08
Nov
2018
Idén is legyőzte a Nymburkot a Szekszárd
2018. november 8.  |  07:55
Euroliga: Nem sok hiányzott a soproni bravúrhoz

Ismerős ellenfélhez, a török Fenerbahce otthonába látogatott a Sopron Basket. A két csapat legutóbb márciusban találkozott egymással, akkor nem kis meglepetésre a magyar bajnok jutott a FINAL4-ba.

Remekül indult a találkozó, hiszen 4-2 után 9-0-val meglépett Iniguez együttese. Ettől függetlenül a hazaiak nem estek kétségbe, és szép lassan visszavették a vezetést. A slusszpoén Salvadoresé volt, az első negyed után eggyel volt jobb a Sopron (20-21).

Három perc alatt 6-0-val kezdett a magyar csapat (20-27). Megint felébredtek a törökök, és Verameyenka vezérletével, pillanatok alatt fordult is a kocka. A félidőre mégis 34-39-es soproni előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A fordulás után öt percig nem talált be a zöld mezes Sopron, 39-39-nél újra egál lett. Verameyenka tarthatatlan volt, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Három pontos előnnyel várhatta a Fener a záró 10 percet (51-48).

Kezdett egyre feszültebbé válni a meccs, Salvadores sportszerűtlen, Iniguez technikai hibát kapott. Vaughn befutása után időt is kért a Sopron (35. perc 61-55). Nem változott a játék képe, így két és fél perccel a vége előtt újra (68-61). Volt még esély a hajrában: 16 másodperccel a vége előtt Plum egy büntetőt elhibázott, Turner a másik oldalon mindkettőt bedobta, így kettőre olvadt a különbség (69-67). A hátralévő hat másodpercben újabb kosár már nem esett, nagy csatában nyert a Fenerbahce – írta a BB1.hu.

Fenerbahce SK - Sopron Basket 69-67 (20-21, 14-18, 17-9, 18-19)

Női Euroliga, B-csoport, 3. forduló
Isztambul, 500 néző

Fenerbahce: Vardarli 7/3, Plum 11, Zandalasini 6, Vaughn 6, Verameyenka 22/3 Cs.: Sottana 17/3, Canitez -, Senyürek -, Yavas -, Topuz -. 

Sopron: Fegyverneky 10, Turner 9/6, Crvendakics 14/6, Zahui 10, Dupree 13 Cs.: Salvadores 9/3, Határ 2, Dubei -.

 

Idén is legyőzte a Nymburkot a Szekszárd

Két idegenbeli (vesztes) mérkőzés után szerdán ismét hazai pályán játszott a Szekszárd, Theodoreán Alexandráék saját közönségük előtt szakították meg a hármas sikertelenségi szériájukat, miután az Európa-kupa csoportkörében legyőzték a két győzelemmel rajtoló, cseh bronzérmes Basketball Nymburkot.

A két csapat jól ismeri egymást, hiszen az elmúlt szezonban szintén egy csoportban szerepeltek az Európa-kupában. A KSC akkor oda-vissza nyert (idegenben 69-86-ra, otthon 73-66-ra).

Abby Bishop újra Zseljko Djokics rendelkezésére állt, így teljes kerettel állt fel a Magyar Kupa-győztes. A légiós remekelt is, 24 ponttal, 8 lepattanóval és 4 gólpasszal vette ki a részét a sikerből – írta a BB1.hu.

Atomerőmű KSC Szekszárd – Basketball Nymburk 72-65 (17-21, 14-10, 18-16, 23-18)

Szekszárd, 1100 néző
V: Karovics (bosnyák), Prpa (szerb), Valejev (orosz).

Szekszárd: Studer Á. 7/3, Eldebrink 5, Jovanovics -, MCCALL 24/3, BISHOP 24/6. Csere: Gereben 9/3, Mansaré -, Theodoreán 3/3, Bálint -.

 

Kikapott a DVTK a tavalyi döntőstől

A tavalyi döntős, jelenlegi olasz listavezető Reyer Venezia vendégeként lépett pályára az Aluinvent DVTK a női Európa-kupa harmadik fordulójában.

Bár az első félidő abszolút kiegyenlített játékot hozott, az utolsó tizenöt perc a jól dobó hazaiaké volt, így végül nem született meglepetés, győzött az esélyesebb, nagy múltú velencei gárda.

