Férfi NB I: A ZTE nyert először Sopronban
25
Nov
2018
Férfi NB I: A ZTE nyert először Sopronban
2018. november 25.  |  21:00
A ZTE nyert először Sopronban

Megszakadt a Sopron hazai pályás veretlensége, miután Sabáli Balázs együttese hat ponttal kikapott a Zetétől a Nyugat-dunántúli rangadón.

Pedig az elején még Warnerék akarata érvényesült, az első negyedet mégis néggyel az egerszegiek nyerték, a félidőben pedig már 46-56 volt az állás. Nagyot játszottak a ZTE légiósai, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy rendkívül puha volt a Sopron védekezése. A vendégek sokkal koncentráltabbak voltak, jobban pörögtek.

A szünet után is lendületben maradt a Bencze-legénység, amely már majdnem húsz ponttal vezetett (54-72). Aztán jött a váratlan fordulat: Lemar vezérletével visszajött a meccsbe az SKC, olyannyira, hogy az utolsó negyed előtt már 71-79 állt a táblán.

Bár egészen a hajráig szorongattak a hazaiak, a ZTE nem engedte ki a győzelmet a kezéből. A mérkőzés nagy részét uralták Szabóék, és megérdemelten nyertek a Novomatic Arénában. Elsőként a mezőnyből - írta a BB1.hu.

Sopron KC - Zalakerámia ZTE KK 93-99 (21-25, 25-31, 25-23, 22-20)

Sopron, Novomatic Aréna
V.: Cziffra Cs., Frányó P., Minár L. (Forrai S.)

Sopron: Warner 25/3, Lemar 33/3, Gilbert 5/3, Dénes 4, Gordon 10. Csere: Molnár 5, Wiggins 3, Takács 6/6, Supola 2.

ZTE: Ware 35/12, Thompson 22, Gliebov 6, Szabó 16/6, Agafonov 16. Csere: Doktor -, Gulyás -, Durázi -, Bagó 2, Papp 2.

 

Az utolsó negyedre elfogyott a Pécs, otthon nyert az Olaj

Vasárnap a forduló előtt listavezető Szolnok fogadta a tabellán második pozíciót elfoglaló Pécset a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

Beragadt a rajtnál a Pécs, másfél perc után Vojvoda triplájával már 7-0 állt az eredményjelzőn, de néhány másodperccel később Simon hármasával megszerezte első pontjait Csirek Ferenc csapata. Majd a felzárkózás sem maradt el, az ötödik perc elején Taylor már egyenlíthetett is volna, ám csak az egyik büntetőjét dobta be, így 10-9-re módosult az állás. Ezt követően másfél perc alatt újra hét lett közte (16-9), de Demeter és Kesar tripláival közelebb tudott jönni a PVSK, amely így mínusz háromnál zárta a negyedet (22-19).

A vendégek bizonyították, hogy nem véletlen a jó szereplés a mostani szezonban, ott lihegtek a hazaiak nyakán, de az Olaj folyamatosan tudta tartani az előnyét a második negyedben is. Ebben a periódusban 34-27-nél, Milosevics büntetője után volt a legnagyobb különbség a csapatok között, de a szünetig újra faragott ebből a PVSK. Kesar és Csirics triplája is pontos volt, sőt utóbbi játékos közelijével egy pontra is feljött a Pécs, de Murphyé volt a végszó az első félidőben (43-40).

A szünet utáni 9-2-es rohamnak köszönhetően először volt két számjegyű az Olaj előnye (52-42) - Tóth, Vojvoda, Benke és Murphy is beköszönt három perc alatt, Csirke pedig időt kért. A PVSK egyre inkább megtalálta a ritmust támadásban, így nem nőtt tovább a különbség, sőt a hetedik perc elejére Taylor triplájával 58-52-re módosult az állás, majd Kesar három pontja jött (58-55). Ekkor Alekszics hívta magához játékosait, és ennek is meglett az eredménye: 12-2-es rohammal dobta magát újra játékba az Olaj, majd Budimir triplája zárta az etapot (70-60).

Hiába volt belátható távolságon belül a Szolnok a PVSK számára az utolsó negyed kezdetén, nem sikerült izgalmassá tenniük a záró felvonást a vendégeknek. Rowsey öt ponttal járult hozzá a 7-2-es sorozathoz a negyed elején, az Olaj előnye pedig egyre csak nőtt, pár perc alatt el is dőlt a meccs. Az ötödik perc kezdetén Rowsey újabb hármasával már huszonegy volt közte (86-65). Az Olaj végül egészen a végéig lendületben maradt, és meg sem állt 104 pontig - kiütés, egy híján harminc lett a differencia, a hazaiak 44%-os triplamutatóval zártak (13/29) - írta a BB1.hu.

Szolnoki Olaj KK - Pécsi VSK-VEOLIA 104-75 (22-19, 21-21, 27-20, 34-15)

Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Benczur T., Pálla Z., Kulcsár T. (Gorka Sz.)

Szolnok: Benke 18/12, Vojvoda 20/9, Airington 5/3, Milosevics 13, Tóth Á. 10. Csere: Rowsey 18/12, Kovács P. 4., Andric 5, Murphy 11/3.

Pécs: Simon 7/3, Taylor 11/3, Csirics 12/3, Budimir 19/6, Horti 2. Csere: Demeter 11/9, Pongó -, Kesar 13/6.

 

Fotó - Wölfinger Béla, sakc.hu 

Vármegyei szövetségek