Egyetemi bajnokság, nők: Vad nyugati csaták, ELTE-siker a keleti rangadón
17
Mar
2019
Egyetemi bajnokság, nők: Vad nyugati csaták, ELTE-siker a keleti rangadón
2019. március 17.  |  14:50
Két mérkőzés is igen izgalmasan alakult a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a hölgyeknél a nyugati csoportban. A Petőfi az utolsó 15 másodpercben beemelt két triplával fordított a BME ellen, az NKE pedig hátrányból felállva fordított, s győzte le a tartalékos szombathelyi együttest. A keleti csoport rangadóján a második félidőt remekül kezdve győzte le az ELTE-BEAC a szívósan küzdő szegedi együttest. A miskolci hölgyek kétszer is játszottak a héten, Nyíregyházán simán nyertek, majd otthonukban, a debreceniektől hasonló módon kikaptak.

 

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLBDA BAJNOKSÁG, NŐK

Keleti csoport

ELTE BEAC - Szegedi RSC 61-49 (16-9. 13-13, 20-12, 12-19)
Tüskecsarnok, 10 néző. V.: Gaál, Molnár.

ELTE BEAC: Varga A. 3/3, NÉMEDI 18, Tarnai 2, Szabó Zs. 4, STEKLER 9/3. Csere: LENDÉR 14/6, KULCSÁR 10/6, Simoncsik 2, Regedánszki, Budavári. Edző: dr. Gyarmati István.

Szeged: NAGY L. 13/6, Ódry, Boros 11/3, Kőházi 14/3, BURJÁN 5/3. Csere: KURITYÁK 4, Finsztál 2, Fodor, Váradi, Hevesi. Edző: Földi Alexandra.

Az első percekben úgy tűnt, a vendégek fejben még az amúgy útjuk elején lerobbanó buszukon maradtak. Stekler Kamilla energikus játékára építve gyorsan elhúztak 9-3-ra a hazaiak, miközben, bár Burján Blanka gyorsan "beköszönt" egy triplával, a szegedi lányok közelről sorra rontották el a jobbnál jobb helyzeteket. Zónára váltva megtörte ellenfele lendületét a Szeged, Kurityák Csenge ügyes játéka "ébresztette" fel a vendégeket, akik kiegyenlítetté tették a játékot, de kihagyott büntetőik miatt nem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz. A hazaiak Kulcsár Bianka villanásaival tartották 5 és 10 pont közötti előnyüket.

A második etapban az ELTE nem találta a szegedi zóna ellenszerét. A félidő hajrájában 4 pontra feljött a Szeged, de Stekler és Kulcsár jóvoltából szünetig visszaállította az első negyed utáni 7 pontos előnyét az ELTE. A második félidőt Némedi Flóra remek sorozatára építve egy 14-2-es rohammal kezdték a hazaiak, akik ezen előnyüket a szakasz végéig főként a mérkőzést 14 pontos, 10 lepattanós dupla-duplával záró Lendér Lilla jóvoltából meg is tartották. A záró etapban a Szeged keményen letámadva, zónába visszarendeződve alaposan meglepte a hazaiakat, s Nagy Lili vezérletével a szakasz közepén 10 ponton belülre került, 7-nél közelebb azonban nem jutott a hazaiakhoz.

Dr. Gyarmati István: - Köszönjük a Szegednek a játékot! Talán túlságosan is megnyugodtunk, amikor láttuk, hogy ellenfelünk tartalékos felállásban lép pályára ellenünk, ezért csak a harmadik negyedben sikerült megfelelő ritmusban kosárlabdáznunk. A negyedik negyedben ellenfelünk jól használta ki "mesterséges hullámvölgyünket", de végül fegyelmezett védekezéssel sikerült nyernünk, aminek nagyon örülök.

Földi Alexandra: - Bár a hárompontosokat sem dobtuk jól, távolról mégis pontosabban céloztunk, mint közelről, nagyon sok ziccert hagytunk ki. Emellett időnként védekezésben is el-elaludtunk, a második félidőt pedig nagyon enerváltan kezdtük. Ami pozitívum volt, hogy a közel húszpontos hátrány ellenére sem adtuk föl, egy jó negyedik negyedet produkálva kicsit izgalmassá tettük a meccset. Gratulálok az ELTE csapatának!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_572


Nyíregyházi ESE - Miskolci Egyetem 28-98 (8-23, 8-24, 4-25, 8-26)
Nyíregyháza, Sóstói u., 30 néző. V.: Gergely, Zalai.

