08
Nov
2018
Női NB I: Hosszabbítás után verte a PEAC a Zetét
2018. november 8.  |  20:55
Rögtön egy rangadóval kezdődött a hetedik forduló a női élvonalban, csütörtök délután a ZTE NKK vendégeskedett a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban (azért a korai kezdés, mert utána a férfi csapat is pályára lépett). Mindkét együttes jó formában várta a derbit, a zalaiak három, a PEAC két győzelemmel hangolt. A kék-fehérek ráadásul legutóbb a Magyar Kupa-győztes, bajnoki ezüstérmes Szekszárdot fektették két vállra.

Ennek azonban nyoma sem volt a mérkőzés elején, a baranyaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, ponterős első negyedüknek köszönhetően 23-16-ra vezettek. A hét pontos különbség a félidőre is megmaradt.

A szünet után visszaesett a tempó, jóval kevesebb kosár esett, de ez is a PEAC-nak kedvezett, a küzdelmes harmadik negyedben ugyanis újabb két egységet hozzá tudott tenni előnyéhez Meszlényi Róbert csapata. A negyedik felvonásra jött aztán a fordulat, huszáros hajrával, és nem mellesleg az irányító Koizar extra teljesítményével ledolgozta tetemes hátrányát a ZTE, és hosszabbításra mentette a meccset.

Az extra öt percet azonban újra a Pécs bírta jobban, mindössze egy Koizar-duplára futotta az egerszegiek erejéből, így tizenhárom pontos hazai győzelemmel ért véget a rangadó.

A vendégek szinte az összes magas emberüket elveszítették a végére, Hegedűs-Őri, Horti és Parker is kipontozódott.

A hazaiaktól egyébként hiányzott Simon Zsófia, aki a karján gipsszel ült a kispadon.

A PEAC ezzel megelőzte riválisát a tabellán, és beérte a Szekszárdot – írta a BB1.hu.

PEAC-Pécs – ZTE NKK 81-68, h.u. (23-16, 17-17, 12-10, 14-23, 15-2)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok,
V: Papp P., Jakab L., Kovács N. (Faidt M.)

PEAC: Vanloo 29/21, Wentzel 5, Tetemondova 13/9, Gémes-Sarok 12, Imovbioh 12. Csere: Tenyér 2, Barnai 8, Ruják -.

ZTE: Koizar 26/15, Harrison 5/3, Kovács G. -, Hegedűs-Őri -, Parker 4. Csere: Szalay 8, Benke -, Boonstra 5/3, Pusztai 2, Horti 9/3.

Megyei szövetségek