Férfi NB I: Jász-Nagykun-Szolnok megye uralja az NB I-et
03
Feb
2019
Férfi NB I: Jász-Nagykun-Szolnok megye uralja az NB I-et
2019. február 3.  |  09:05
Milosevics győzelemmel tért vissza

Jól kezdte a mérkőzést a hazai csapat. Kovács Ákos jól mozgatta az övéit, ültek a dobások, és végig vezetve sikerült megnyerni az első negyedet a kissé álmosan kezdő Szolnok ellen. A bajnok ebben a játékrészben sok hibával játszott, szemmel láthatóan meglepte Vojvodáékat az ASE lendülete. 18-14.

Az Alekszics-csapat azonban gyorsan rendezte sorait. A második negyedre teljesen megváltozott a játék képe. Vojvoda és Benke is feljavult. Az Olaj szigorított a védekezésén, és előbb egyenlítettek, majd hét ponttal is megléptek. Az Atomerőmű SE-ben is akadtak jó teljesítmények. A már említett Kovács Ákos továbbra is jól játszott, de Faust és Jevtovics is felnőtt a feladathoz. Ennek ellenére a Szolnoké volt ez a játékrész, és így vendég előnnyel mehettek pihenőre a csapatok. 33-37.

Izgalmakban nem volt hiány a folytatásban sem. A Szolnok megpróbált meglépni a negyed elején, de az ASE Henton és Faust pontjaival visszaverte ezeket a kísérleteket. Kovács Ákos duplájával pedig már egál volt a 27. percben. Andric és Rowsey kosarai után azonban időt kellett kérniük a hazaiaknak. Ezt követően egy Benke tripla mélyítette tovább a szakadékot, amibe az ASE lavíroztat magát. 48-55.

Az utolsó negyed elején rengeteget hibázott mindkét csapat, így a vendégek őrizgették hét pont körüli előnyüket. A Szolnok a 34. percben azonban ismét ritmust váltott, és erre már tudott reagálni az ezer sebből vérző ASE. A vége megérdemelt, magabiztos Olaj győzelem.

A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy Julian Norfleet betegség miatt nem játszott, míg a Szolnoki Olajban ismét pályára lépett Sztrahinja Milosevics, aki hosszú Achilles-sérülés után térhetett vissza - írta a BB1.hu.

Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 63-76 (18-14, 15-23, 15-18, 15-21)

18. forduló
Paks, ASE Sportcsarnok
Kapitány G., Praksch P., Török R. (Nagy J.)

Atomerőmű SE: Kovács Ák. 11/3, Ruják 9/3, Faust 15/6, Eilingsfeld 9/3, Jevtovics 8. Cserék: Kalmár -, Henton 11/3.

Szolnoki Olaj KK: Rowsey 16/12, Vojvoda 15/3, Benke 12/9, Sz. Milosevics 3, Andric 10. Cserék: N. Milosevic 8, Tóth Á. 6, Kovács P. 6/6.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megye uralja az NB I-et

A 18. fordulóban a Jászberény a - sérült Simon Kristófot és Andrija Csiricset nélkülöző, így mindössze két cserejátékost bevető - Pécset fogadta hazai pályán.

Nikola Lazics együttese hatalmas csatában újabb szoros, ám annál fontosabb győzelmet aratott, ezzel visszavágott az őszi vereségért, és megőrizte második helyét a tabellán. Nem mellesleg legutóbbi tizenkét meccséből tizenegyet meg is nyert.

Elképesztő csatát vívott egymással a két amerikai, Orlando Coleman és Kameron Taylor. Mindketten 29 ponttal zártak. Előbbi 5 lepattanót, 7 kiharcolt faultot, 2 labdaszerzést és 1 gólpasszt jegyzett még mellé (32 VAL), míg utóbbi 13 lepattanót, 12 kiharcolt faultot, 5 gólpasszt, 2 labdaszerzést és 1 blokkolt dobást (49 VAL). De érdemes még kiemelni Djordje Pantelics 11 pontos, 13 lepattanós dupla-dupláját, illetve Damier Pitts 20 pont-9 gólpasszos teljesítményét is - írta a BB1.hu.

JP Auto-Jászberényi KSE - Pécsi VSK-Veolia 95-94 (18-16, 25-26, 21-23, 31-29)

Bajnokság, 18. forduló
Jászberény, Belvárosi Általános Iskola
V.: Papp P., Farkas G., Pozsonyi L. (Fekete L.)

JKSE: Pitts 20/9, Rakics 6, Coleman 29, Alekszandrov 15/9, Pantelics 11/3. Csere: Kerpel-Fronius 5, Brbaklics 2, Czirbus 4, Cseh 3.

PVSK: Pongó 15/6, Taylor 29/3, Antóni 9/9, Budimir 18/6, Horti 11. Csere: Wright 10, Demeter 2.

 

Egy percig sem volt esélye a Sopronnak

Kiegyenlített mérkőzésre volt kilátás Kaposvári Városi Sportcsarnokban, ahol a somogyiak a Sopron KC csapatát fogadták. A bajnoki kiírás első körében, a Novomatic Arénában nagyon sima, 79-57-es hazai győzelem született, így volt miért visszavágnia Fekete Ádám csapatának.

Sokkal jobb rajtra valószínűleg a Kaposvár sem számított, hiszen az 5. percben már 10-2-re tartott előrébb a hazai csapat. A Sopron kezdett betalálni, de a ponterősen kosarazó Markovics pillanatok alatt visszaállította a tíz pontos differenciát. A negyed hátralévő percei már nem is hoztak változást, egyszer sem sikerült közelebb kerülnie a vendégeknek (26-14).

A játék képe a folytatásban sem lett más, továbbra is stabil hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A Fekete-legénység még növelni is tudta az előnyét, Bogdán kosara után már 38-20 volt az állás. Nagyon kellett a soproniaknak Dénes triplája és Lemar közelije, de ez csak arra volt elég, hogy ne nyíljon még nagyobbra az olló (45-33).

Ubilla hármasa adta meg az alaphangot a folytatásnak, nem változott a korábbiakhoz képest a koreográfia. A 24. percben Lemar büntetői után ugyan újra csak tíz volt közte, de mielőtt örülhettek volna a soproniak, a Kaposvár egy 12-0-val válaszolt. Végül Hendlein zsákolásával zárult a harmadik játékrész, így már 21 pont volt a hazaiak előnye (69-48).

A Sopron teljesen szétesett, Pustahvar és Halász kosaraival sikerült már 81-50-re is vezetnie a hazaiaknak. A lényegi dolgok már korábban eldőltek, a végére csak a különbség maradt kérdéses. A korábbi 30 pontos különbséghez képest sikerült némileg kozmetikáznia a Sopronnak, de ez így is egy nagyon sima hazai győzelem lett (90-67) - írta a BB1.hu.

Kaposvári KK - Sopron KC 90-67 (26-14, 19-19, 24-15, 21-19)

Bajnokság, 18. forduló
Kaposvári Városi Sportcsarnok,
V.: Cziffra Cs., Ádám J., Balog Gy. A. (Páli Dr. K.)

Kaposvár: Ubilla 10/6, Johnson 12, Markovics 20/3, Hendlein 10, Spica 11. Csere: Halász 10/6, Pustahvar 9/3, Bogdán 6, Kocsis 2, Puska -, Hock -.

Sopron: Warner 12, Lemar 24/9, Takács -, Dénes 3/3, Gordon 14. Csere: Supola 4, London 2, Wiggins 8, Molnár M. -.

 

Megvan a hetedik az Albának

Az első félidő felemásra sikerült, az első negyedben hengereltek Lóránték, a másodikban jobb volt a Clark vezette újonc, húsz perc után 42-53 állt a táblán.

Nem született meglepetés, ahogyan arra számítani lehetett, összességében megérdemelt vendég siker született a fővárosban. Az Alba az őszihez hasonlóan most is száz fölé jutott (októberben 113-51), két vereség után a hetedik sikerét aratta, Ales Pipannal viszont egyelőre még továbbra is nyeretlen a TF.

A világ- és Európa-bajnok spanyol irányító, Carlos Cabezas eddigi legjobb mérkőzését játszotta hazánkban - írta a BB1.hu.

Serco-TF-BP - Alba Fehérvár 78-102 (15-34, 27-19, 16-24, 20-25)

Bajnokság, 18. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
V.: Benczur T., Fodor A., Vida J. (Dernei G.)

TF: Krnjajski 4, Szobi -, Clark 28/9, McLane 15/3, Bergstedt 8. Csere: Buzás 5/3, Kozma 3/3, Rikalo 11/9, Beák 4, Filipovic -.

Alba: Tóth 7/3, Freeman 15/6, Filipovity 14/3, Lóránt 24/3, Heath 4. Csere: Zeno 8/6, Bullock 11/9, Keller 4, Cabezas 10/6, Lukács -, Takács M. 3, Peringer 2.

Vármegyei szövetségek