FIBA EC: A Varese sem tudta megállítani az Albát
30
Oct
2018
FIBA EC: A Varese sem tudta megállítani az Albát
2018. október 30.  |  20:05
Ronald Moore személyében korábbi Alba-játékost köszöntöttek , amikor a Fehérvár az olasz Varese együttesét látta vendégül a FIBA Europe Cup csoportkörének harmadik fordulójában. Jobban kezdték a mérkőzést a vendégek, akik az első negyed második felében már 7 ponttal is vezettek. Filipovity vezérletével aztán feljött a fehérvári csapat, tíz perc játék után 19-19 volt az állás.

A második etapban is csak üldözte a magyar csapat az olaszokat, akik folyamatosan tartották a 2-4 pontos különbséget. Két és fél perc volt a nagyszünetig, amikor Cartwright büntetőivel először vezetett az Alba (30-29). Lóránt triplája után már négy pont volt a hazai előny, ám előbb Amramovic, majd az utolsó másodpercekben Archie is elsüllyesztett egy trojkát, így a nagyszünetben 37-35-re a Varese vezetett.

A harmadik negyedben ismét elhúzott a Varese négy ponttal, de a legjobbkor érkezett Filipovity hármasa (43-44). Bullock és Heath is betalált távolról, így újra az Albánál volt az előny (49-47). A folytatásban komoly triplacsata alakult ki: a vendégeknél Ferrero, Moore és a hazaiaknál Boykins talált be. Lóránt duplája után 57-55-ös Alba-vezetéssel várták a felek a zárófelvonást.

Bullock és Boykins kosaraival már héttel ment a fehérvári csapat, majd nem sokkal később Boykins újabb trojkája után már 10 egység volt a magyar együttes fórja (70-60). Az összecsapás azonban még nem volt lefutott, a Varese ugyanis nem adta fel, és rövid idő alatt feljött három pontra (74-71), Dzunics-mester rögtön időt is kért. Két és fél perccel a végső dudaszó előtt Freeman egy triplával nyugtatta meg a kedélyeket (77-71), és innen már nem volt visszaút a vendégek számára. Az Alba 85-77-re megverte az olaszokat és megnyerte harmadik csoportmeccsét is – írta a BB1.hu.

Alba Fehérvár - Pallacanestro Varese 85-77 (19-19, 16-18, 22-18, 28-22)

FIBA Europe Cup, F-csoport, 3. forduló
Alba Regia Sportcsarnok

Alba: Cartwright 10, Freeman 15/3, Keller -, Lóránt 15/3, Heath 12/3. Csere: Filipovity 17/9, Boykins 9/9, Tóth -, Bullock 7/3.

Varese: Tambone 6/6, Bertone 6, Ferrero 3/3, Natali 2, Ianuzzi 4. Csere: Archie 15/9, Avramovic 13/3, Cain 6, Scrubb 8/3, Moore 14/12.


Fotó - fiba.basketball, Simon Erika

Vármegyei szövetségek