Juhász Dorkával erősödhet a válogatott
09
Mar
2019
Juhász Dorkával erősödhet a válogatott
2019. március 9.  |  08:58
Amerikába utazott Székely Norbert, a magyar női kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya, hogy egyeztessen a tengerentúlon kosárlabdázó magyar egyetemistákkal, így többek között Juhász Dorkával a nemzeti csapatbéli szereplésről. A kapitánnyal két repülőút között beszélgettünk, ugyanis Székely Norbert Juhász mellett további magyar tehetségekkel is találkozik a napokban.

Az Ohio State Egyetemen tanuló, s egyben kosárlabdázó fiatal erőcsatárt a pályán is megnézhette a kapitány, a Wisconsin elleni vesztes meccsen újoncként is csapata egyik legjobbja volt a PEAC korábbi kosarasa. Tíz pontja mellett tizenhat lepattanót szerzett, ahogyan Székely Norbert fogalmazott, Dorka az Dorka, a tőle megszokott játékot nyújtotta.

- Juhász Dorka a PEAC színeiben már a felnőtt mezőnyben is letette a névjegyét, így természetes, hogy a válogatott kapcsán folyamatosan figyeljük - mondta Székely Norbert. - Ugyanakkor a 2017-es nyári korosztályos Európa-bajnokságon súlyos térdsérülést szenvedett, így az egész tavalyi szezont kihagyta, majd elfogadta az Ohio egyetem ajánlatát, azaz elég régen láttuk már játszani.

- Mit tapasztalt, kiheverte a sérülését?

- Szemmel láthatóan igen, nem hátráltatja egyáltalán a pályán. Örömmel láttam, hogy Dorka remek sportember, itt Amerikában egy jó programban dolgozhat, s már most versenyképes játékos fiatal kora ellenére!

- Ha már személyesen is megnézte a játékost, elképzelhető, hogy a felnőtt válogatottban is láthatjuk őt?

- Dorka tehetsége mindenképpen előrevetíti, hogy övé a jövő a nemzeti csapatban is, de úgy gondolom, akár már most is tud nekünk segíteni a 4-es poszton. Ezért is tartottam fontosnak, hogy személyesen találkozzunk, mert egyeztetnünk kellett a nyári programot. Ne feledjük, Dorkára adott esetben nem csupán a felnőtt válogatott várhat, hanem az U20-as is, hiszen kora alapján még ott is szerepelhet. Május végére Dorka hazatér, akkor csatlakozik a válogatott kerethez. Segíteni fogjuk őt a fejlődésben, úgy állítjuk össze a nyári programját, hogy az szolgálja az előrelépését.

- Kikkel találkozik még Amerikában?

- Kaposi Pálmával már tudtam beszélgetni, sőt, láttam is a Minnesota színeiben. Dorkához hasonlóan 4-es posztos játékos, figyelemmel kisérjük az ő pályafutását is. A napokban meglátogatom még Kuttor Enikőt és a sérüléséből épülő Aho Ninát is, látni szeretném, hogy ők hol tartanak.

Vármegyei szövetségek