbak, mert ennél sokkal jobb játékra is képesek. Werner Viktor 15 pontos, 14 lepattanós dupla-duplával járult hozzá a szombathelyi együttes magabiztos sikeréhez.

Laky Tibor: - Megpróbáltuk hozni a bravúrt, amire szükségünk lett volna az egyszerűbb jövő érdekében. Ez azonban kiderült az első félidő végére, hogy nem fog működni, ezért a második félidőben mindenki játéklehetőséget kapott. Így a más bajnokságban edződő játékosainknak több pihenőjük lett, hogy a hétvégén megfelelő minőségben és mennyiségben tudjanak majd játszani.

Kéri Péter: - A csapat mind támadásban, mind védekezésben maximálisan végrehajtotta az előzetesen megbeszélteket. Úgy gondolom, hogy a szezon eddigi legjobb játékával sikerült győznünk.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_597


PTE-EMES Petőfi SE - BME-MAFC 56-61 (13-14, 18-16, 12-13, 13-18)
Pécs, TÁSI Csarnok, 30 néző. V.: Fleischmann, Szalóki.

PTE-EMES Petőfi SE: Buday-Sántha 6, FÜLÖP 15/3, FÜZY 7, Kis 6, Pungor 2. Csere: Szavai, Gáspár, Földes 8, Kárpáti 3/3, Marton, MÁNDITY 9/9, Győr. Edző: Petőfi Áron.

BME-MAFC: FEHÉR 14/9, SCHAUL 16/12, Tálos 8/3, CSEPREGI 13/3, FEKETE J. 8. Csere: Velenyák, Lukács, Láng-Miticzky 2, Svéda, Rados. Edző: Tiba Klára.

Két erős csapat csapott össze a pécsi pályán. Minden negyed, így az egész mérkőzés szoros, kiélezett volt, igazán egyik csapatnak sem sikerült meglépnie. A végeredmény a dobott pontok tekintetében mutatja, hogy mindkét oldalon kemény, agresszív volt a védekezés, könnyű ziccerekről nem beszélhetünk. Hazai oldalon a 15 pontig jutó Fülöp Zsombor mellé eredményességben a társak nem tudtak felnőni, míg a BME-MAFC oldalán a dupla-duplát elérő Fehér Ákos (14 pont és 12 lepattanó), valamint Fekete József (8 pont és 14 lepattanó) vitték hátukon a csapatukat. A mérkőzés végén a több jó egyéni teljesítményt felmutató vendégek örülhettek a győzelemnek.

Petőfi Áron: - Fájó ez a vereség, mert valószínűleg elúszott az esélyünk a rájátszásra, de azt kell mondanom, hogy a vendég csapat megérdemelte a győzelmet. Tartalékosabb volt a kerete, mint a miénk, és azt gondolom, hogy sokszor nem tudunk a pályán csapatként dolgozni, mint a többi csapat ebben a ligában. Az első félidőben mutatott lazább játékunk, védekezésünk, talán hozzáállásunk is vezetett odáig, hogy a második félidőben, amikor vezettünk is pár ponttal, mégsem tudtunk átlendülni és kézben tartani a mérkőzést. Kevés jó egyéni teljesítményt láttam, támadásban elsősorban nagyon sok fontos szituációban meghozott rossz döntést és rossz dobóformát fogtunk ki, ami nyilván az ellenfél csapatának védekezését dicséri. Gratulálok az ellenfélnek, mi egyszerűen kevesebbet nyújtottunk ma hazai pályán, mint amennyi várható volt és kellett volna!

Tiba Klára: - Az idei szezonban másodjára minősítem hősöknek a saját játékosaimat, azt hiszem, minden joggal. Egy nagyon erős csapatot sikerült ma legyőznünk. Azt hiszem, hogy ez mérföldkő mindannyiunk számára, megyünk a csoport első helyéért.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_598

 

Fotók: Nyíregyházi ESE

Vármegyei szövetségek