Nyíregyházi ESE: Papp A. 8, Moldován 6, Molnár 2, Deák, HARASZTI 8. Csere: Székely 4. Edző: Hegedűs Ferenc.

Miskolci Egyetem: TAKÁCS 17/9, Kostyó 13/3, CHVATAL 10, PAPP SZ. 10, SIKORA 25/3. Csere: SABBADIN 11, Gyürék 6, Papp E. 6. Edző: Arad Zsófia.

A vendégek fegyelmezett játékra, a taktikai utasítások pontos megoldására törekedve játszottak. A lelkes, helyenként, főleg az első félidőben időnként ügyesen kombináló hazaiak sok eladott labdájából könnyű kosarakkal húztak el, s a végül 25 pontos, 11 lepattanós dupla-dupláig jutó Sikora Emőke vezérletével a papírformának megfelelően magabiztos miskolci győzelem született.

Hegedűs Ferenc: - Papírforma eredmény született, egy sokkal jobb képességű csapat ellen nagyon jól játszottunk az első félidőben. Végre kosárlabdát játszottak a lányok, gratulálok!

Arad Zsófia: - Sajnáljuk, hogy nem lett meg a száz pont, de mindenki kapott játéklehetőséget, és tudtunk gyakorolni a Debrecen elleni meccsünkre. Gratulálok a lányoknak!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_574


Miskolci Egyetem - Debreceni Egyetem 44-94 (17-24, 16-28, 8-17, 5-25)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 20 néző. V.: Vaszi, Ifj. Marton.

Miskolc: TAKÁCS 14/6, Kostyó 6/6, Chvatal 3, Papp Sz. 8, SIKORA 7/3. Csere: Sabbadin 6, Orbán, Papp E. Edző: Arad Zsófia.

Debrecen: MEZEI 6, SZABÓ 8/6, Jávor 2, GÖTTLINGER 24/12, FOLTIN 36. Csere: SALAMON 12, Papp 4/3, Ruzsa-Kiss 2. Edző: Jávor Barna, Kovács Imre.

A második negyed közepéig tudta tartani a lépést a Miskolc a sokkal jobb edzettségi állapotban lévő debreceni együttessel. Szünetig 20 pont fölé nőtt a vendég együttes előnye, térfélcsere után pedig nagyon egyoldalú lett a játék, a hazaiak nem bírtak a debreceniek Foltin Blanka-Göttlinger Anna alkotta belső kettősével. Előbbi 36 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát "tett a közösbe", utóbbi pedig távolról is veszélyes volt, 4 triplával terhelte meg a vendéglátók kosarát.

Arad Zsófia: - Jól kezdtük a meccset, a kitűzött kisebb céljainkat sikerült elérnünk, azonban az erőnlét hiánya egy ilyen ellenféllel szemben hamar kiütközik.

Jávor Barna: - Lassan és puhán kezdtük a mérkőzést, és a miskolci lányok is extrán dobtak, el kellett telnie egy negyednek, mire fel tudtunk pörögni. A második félidőben elkezdtünk futni is, amit ellenfelünk nem bírt már. Köszönjük a Miskolcnak a játékot, és gratulálok a csapatoknak!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_582

 

Nyugati csoport

NKE-Csata - Szombathelyi ESE 54-49 (7-18, 16-6, 17-10, 14-15)
Ludovika Aréna, 30 néző. V.: Józsa, Lázár.

NKE-CSATA: Pánczél 6, KUNDRÁTH 12/3 Kovács 4, Gaál 5/3, KARAGITS 18. Csere: Farkas, Csarankó 4, Hájer 5/3. Edző: Mányoky Fanni.

SzOESE: Jakubovics 2, HORVÁTH 19/3, Hirschler 2, Plózer 16, FEIGL 10/3. Edző: Szabó László.

A vendégcsapat tartalékosan érkezve nagyon jól kezdte a mérkőzést, az első negyedet uralták a precízen kosarazó szombathelyiek. A második negyedben összeszedte magát a hazai csapat, és "visszajött" a mérkőzésbe. Kiélezett, jó mérkőzést játszott a két csapat, a hajrában a frissebb, a 18 pontos, 12 lepattanós dupla-duplával záró Karagits Kira vezette hazai csapat kerekedett felül.

