Férfi NB I: Otthon győzött a KTE és az ASE
23
Nov
2018
Férfi NB I: Otthon győzött a KTE és az ASE
2018. november 23.  |  23:00

A Szeged sem tudott nyerni Kecskeméten

Az első negyedben jórészt a Szeged diktálta a tempót, a tizedik perc után mégis a KTE állt minimálisan jobban. Mindkét csapat jó százalékkal dobott. A tartalékos Szedeák a folytatásban sem adta fel, és egy 12-3-as szériával visszavette a vezetést. Aztán Dramicsanin elkezdte szórni a hármasokat, így a félidőre ismét visszaállt a kecskeméti előny (40-35).

Alig kezdődött el a második játékrész, 40-39-re feljöttek a vendégek, de aztán a 23. percben, 46-39-nél időt kért a Szeged. Mielőtt még tíz lett volna a különbség (48-39), Wirth bevágott egy hármast. A 27. percben, Sulovics büntetői után visszajött kettőre a Szedeák, sőt Green hármasával már 52-51 volt az állás. Az utolsó felvonás 59-55-ről indult.

Közel két és fél percet kellett várni az első pontra, Molnár jegyezte, büntetőből. 62-60-nál megint szorult a hazai hurok. Valamivel több mint három perc volt hátra, amikor a szegedi Green kipontozódott, Mandics pedig 70-66-nál időt kért. Megjött a szurkolók hangja. A kritikus pillanatokban nem talált be csapata, az utolsó percben, így hiába hívta magához övéit 74-68-nál is, a hajrát pontos büntetőzéssel hozta le a KTE – írta a BB1.hu.

KTE-Duna Aszfalt – Naturtex-SZTE-Szedeák 83-78 (21-19, 19-16, 19-20, 24-23)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 1400 néző
V.: Győrffy P. A., Praksch P., Pozsonyi L. (dr. Gencsev P.)

KTE: Wittmann 11/3, Green 10, Djeraszimovics 23/3, Dramicsanin 13/9, Karahodzsics 15. Csere: Molnár 4, Dimics 7/3, Mészáros -.

Szeged: Boltics 9/3, Wirth 15/6, Davis 12/3, Green 16/6, Sulovics 18/8. Csere: Kerpel-Fronius 1, Vágvölgyi 7, Révész -, Varga -, Goldring -.

Kipontozódott: Green (37. perc), Wirth (40. perc), Boltics (40. perc).

A második negyedben dőlt el az ASE–DEAC

Edzőváltás után fogadta az Atomerőmű SE a DEAC-ot az A-csoport 9. fordulójában.

Négy-nullás rohammal indított a házigazda, melyet Boriszov triplája fogott vissza. Szintén a DEAC légiósa volt, aki egyenlített 8-8-nál, Trajkovski hármasával azonban ismét lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a Paks. Megint visszajött a DEAC, majd Boriszov kettesével immár a vezetést is átvette (17-18). Folytatódott a szoros csata, s igen pontgazdag negyedet zártak a felek: 28-27-nél zárult az első tíz perc.

Amigo és Dugat révén újfent a debrecenieknél volt az előny, azonban nem engedte meglógni riválisát az ASE, sőt Medve hármasa után már 5 pontos előnynek örülhetett. Az addigi legnagyobb különbséget jegyezhettük fel 40-34-nél, amiből Manigat triplája faragott 3 pontot, majd egy sikeres ASE-támadás után ismét hármassal válaszolt a debreceni légiós. Az első félidő vége azonban a paksiaknak sikerült jobban, s végül 52-42-es előnnyel mehettek szünetre.

Evans hármasával 10 fölé ugrott a differencia (55-42). Szigorítottak a védekezéseiken a csapatok, az addig megszokott „ponttermés” megcsappant, 5 perc alatt 11 egységig jutottak a felek: 35 perc játék után az ASE 59-46-ra vezetett. Ivosev távoli találatával jött ismét 10-en belülre a DEAC (59-51), majd Boriszov faragott további két egységet – a negyed hajráját viszont ismét az ASE bírta jobban, ismét 10 fölé lépett, amin Omenaka zsákolása szépített (65-55).

Pontváltással indult az utolsó tízperces etap, majd Trajkovski és Evans – vendég szempontból – demoralizáló triplája zúdult a DEAC-kosárba (73-57). Ez a két momentum kulcsfontosságúnak bizonyult: innen már az ASE nem engedte ki kezéből a mérkőzést, s bár a 20 pontos különbségért is támadhatott, a jobban hajrázó DEAC a kipontozódott Amigo nélkül is vissza tudott még kapaszkodni, annyira közel azonban már nem fért riválisához, hogy esélye lett volna a fordításra – 85-76-ra nyert a Paks – írta a BB1.hu.

Atomerőmű SE – DEAC 85-76 (28-27, 24-15, 13-13, 20-21)

ASE Sportcsarnok
V: Földházi T., Rácz Zs., Kovács N. (Hartyáni Zs.)

ASE: Kovács Á. 4, Evans 21/9, Faust 8, Trajkovski 18/6, Eilingsfeld 10. Csere: Jevtovics 17, Medve M. 7/3, Horváth K. -.

DEAC: Dugat 14/3, Manigat 8/6, Ivosev 17/6, Boriszov 16/3, Amigo 11. Csere: Omenaka 6, Bognár -, Velkey 2, Polyák 2.

Kipontozódott: Amigo (32.)

Vármegyei szövetségek