SZIK: Bronzérmes lett U16-os fiú válogatottunk
03
Feb
2019
SZIK: Bronzérmes lett U16-os fiú válogatottunk
2019. február 3.  |  16:20
Ma rendezték a helyosztókat az idei Szent István Kupán, amelyen a magyar U16-os fiú válogatott ellenfele a német FC Bayern München volt a bronzéremért.

Az első negyed hullámzó játékot, de szinte végig szoros állást hozott. A felvonás közepén Sipos Mátyás és Kalassai Martin tripláival megléptünk (12-6), de a németek egy 10-0-val zárták a szakaszt Benjamin Schröder vezetésével, 4 pontos előnnyel rendelkeztek (12-16). A második játékrész első felében 5 és 9 pont között mozgott a különbség, a mieinket ekkor Kiss Kolos, Vámos Ádám és Kovács Ákos pontjai tartották életben. A németek nagyon megálltak elöl, így Kalassai hármasával egyenlítettünk a 19. percben (32-32), sőt, Kalassai révén a vezetést is átvettük. Az első félidő végén azonban így is a bajorok álltak jobban a Marz-Rataj kettős vezetésével (36-38).

A fordulás után kitűnően kezdtünk, Kovács és Vámos duplái után Sipos triplája egy 7-0-s szakaszt jelentett (43-38). Sipos és Kalassai újabb hármasai után már 9 ponttal is vezettünk a felvonás feléhez közeledve (49-40), ám ekkor a magyar csapat állt meg támadásban, a München pedig a negyed végére egyenlített, a záró 10 percre egállal fordultak a csapatok (53-53). Az utolsó negyedben Kalassai, Kiss és Tóth Barna révén 5 pontos előnyhöz jutottunk, de a németek ott voltak a nyakunkon, Schröder vezetésével visszajöttek egy pontra (59-58). A vezetést is átvette a Bayern (61-62), ám Kiss büntetőből egyenlített, Kalassai pedig beszórt két triplát, így egy perccel a vége előtt 6 ponttal megugrottunk (68-62).

A németek még mindent megpróbáltak, de U16-os fiú válogatottunk 73-66-ra győzött, így a harmadik helyen végzett az idei Szent István Kupán.

Szent István Kupa 2019, bronzmérkőzés
U16 Magyarország - FC Bayern München 73-66 (12-16, 24-22, 17-15, 20-13)

U16 Magyarország: Sipos 11/9, Kiss 12, Ivkovic 1, Kovács 12, Vámos 6.
Csere: Kalassai 19/15, Tóth 10, Tiborcz -, Bánfi -, Cserkó -, Czermann 2, Dunai -.

A Bayern München legjobb dobói: Schröder 25, Marz 14/6, Groh 11, Rataj 10.

A meccs teljes statisztikája!

 

Fotó - Szent István Kupa 2019 facebook 

Vármegyei szövetségek