Férfi NB I: A harmadikat is behúzta Dzuniccsal az Atomerőmű
15
Mar
2019
Férfi NB I: A harmadikat is behúzta Dzuniccsal az Atomerőmű
2019. március 15.  |  12:35
A hazai pályán rendkívül erős DEAC fogadta az edzőváltás óta egyre jobb teljesítményt nyújtó Atomerőmű SE-t a férfi kosárlabda bajnokság 22. fordulójának második játéknapján. Mindkét csapat számára fontos volt a találkozó, hiszen a paksiak egy győzelemmel beérhették volna a hatodik helyen álló hajdúságiakat.

Amigo büntetőjével vette kezdetét a mérkőzés, ám pillanatok alatt meglépett az Atomerőmű SE. Három perc alatt egy 10-0-s sorozatot repesztettek, és máris Berényi Sándornak kellett időt kérnie. Talán meglepte a hazaiakat a paksiak magas szerkezete. Valamelyest magához tért a DEAC, mert 7-12-re felzárkózott, de nem tört meg nagyon a vendégek lendülete. Olyannyira nem, hogy a padról beszálló Williams gyors hét pontjával újra több, mint tíz volt a vendégek előnye, amire még Norfleet triplája tett rá a végén (16-30).

Norfleet második hármasát is a helyére küldte, összességében az ASE tíz próbálkozásból pedig ötször volt eredményes távolról eddig a szakaszig. Folyamatosan tíz pont fölött állandósult a Dzunics-legénység vezetése, hiába próbálkozott Borisov többször is. Nem tudott közelebb kerülni a DEAC, sőt még tovább nőtt a különbség. A félidőre közel húsz ponttal tartott előrébb az Atomerőmű (35-54).

A harmadik negyedben már kiegyenlítettebbé vált a játék, sőt egyre közelebb került a Debrecen. Borisov hármasa után 46-59-nél újra lőtávolság közelében voltak a hazaiak. A válasz sem késett sokáig: Kovács Ákos vagy éppen Faust célzott hasonlóan jól távolról. A végére ugyan egy ponttal megnyerte az etapot a DEAC, így is óriási bravúrra lett volna szükség ahhoz, hogy ledolgozza tetemes hátrányát tíz perc alatt (58-76).

A záró játékrész elején folytatódott az adok-kapok, majd Ivosev fújt távolijával riadót. A csereként beszálló Kósa, majd Bognár is betalált, így 70-81-nél Braniszlav Dzunics kérte ki idejét. Mindhiába, mert egy újabb Ivosev kosarat hosszú csend után Dugat távolija követett. 75-81-nél teljesen nyílt lett a meccs a hajrára. Ekkor már többet hibáztak a csapatok, de Borisov 82-85-re felhozta csapatát. Faust szíve volt a helyén, aki szintén triplából válaszolt. A DEAC nem adta fel, hat másodperccel a vége előtt Dugat dobott be egy kintit. A faultolás után Henton csak egyik büntetőjét bedobta, de ezzel meg is nyert az ASE a nagyon fontos idegenbeli rangadót (88-92) - írta a BB1.hu.

DEAC - Atomerőmű SE 88-92 (16-30, 19-24, 23-22, 30-16)

Bajnokság, 22. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
V.: Földházi T., Papp P., Rácz Zs. R. (Bernáth A.)

DEAC: Dugat 16/6, Manigat -, Borisov 21/12, Ivosev 21/3, Amigo 18. Csere: Kósa 3/3, Bognár 9/3, Polyák -.

ASE: Kovács Ák. 13/6, Faust 14/9, Henton 8, Eilingsfeld 14/12, Jevtovics 7. Csere: Ruják 2, Norfleet 13/9, Medve 5/3, Williams 16, Horváth K. -.

Vármegyei szövetségek