A záró játékrészben csak a különbség volt kérdéses. Cziczás László már csak azoknak adott lehetőséget, akik eddig kevesebb szerephez jutottak. A teljes kezdőcsapat pihent.

A miskolciak először kaptak ki a nemzetközi porondon a 2018/19-es szezonban, korábban 77-59-re verték hazai pályán a Brnót és 97-87-re nyertek a Nantes ellen, idegenben.

A válogatottunkban is bemutatkozó Cyesha Goree csereként kapott lehetőséget a győztes csapatban, 18 perc alatt 13/6-os pontmutatót, 13 lepattanót, 2 gólpasszt, 2 labdaszerzést és 4 eladott labdát jegyzett. 25 VAL-értékkel a velenceiek második legjobb játékosa volt – írta a BB1.hu.

Reyer Venezia - Aluinvent DVTK 92-75 (20-20, 19-18, 27-16, 26-21)

Női Európa-kupa, G-csoport, 3. forduló,
Velence, Palasport Taliercio

DVTK: Medgyessy 5, Walker Kimbrough 4, Skoric 17/3, Sulciuté 9, Mokango 24 Csere: Kányási 4, Zele 6/6, Katona 6, Szabó -.

 

Az új edzővel sem ment a Győrnek

Már Laklóth Anna nélkül utazott el Spanyolországba az edzőváltáson átesett Győr. Milos Pavlovic nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen a Girona ellen debütált a kispadon. Ráadásul Gray is betegeskedett, ezért a szokásosnál kevesebbet játszott.

12-12-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, aztán egy 5-0-ás hazai rohamot követően Pavlovic kikérte első idejét. Az etap két spanyol triplával zárult (23-17).

A folytatásban hamar tíz pont körüli lett a különbség, ellépett a Girona, amely kihasználta a győriek szellős védekezését, a 14. percben, 34-20-nál jött is az újabb vendég időkérés. Már tizenhét is volt közte, a szünetre csökkent a differencia (43-29).

Nem történt csoda a szünet után sem, sőt, húszpontos lett a különbség. Hiába próbálkozott a Győr, nem jutott közelebb. A zárófelvonás előtt 57-40 volt az állás.

Az utolsó tíz perc elején két hármast is beemeltek a spanyolok, ezzel végleg eldőlt a mérkőzés. Végül kereken húsz pont lett a csapatok között – írta a BB1.hu.

Spar Citylift Girona - CMB Cargo-UNI Győr 78-58 (23-17, 20-12, 14-11, 21-18)

Európa-kupa, F csoport, 3. forduló,
Girona, 300 néző
V.: Simonow (német), Van Hoye (belga), Barrima (portugál).

Girona: PALAU 11/9, Martinez 8/3, Hampton 13, Murphy 12/9, COLHADO 8. Cs.: OMA 10/3, REISINGEROVA 8, Buch 8/6, Moya, Bagaria, Martín.

Győr: Brown 7/3, CZANK 10/6, Raksányi 7/3, SPANOU 15/6, Gray 2. Cs.: KRNJIC 10, Varga Zs. 2, Nagy D. 3/3, Török Á., Szabó P. 2.

 

Nagyarányú ceglédi vereség

Kozármislenyi veresége után, teher és nyomás nélkül léphetett pályára a franciaországi Montpellier-ben a Cegléd.

A jóval esélyesebb hazaiak hamar dűlőre vitték a dolgot, már az első negyedben húsz pontos hátrányba került a magyar csapat (két és fél perc után 14-0 volt az állás), ami a folytatásban csak még tovább nőtt.

Hiába Leia Dongue 16 pontja, a másik oldalon Whitcomb ellenállhatatlan volt (25 és fél perc alatt 30/18-as pontmutató és 9 gólpassz), negyvenkettővel nyert a BLMA, nem volt egy súlycsoportban a két együttes – írta a BB1.hu.

Lattes Montpellier - VBW CEKK Cegléd 92-50 (33-14, 22-13, 19-16, 18-7)

Női Európa-kupa, Lattes
V: Lopes (portugál), Webb (angol), Marmy (svájci)

Cegléd: Swanier 2, Popovics 10/6, Sverrisdóttir 13/6, Dongue 16, Hamilton-Carter 4. Csere: Gorjanácz 5/3, Kobolák -, Révész B., Filipowicz V. -.

 

Fotó - fiba.basketball, Jantner Zsolt

Megyei szövetségek