Női Euroliga: Elképesztő bravúr, a Kurszk vendégeként nyert a Sopron
06
Feb
2019
Női Euroliga: Elképesztő bravúr, a Kurszk vendégeként nyert a Sopron
2019. február 6.  |  20:15
Nehéz jelzőkkel illetni a Sopron Basket mai teljesítményét. A magyar bajnok a csoport favoritjához látogatott, az Euroliga egyetlen veretlen együtteséhez, a már biztos továbbjutó Dinamo Kurszkhoz. Roberto Iniguez lányai - a sérült Fegyverneky Zsófia hiányában is - szinte végig uralták a mérkőzést, melyet végül hosszabbítás után, tíz ponttal nyertek meg.

Izgalmas, fordulatokkal teli, sokáig emlékezetes derbit játszott egymással a két csapat. Az első negyed után még pár ponttal a vendéglátó állt jobban, de aztán szép fokozatosan átvette az irányítást a Sopron, amely a rendes játékidő vége előtt másfél perccel még több mint tíz ponttal is vezetett, de az extrán dobó hazaiak nagy hajrával ekkor még életben maradtak, gyakorlatilag három emberüknek (Prince-nek, Stewardnak és Howardnak) köszönhetően.

A ráadásban aztán már nem kegyelmezett a magyar csapat, hiába nehezedett rá egyre nagyobb nyomás, már nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából.

Először lépett pályára az Euroliga-ezüstérmesnél a "reaktivált" Honti Kata, aki közel hét percet kapott.

Turnerék - akik ezzel újra 50 %-os mutatóval állnak - következő ellenfele a török Hatay BB lesz a sorozatban - írta a BB1.hu.

Dinamo Kurszk - Sopron Basket 83-93 (17-13, 18-22, 18-21, 21-18, 9-19)

Női Euroliga, B-csoport, 12. forduló
Kurszk, Sport Concert Complex

Kurszk legjobb dobói: Prince 30/15, Steward 18/9, Howard 17.

Sopron: Turner 21/6, Crvendakics 11/9, Casas 9, Zahui 14, Dupree 24. Csere: Dubei 4, Határ -, Honti 1, Jovanovics 9.

 

Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek