Idén is Vasas-Csata döntő lesz a leány junior országos döntőn
09
Mar
2019
Idén is Vasas-Csata döntő lesz a leány junior országos döntőn
2019. március 9.  |  18:50
A mai napon az 5-8. helyért rendezett keresztjáték mérkőzéseit, illetve az elődöntőket rendezték a leány junior országos döntőn.

Az első két találkozón az volt a tét, hogy holnap mely csapatok mérkőzhetnek meg az ötödik helyért. A Kecskemét Kurtz Kamilla vezetésével az első félidőben, a Szekszárd pedig Vincze Nikolett és Renczes Rebeka vezetésével az első negyedben szerzett olyan előnyt a BEAC, illetve a Széchenyi KA csapatával szemben, amely elég is volt a mérkőzés végéig a győzelemhez, így holnap ez a két gárda csap majd össze egymással az 5. pozícióért, a fővárosiak és a győriek pedig a 7. helyért találkoznak majd.

A nap harmadik mérkőzésén a Csata ellentmondást nem tűrő játékkal, simán, 44 pontos különbséggel múlta felül a DVTK Akadémiát, a Vasas pedig annak ellenére, hogy nem tudott döntő fölényt kialakítani a jól küzdő, házigazda PEAC - Kosárlabda Akadémia Péccsel szemben, lényegében végig vezetve múltva felül ellenfelét. Ez azt jelenti, hogy megismétlődik a tavalyi döntő visszavágója a két budapesti alakulat között, a Vasas és a Csata ütköznek meg egymással a korosztályos aranyéremért.

A mérkőzésekről hosszabb összefoglalók ezen a linken találhatóak.


Eredmények

Keresztjáték az 5-8. helyért

Kecskeméti KC - BEAC-Újbuda KA/A 61-46
Atomerőmű-KSC Szekszárd - Széchenyi KA 73-60

Elődöntők

Csata DSE - DVTK Akadémia 95-51
Vasas Akadémia/A - PEAC - Kosárlabda Akadémia Pécs 70-56


A helyosztók holnapi programja

09:00 BEAC-Újbuda KA/A - Széchenyi KA
11:00 Kecskeméti KC - Atomerőmű-KSC Szekszárd
13:00 DVTK Akadémia - PEAC - Kosárlabda Akadémia Pécs
15:00 Csata DSE - Vasas Akadémia/A

A mérkőzéseket ezen a linken követhetitek majd figyelemmel.

Megyei szövetségek