Mányoky Fanni: - Borzalmasan kezdtük a mérkőzést, nem működött a védekezésünk, ebből adódóan nem mentek a támadásaink sem. Örülök, hogy a lányok összeszedték magukat, és még az első félidőben visszajöttünk a mérkőzésbe, majd fordítani tudtunk, és sikerült megszerezni a győzelmet! Gratulálok a Szombathely csapatának, mert tartalékosan is nagyon jól játszottak ellenünk!

Szabó László: - Tartalékos csapattal érkeztünk, de nagyon jól kezdtük a mérkőzést. A második félidőben az esélyesebb hazai csapat végül átvette a vezetést, és nagyon rutinosan meg is tartotta. A hazaiaknak és saját játékosaimnak is gratulálok!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_560


PTE-EMES Petőfi SE - BME-MAFC 70-68 (20-13, 12-18, 17-22, 21-15)
Pécs, TÁSI Csarnok, 20 néző. V.: Földvári, Dr. Danka.

PTE-EMES Petőfi SE: HERENDI 22/12, HORVÁTH ZS. 10/6, Tóth 9/6, SZABÓ L. 11/3, Petró 9. Csere: Miltner 1, Hajnáczky, Bencze 4, Várhelyi 4, Orosz. Edző: Sipos Ádám.

BME-MAFC: Karancz 6, KIRÁLY 11, Benkő 4, KESZTHELYI 14, KARDOS 27. Csere: Kovács 6. Edző: Gorácz Árpád.

A Petőfi női csapatának játékosai előző mérkőzéseik alkalmával többször is a találkozók végére fáradtak el fizikálisan is és talán fejben is, s talán a szerencse is elpártolt tőlük, ezért maradtak alul. Ezen a színvonalas, izgalmas, végig kiélezett találkozón a sors talán visszaadott valamit a baranyai együttesnek. A Petőfi SE csapatának a mérkőzés utolsó 15 másodpercében sikerült Szabó Laura, majd Herendi Zsófia révén két hárompontos dobást is értékesíteni, s ennek köszönhetően végül a hazai csapat játékosai örülhettek. Hazai részről Szabó (11-11 pont és lepattanó), a vendégektől pedig Keszthelyi Nóra (14 pont, 10 lepattanó) jutott el dupla-dupláig.

Sipos Ádám: - Gratulálok az ellenfélnek és gratulálok a lányaimnak is, nagyon jó meccset játszottak! A végén csak két szerencsés hárompontosnak köszönhetően tudtuk megnyerni ezt a mérkőzést.

Gorácz Árpád: - Nehéz mit mondani egy ilyen meccs után. Az az igazság, hogy csonka kis csapattal nagyon jól helytálltunk. Dicséret illeti a lányokat. Két, az utolsó 15 másodpercben esett szerencsés tripla döntötte el a mérkőzést a hazaiak javára. Gratulálok a pécsi csapatnak!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_561


PTE-PEAC - Széchenyi KA 50-76 (18-19, 10-22, 17-18, 5-17)
Pécs, 30 néző. V.: Szalóki, Téczely.

PTE-PEAC: PROPSZT 13/6 Szabó 4, KRIKLER 12/6, Bátai 8, Süle 4. Csere: Szenteszki, Tóth 4, Kóbor 5/3, Balázs, Asztalos, Scherer. Edző: Gyenge Gábor, Imreh Ajtony.

SZKA: CHROMÉJ 14, Horváth 4/3, Gosztola 8, NAGY 10, BICZÓ 19. Csere: Tóth 2, GYÖNGYÖSI 6, Szűts 2, Rabi 6, Török 5. Edző: Barthalos István.

A győri csapat végig a kezében tartotta a mérkőzést, és jobban koncentrálva, megérdemelten nyert. A pécsi csapat nagyot küzdött, de sok technikai hibával játszott, és rossz dobóformát fogott ki. A veretlen vendégek a lepattanózást 54-42-re nyerve arattak magabiztos győzelmet, Nagy Rebeka (10 pont, 14 lepattanó) dupla-duplát elérve járult hozzá a győri győzelemhez.

Gyenge Gábor: - Gratulálok a győri csapatnak, amely esélyesként is nagy alázattal játszott, és megérdemelten nyert! Mi nem játszottunk jól, de küzdöttünk, ahogy tudtunk, és amíg bírtuk szusszal, addig méltó ellenfelei voltunk csoportunk legjobb csapatának!

Barthalos István: - Érvényesítettük a papírformát a motivált ellenfelünkkel szemben.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_562

 

Fotók: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek