Olimpiai Reménységek Versenye: A lányok a második meccsüket is megnyerték
29
Dec
2018
Olimpiai Reménységek Versenye: A lányok a második meccsüket is megnyerték
2018. december 29.  |  19:05
U16-os lány válogatottunk az Olimpiai Reménységek Versenyének második napján a lengyel együttessel csapott össze, amely tegnap vereséget szenvedett a csehektől.

Az első negyedben nem bírt egymással a két gárda, mindkét oldalon sok hiba csúszott a támadójátékba, így egy negyed után 3 pont volt a távolság (12-15). A második felvonásban sem változott a játék összképe, mindkét oldalon probléma volt a támadások befejezése, így a félidőben még mindig nem volt túl nagy differencia a két csapat között, de a mieink vezettek 8 ponttal (25-33).

A fordulás után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltunk elöl és hátul is, több könnyű kosárnak és jobban működő védekezésünknek köszönhetően 10 perccel a vége előtt 19 pontra nőtt előnyünk (34-53). A második félidőben végig sokkal pontosabban játszottunk ellenfelünknél, és ez az eredmény alakulásán is meglátszódott. A végén felszabadultabban is kosárlabdáztunk, mint az első 20 perc során, nem fért kétség a magyar csapat győzelméhez (44-73).

Olimpiai Reménységek Versenye, U16-os leány felkészülési torna, Székesfehérvár, 2. nap
Lengyelország - Magyarország 44-73 (12-15, 13-18, 9-20, 10-20)

Lengyelország: Sztaberska 5, Mitrowska 7/3, Maslowska 1, Kozlowska 6, Kalenik 5/3. Csere: Jarzab -, Wnuk 1, Trebowicz 5/3, Makurat 4, Walczak -, Michniewicz 7/3, Kurkowiak 3.

Magyarország: Rakita 10/6, Miklós 6, Krasovec 6, Kun -, Habling 15/3. Csere: Milkovics -, Pfeiffer 7, Sitku 4, Telegdy 12, Kuncz 9, Renczes -, Gyöngyösi 4.

Igor Skocovski szövetségi kapitány: "Nehezebben indultunk ezen a meccsen nem szokásos ritmusban játszottunk. Pontatlan elzárásokat és passzokat adtunk, védekezésben pedig hiányzott a kellő agresszivitás. Második félidőben összeszedtuk magunkat és jobb hozzáállású védekezést láthattunk a lányoktól, nagyobb nyomást helyeztünk a labdára és több hangsúlyt a passzsáv védésre. Sikerült elhúznunk az ellenféltől így többféle szerkezetet is ki tudtunk próbálni. Külön szeretném kiemelni Miklós Melindát (22 IBM, 6 pont, 7 szerzett labda, 5 gólpassz, 5 lepattanó), Habling Larát (12 IBM, 15 pont, 6 lepattanó) és Rakita Lilit (10 IBM, 10 pont, 5 szerzett labda). Gratulálok a lányoknak, holnap az első helyért fogunk küzdeni."

Vármegyei szövetségek