Férfi NB I: Nehezen, de hozta a kötelezőt a Kecskemét
08
Mar
2019
Férfi NB I: Nehezen, de hozta a kötelezőt a Kecskemét
2019. március 8.  |  20:30
Nehezen, de hozta a kötelezőt a Kecskemét

A férfi kosárlabda bajnokság 21. fordulójának talán legkönnyebben megtippelhető mérkőzését Kecskeméten rendezték. A középmezőnyhöz tartozó, hazai pályán nagyon megbízhatóan teljesítő KTE fogadta az utolsó helyezett Serco - TF-BP csapatát.

Wittman duplájával indult a meccs, de Bergstedt kosaraival és McLane triplájával gyorsan fordított a TF. Nem esett sok kosár a meccs elején, a 6. percben sikerült utolérnie 11-11-nél Forray Gábor csapatának a vendégeket. Továbbra sem indult be a kosárgyártás. Noha rövid időre átvette a vezetést a KTE, végül Krnjajski triplája célba ért (16-18).

Kisebb meglepetésre a folytatásban sem sikerült ritmust váltania a Kecskemétnek. Krnjajski úgy indította a negyedet, ahogy az előzőt abbahagyta, hármassal. Ismét egyenlített, majd a vezetést is átvette a hazai együttes. Krnjajski azonban Buzásban társra lelt, így újra a TF-nél volt az előny. Az első félidő végéig 15 próbálkozásból 6 távolit is a helyére küldő vendégek héttel mentek a nagyszünetben (31-38).

A harmadik negyed eleje sem hozott változást. Az első öt percben még tíz pont körül is állandósult a vendégek előnye. A Kecskemét részéről Karahodzsics volt a pontfelelős, míg a vendégektől Clark játszott jól. Egyre kapaszkodott feljebb a Forray-legénység, de nem adta könnyen a vezetését a fővárosi alakulat. Rikalo kétszer is triplával hűtötte le a kedélyeket, de végül az etap végére Karahodzsics révén átvették a vezetést a kecskemétiek (57-54).

A záró tíz percben aztán már egyértelműen felülkerekedett a Kecskemét. Végig vezetett innentől kezdve a hazai csapat, ráadásul a budapestiek triplamutatója is nagyot romlott. Igyekeztek kapaszkodni, nem adták fel, de a végén már nem kellett izgulniuk a KTE szurkolóinak (78-68) - írta a BB1.hu.

KTE-Duna Aszfalt - Serco-TF-BP 78-68 (16-18, 15-20, 26-16, 21-14)

Bajnokság, 21. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok,
V.: Földházi T., Rácz Zs. R., Dr. Mészáros B. (Hartyáni Zsolt)

KTE: Dimics -, Wittmann 18/6, Green 6, Dramicsanin 10/3, Karahodzsics 23. Csere: Mészáros M. 2, Djeraszimovics 15, Molnár M. 4.

TF-BP: Rikalo 10/6, Szobi -, Clark 18/6, McLane 8/3, Bergstedt 11. Csere: Buzás 10/6, Beák -, Krnjajski 11/9, Filipovics -.

 

Keményen meg kellett dolgoznia a Falcónak a pécsi győzelemért

Horti triplájával, és Taylor két gyors duplájával 7-2-re lógott meg a mérkőzés elején a PVSK. A Falco ekkor Curry triplájával feljött 7-5-re, de ezt követően hosszú gólcsendet, kapkodó játékot, és rengeteg kihagyott dobást láthatott a pécsi közönség. A 6. perc végén még mindig 7-5 volt az eredményjelzőn, amikor Pongó két sikeres büntetővel mozdította meg a hazaiakat. Támadásban egymást múlták alul a csapatok. A Pécs 28 %-kal, a Falco 30%-kal dobott.

A negyed hajrájában Govens betalált ugyan közelről, de rögtön érkezett egy Taylor-dupla, és egy Pongó-tripla, amivel már öt pont volt az előnye Csirke Ferenc csapatának. Gasper Okorn 15-7-nél végül időt is kért, de ez sem segített a vasiaknak, hogy kijöjjenek a tízből ebben a negyedben. 15-7.

Perl rontott dobásával kezdődött a második félidő, a válogatott játékos a vonalon kívülről próbálkozott. Ezt követően egy Reddic, Pongó kosárváltással folytatódott a mérkőzés. Úgy tűnt a pontszegény játékot gyorsan feledtetni akarják a csapatok. Pillanatok alatt 19-16 lett az eredményjelzőn. A Falco lendülete azonban nem tartott sokáig. Taylor megrázta magát, és Budimir is elkezdte a pontgyártást. 28-18 után Govens egy duplával vitte közelebb az övéit, de minden hiába, a szombathelyiek képtelenek voltak átlépni árnyékukon. Taylor dupláját, egy tripla is követte. 33-20, és még mindig hátra volt három perc az első félidőből.

Bíró kóstolta meg a hazai gyűrűt távolról, de erre is érkezett egy Taylor válasz. Az amerikai 18 pontnál járt. A félidő utolsó perceiben megrázták magukat a vasiak. Reddic három duplát is hintett, Bíró pedig egy újabb triplával hozta fel a Falcót hat pontra. 35-29.

Durván bekezdett a második félidőben a Falco. Pillanatok alatt megfordították az eredményt. Govens és Reddic rengeteget hozzátett a sárga-feketék játékához. A Pécs azonban nem engedte meglógni a vasiakat. 40-41 után felváltva vezettek a csapatok. Továbbra is sok volt a rontott dobás a feszült hangulatú, kiélezett mérkőzésen. A negyed vége különösen kapkodósra sikeredett, így több kihagyott dobás után, háromperces gólcsendet követően, egypontos pécsi előnnyel fordulhattak a végjátékra a csapatok. 45-44.

Az utolsó negyed Tóth Norbert duplájával és Balmazovics triplájával kezdődött, a Falco lélektani előnybe került. A sárga-feketék teljesen átvették az irányítást, a Pécs teljesen elkészült az erejével. A hazaiak hiába küzdöttek becsülettel, Govens és Perl annyira beindult, hogy vendégsiker lett a vége. 57-65 - írta a BB1.hu.

Pécsi VSK-VEOLIA - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 57-65 (15-7, 20-22, 10-15, 12-21)

Bajnokság, 21. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1200 néző
V: Győrffy P.A., Minár L., Kovács N. (Gorka Sz.)

PVSK: Pongó 8/6, Taylor 22/6, Demeter -, Csirics 8/6, Horti 10/6. Cserék: Budimir 9/3, Wright -.

Falco: Govens 16/6, Curry 6/6, Bíró 6/6, Bruinsma -, Reddic 16. Cserék: Tóth 2, Balmazovics 9/6, Perl 10/6.

Megyei szövetségek