Euroliga: Nem sikerült a bravúr a Sopronnak
07
Dec
2018
Euroliga: Nem sikerült a bravúr a Sopronnak
2018. december 7.  |  08:30
Euroliga: Nem sikerült a bravúr a Sopronnak

A feldobásnál a vendégek hozták el a labdát, ám az első támadások egyik oldalon sem találtak gyűrűt. A találkozó első kosarát Xargay révén a Kurszk jegyezte, majd Charles is eredményes volt (2. perc 0-4). Xargay sikeres büntetőjét követően mi is beköszöntünk, Dupree jelentkezett egy 2+1-es játékkal. A negyed közepére érve azonban a játék képe nem változott, a Kurszk növelte előnyét, míg a Sopron képtelen volt a gyűrűbe találni, Roberto Iniguez vezetőedzőnek időt is kellett kérnie (5. perc 3-9). A szünet után több jó védekezést is bemutatott a magyar csapat, a túloldalon pedig Zahui három büntetőt is értékesített, azonban Tina Charles hárompontosának köszönhetően nem változott a különbség (8. perc 6-12). A játékrész végén Zahui és Turner tripláival két pontra is megközelítette a Sopron az orosz csapatot, ám ekkor ismét villant Charles, aki egy kettessel megduplázta csapata előnyét (10. perc 12-16) - írta a wb-sopron.hu.

A második negyed Kirillova hármasával indult, hazai oldalon pedig Salvadorez büntetői jelentették az első pontokat. Prince kettesére Dubei egy emberről elengedett trojkával válaszolt. A következő periódus megint a kurszkiaké volt, majd Salvadorez jelentkezett egy hármassal. Több jó védekezést is bemutatott a Sopron ezután, amely időkérésre késztette a vendégek mesterét (16. perc 22-26). A rövid pihenő sem fogta meg a hazaiak, Zahui ugrasztotta talpra a közönséget egy távolival, majd Turner ziccerét követően már a Sopronnál volt az előny (27-26)! A negyed hátralévő részében a különbség már nem változott, minimális vezetés birtokában vonulhattak Fegyverneky Zsófiáék félidőre (20. perc 32-31).

Breanna Stewart középtávoli kettese nyitotta a harmadik játékrészt, majd Fegyverneky óriási blokkjának örülhettek a hazaiak. Mindkét csapat jól dolgozott hátul az első percekben, ám a vendégek ismét eredményesek voltak, ezúttal Vidmer szerzett két pontot, majd Charles újabb kettőt tett a táblára, jött is az időkérés Roberto Inigueztől (24. perc 32-37). Az amerikai magasember továbbra is remekelt, egy újabb 2+1-es akciója után azonban Dupree a mi Sopron első kosarát is megszerezte a negyedben. Később Turner is betalált, de Charles-ra továbbra sem volt ellenszere a Sopronnak, aki több személyi hibát is kiharcolt, a büntetőket pedig hiba nélkül értékesítette. A differencia azonban nem nőtt tovább, sőt, Fegyverneky és Zahui kettese után közelebb tudott jönni a Sopron a vendégekhez, Crvendakics dupláját követően pedig már csak egy egységgel vezettek az oroszok, magához is hívta tanítványait Mondelo mester (28. perc 42-43). A szünet sem törte meg a magyar bajnok, a játékrész végére utol is érte a Kurszkot, döntetlen állásról várhatta a záró felvonást (30. perc 46-46).

Xargay büntetőivel újra az oroszoké volt az előny, ám Dupree középtávoli kosárral válaszolni tudott, Tina Charles duplája után viszont sokáig egyik fél sem tudott betalálni. Ezt a csendet Salvadorez közelije törte meg, amelyet követően ismét döntetlen volt az állás. Ekkor azonban megrázta magát a Kurszk, és pillanatok alatt hétpontos előnybe került (35. perc 50-57). A pihenőt követően Fegyverneky középtávolijára Charles két jó büntetővel válaszolt, majd egy újabb kétpontossal tovább növelte csapata előnyét, időt is kért Roberto Iniguez (38. perc 52-61). Charles triplájára Turner felelt egy hármassal, majd Fegyverneky egy 2+1-es akcióval tartotta csapatát látótávolságon belül. A végeredményt Xargay büntetője állította be, miután Fegyverneky az ötödik faultját is begyűjtötte (40. perc 58-65).

Sopron Basket - Dinamo Kurszk 58-65 (12-16, 20-15, 14-15, 12-19)

Euroliga, B-csoport, 5. forduló
Novomatic Aréna

Sopron: Fegyverneky 9, Crvendakics 2, Zahui 15/6, Turner 12/6, Dupree 7. Csere: Dubei 3/3, Salvadores 10/9, Határ -.

A Kurszk legjobb dobói: Charles 31/6, Xargay 8, Kirillova 7/3.

 

Továbbra is nyeretlen a Cegléd

A francia bajnokság egyik élcsapatát, a Lyont fogadta hazai pályán a már biztos kieső Cegléd a FIBA-kupában.

A papírformának megfelelően, könnyed vendég siker született, Kobolékék továbbra is nyeretlenek a nemzetközi porondon.

Nem lesz könnyű megtörniük a sorozatot, ugyanis a Pest megyeiek jövő csütörtökön az öt győzelemmel csoportelső francia BLMA ellen zárják a kupát.

Apró szépségtapasz, hogy a meccs legjobbja a ceglédi Jovana Popovics lett, aki 25 pontot szerzett - írta a BB1.hu.

VBW CEKK Cegléd - ASVEL Lyon 73-95 (20-28, 18-23, 15-25, 20-19)

Cegléd, 100 néző
V: Faur (román), Podar (román), Ninkovics (szerb)

CEKK: SWANIER 12/6, POPOVICS 25/9, Gorjanácz 6/6, DONGUE 19/3, Hamilton-Carter 6. Csere: Kobolák 2, Révész B. 3, Révész L.

Lyon: Salagnac 8/3, DOS SANTOS 24, PLOUFFE 13/9, Allemand 6, CLARK 14/3. Csere: Chery 4, Sacko 7, BADIANE 19/3, Marcel, Pardon.

 

Fotó - fiba.basketball 

Vármegyei szövetségek