Női Hepp kupa: Kialakult a legjobb négy mezőnye
18
Dec
2018
Női Hepp kupa: Kialakult a legjobb négy mezőnye
2018. december 18.  |  13:00
A Női Amatőr Nemzeti Bajnokság eddigi eredményeit alapul véve két találkozó is jókora meglepetéssel zárult a Hepp kupa negyeddöntői közül. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a Csata a Tatabánya, a Vasas pedig az Ajka ellen erősen tartalékos összeállításban lépett pályára, s maradt alul. Ez persze nem csökkenti a győztesek sikereinek értékét, a pécsi fiatalok a Baját könnyedén, a TFSE lányai pedig a jól küzdő debrecenieket 10 ponttal legyőzve jutottak a négyes döntőbe.

 

 

DEAC-DSI - TFSE 65-75

Két meghatározó játékosa, a már egy ideje hiányzó Foltin Blanka, valamint Göttlinger Anna nélkül is remekül küzdött, s nem adta olcsón a bőrét a DEAC a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság piros csoportjának egyik veretlen együttese, a TF ellen. A fővárosiak elsősorban Varga Barbara (14 pont - 16 mezőnykísérlet - 10 lepattanó, 3 gólpassz), a dobást nem hibázó Vörösházi Jázmin (13/9 pont - 2/2 dupla, 3/3 tripla), valamint Karlócai Julianna (10/3 pont, 16 lepattanó) és Fuisz Viktória (10 pont, 3 gólpassz) eredményességének köszönhetően apránként, fokozatosan ellépve a hazaiaktól a 3. negyed végére 12 pontos előnyt szereztek. A Gál Annamária (19 pont, 10 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott, 3 szerzett labda), Jávor Petra (12/12 pont, 7 lepattanó), Földvári Andrea (11 pont, 12 lepattanó, 3 eladott labda) és Kernács Réka (10 pont, 3 eladott labda) vezette vendéglátó debreceniek az utolsó pillanatig küzdöttek, s bár igazán szorossá nem tudták tenni a találkozót, végül 10 pontra felzárkóztak - tekintettel meglehetősen tartalékos összetételükre, dicséretesen helytálltak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whuna_cup_47

 

Tatabánya - Csata DSE 71-66

A kitűnő kezdésre, a 24-14-re megnyert első negyedre, valamint elsősorban Farkas Fanni (18/6 pont, 3 eladott labda), Szamosi Rita (15/9 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz) és Doktor Anna (14/3 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda) eredményességére építve a Tatabánya az erősen tartalékos összetételben pályára lépő, a Boros Júlia (18/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz)-Karagits Kira (15 pont, 8 lepattanó) kettős vezette jól küzdő, másfél perccel a lefújás előtt még 3 pontra felzárkózó Csata csapatát.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whuna_cup_49

 

PEAC-Pécs Pingvinek - Bajai NKK 87-64

Helyenként érződött a piros és a zöld csoport közötti különbség. A Kucsora Réka (15/6 pont, 4 lepattanó, 6 eladott labda, 3 gólpassz) és Szöllősi Boglárka (13/9 pont, 4 lepattanó) ponterős játékára alapozó Baja produkált egy - önmagához képest - extra negyedet, de a 25-22-re megnyert második etap jó játéka önmagában kevés volt a találkozó többi részében a játékot irányító Habling Lara (25/6 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda), Milica Vojinovics (14/3 pont, 6 lepattanó) és Pucz Eszter (12 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz) vezette, a lepattanózást fölényesen, 53-35-re nyerő pécsi fiatalok ellen.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whuna_cup_50

 

Vasas Akadémia - Ajka 50-65

Elsősorban a remek, 23-10-re megnyert 2. negyednek, továbbá a volt csapata ellen igen hatékonyan játszó Kulcsár Bianka (13/6 pont, 5 lepattanó), valamint a dupla-duplával záró Pap Regina (12 pont - 14 mezőnykísérlet - 13 lepattanó) és Csikász Anna (12 pont, 6 lepattanó) eredményességének. no meg az 52-40-re megnyert lepattanózásnak köszönhetően aratott megérdemelt győzelmet, s jutott a legjobb négy közé az Ajka. Madár Kata (11/3 pont, 6 lepattanó) és Altmann Anna (10/6 pont, 5 lepattanó) húzták a Vasast, de ezúttal ez kevésnek bizonyult.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whuna_cup_48

Fotó: PEAC-Pécs Facebook 

 

Vármegyei szövetségek