Férfias küzdelemben maradtunk alul Horvátországban
29
Nov
2018
Férfias küzdelemben maradtunk alul Horvátországban
2018. november 29.  |  20:10
Hivatalosan igen, gyakorlatilag viszont nem volt telt ház a három és félezres eszéki csarnokban, de ez legkevésbé sem a lelkes magyar szurkolókon múlt.

Babic könnyű ziccerével indult a meccs, majd Vojvoda egy hármassal fordított. Nem sokáig örülhettünk, ugyanis a horvátok 8-0-val feleltek, az ötödik percben, 10-3-nál időt kért Ivkovics. Az első tizenhat horvát kosárból tizennégyet Bilan jegyzett. Nagyon sokat hibáztunk támadásban, nem találtuk az ellenszert a piros mezesek kemény, szívós védekezése ellen, és egy kicsit meg is voltunk illetődve. Rozic hármasa után már 19-5 állt az eredményjelzőn, ráadásul a reklamáló Ivkovics technikait kapott. Kevesebb, mint két perc volt hátra, amikor újra időt kért a magyar pad. Feljavult a védekezésünk, villámgyorsan szereztünk hat pontot, így az első negyed vége előtt, 20-11-nél még a horvát kapitány is felmutatta a T-betűt. Újabb két labdaszerzés, újabb két könnyű ziccer, és egy 10-0-s szériával visszajöttünk a meccsbe (20-15). Az első etap után hét volt a különbség.

Bilan tarthatatlan volt, gól jó plusz eggyel nyitotta a folytatást, visszaállt a közte tíz. Eilinsgfeld és Benke is bevágott egy trojkát, majd Perl betörése után kettőre olvadt a differencia (25-23). Ha nem jutott el a labda Bilanhoz a palánk alatt, meg voltak lőve a horvátok. Eilinsgfeld második hármasával lett 27-26, Benke középtávolijával pedig újra mi vezettünk. Pedig időnként nem kis ellenszélben játszottunk. Anzulovic a 15. percben azonnal időt kért, cseppet sem meglepő módon, hiszen 23-7-es szériát futottunk. Sikerült rendezniük a sorokat déli szomszédainknak, újra megléptek nyolc ponttal. Nagyon kellett a végén Govens 2+1-es akciója, a szünetre így 44-38-as állással vonultak öltözőbe a csapatok.

Rozic közelről, a feljavuló Bosnjak távolról növelte a különbséget, másfél perc után, 49-38-nál időt kért Ivkovics. A frissen beállt Kovácsé volt az első kosarunk a második játékrészben. Keller is technikait kapott, 8-2-vel nyitottak a hazaiak, hamar bónuszba kerültünk. A kritikus pillanatokban megint nem találtunk be, még a tiszta dobóhelyzetek is kimaradtak, így nem jutottunk közelebb az ellenfélhez. A 27. percben, 58-45-nél megint időt kértek a mieink. Hiába, visszaugrott tizennégyre a horvát fór. A harmadik negyedet Perl egy büntetője zárta, 62-50-ről indult a záró felvonás.

Egy pillanatra sem adtuk fel. Perl harcolt ki sportszerűtlent - segített a videó is -, a két sikeres büntetővel és a hosszú idő után újra betaláló Vojvoda floaterével visszajöttünk tízen belülre (62-54). Perl lépett elő vezérré, elkapta a fonalat, második hármasa után 62-57-re módosult az állás, időt kért a horvát kapitány. Sokszor szerencsénk sem volt, a labda valahogy mindig kifelé pattant a gyűrűről. 19.7 másodperc volt hátra, amikor Perl két sikeres büntetője után, 72-69-nél időt kért Anzulovic. Ennél közelebb már nem jutottunk, nagyot küzdöttünk, felálltunk tizenöt pontos hátrányból is, az utolsó pillanatig meccsben voltunk, de nem sikerült a bravúr. Az életéért küzdő horvát csapat összességében megérdemelten nyert, mert egy hajszállal ugyan, de jobb, vagy talán inkább szerencsésebb volt - írta a BB1.hu.

Horvátország - Magyarország 74-69 (22-15, 22-23, 18-12, 12-19)

Vb-selejtező, J-csoport, 7. forduló
Eszék, Gradski Vrt Hall, 3500 néző
V.: Poursanidis (görög), Yilmaz (török), Cici (albán)

Horvátország legjobb dobói: Bilan 22, Bosnjak 17/12, Zubcic 10.

Magyarország: Govens 3, Vojvoda 14/6, Benke 6/3, Allen 9/3, Keller 3. Csere: Perl 20/6, Eilingsfeld 6/6, Váradi 4, Horti 2, Kovács 2.

Kipontozódott: Junakovic (38. perc).


Fotó - fiba.basketball 

Vármegyei szövetségek