Kosarasok Klubja: alakuló-alapító rendezvény legendás játékosokkal
21
Nov
2018
Kosarasok Klubja: alakuló-alapító rendezvény legendás játékosokkal
2018. november 21.  |  13:50
Kosárlabda klub, szakosztály, egyesület, sőt újabban akadémia is sok, sőt egyre több van. Különböző szinteken versengenek egymással. Két korábbi válogatott játékos, Farkas Attila és Judik Béla most olyan klubot próbál létrehozni, megalakítani, amelyben szépen megfér egymás mellett a korábbi, s a jelenlegi profi, válogatott játékos, az amatőr NB II-es, esetleg alsóbb osztályban játszó vagy éppen fiatal, utánpótlás korú játékos, esetleg sportvezető, edző, játékvezető.

Hogy az első rendezvényét pénteken este tartó Kosarasok Klubja elképzeléseit, céljait mennyire elfogadta, elismerte, s mennyire egyetért ezekkel a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, azt jól jelzi, hogy a rendezvényt a tervek szerint Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke nyitja meg.

Hogy kiket, s mi célból várnak a szervezők?

Tulajdonképpen mindenkit, aki szereti, játszotta, tanította a kosárlabdát Magyarországon, hölgyeket, urakat, volt és jelenlegi válogatottakat, bajnokokat, NB I-es, NB II-es és bármely alacsonyabb osztályban jelenleg is kosarazó, vagy kosarazott, játékot vezetett, aktívakat és nem aktívakat, a fiatal és az érettebb, idősebb korosztályok képviselőit egyaránt. Azokat, akik szívesen találkoznak a régi játszótársakkal, „ellenfelekkel", barátokkal, örömmel beszélgetnek el egy ital és egy kis harapnivaló mellett a régi szép időkről, sikerekről, humoros történetekről, anekdotákról.

A rendezvény szervezői tervek szerint megszólaltatnak régi legendás kosarasokat, ismert vezetőket és természetesen a hazai kosárlabdázás "Nagy Öregjeit" is. Néhány korábbi legendás kosaras, akik elfogadták meghívást, és akikkel nagy valószínűséggel lehet majd találkozni: Kiss Lenke, Winter Ilona, Németh Ágnes, az 1955-ös Európa-bajnok férfi válogatott két játékosa, Cselkó Tibor és Dallos János, valamint Judik Zoltán, Temesvári Ottó, Banna Valér, Pólik György.

A Kosarasok Klubja létrehozásának a találkozás, a különböző kosaras korosztályok egymással való ismerkedése mellett más céljai is vannak. Korábban sajnos akadt jó néhány olyan remek képességű játékos, korábbi közönségkedvenc, akik aktív pályafutásuk befejeztével nem igazán találták meg helyüket az életben, magánéleti, alkoholproblémák miatt sajnos igen fiatalon távoztak az élők sorából. A klub alapítói, a rendezvény szervezői jelenleg is tudnak nehéz élethelyzetben lévő korábbi játékosokról, edzőkről. Az egyik fő cél nekik valami módon segíteni, akár anyagilag, akár például munkalehetőséget keresni. A tervek szerint a klub létrehoz majd egy alapítványt, amelyre anyagi forrásokat próbál gyűjteni nehéz helyzetben lévő sporttársaknak, valamint szeretné ápolni a már elhalálozott régebbi legendás kosárlabdázók emlékeit.

Minderről természetesen - régi kosaras sikerekről szóló filmek vetítése mellett - szó lesz majd a Kosarasok Klubja pénteken 18.30-kor kezdődő "alakuló" rendezvényén.

A helyszín: La Vida Loft Rendezvényház
1095 Budapest, Soroksári út 48. /Malomudvar/

Belépő: 2500 Ft
/a belépő ital kuponokat is tartalmaz, melyet a bárban lehet beváltani./

A tervek szerint a Kosarasok Klubja első, nyitó rendezvénye egy hagyományteremtő esemény lesz. A jövőben évente két alkalommal gyűlne össze a klub "égisze alatt" a kosárlabdázók nagy családja, egyszer nyár elején, egyszer pedig ősz végén, tél elején, az év végi ünnepek közeledtével.

Vármegyei szövetségek