13
Oct
2018
Férfi NB I: Sopronban botlott a bajnok
2018. október 13.  |  21:30
Debrecenben nyert a Jászberény

A Jászberény kezdte jobban a mérkőzést, és a bajnokság egyik meglepetésre képes csapataként elkönyvelt Lazics-alakulat lendülete a végéig kitartott.

Az első negyedben a Jászberény alaposan meglepte a hazaiakat. Rögtön az elején 10 pont is volt a vendégek előnye. A DEAC azonban itt még ritmust tudott váltani, vállalhatóra mentették az első negyedet, a nagyszünetre pedig már három pontra is feljöttek.

A második félidőt is a vendégek kezdték jobban, és hiába kapaszkodott a Debrecen, Nelson és Coleman ellen nem volt ellenszer.

A Jászberény jobban akarta a győzelmet. Megérdemelten nyert.

DEAC – JP Auto-Jászberényi KSE 73-80 (16-23, 20-16, 16-18, 21-20)

Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok,
V.: Benczur T., dr. Mészáros B., Nagy V. (dr. Gincsai J.)

DEAC: Dugat 24/3, Manigat 12/6, Borisov 14/3, Bognár 1, Amigo 8. Csere: Omenaka 7, Polyák -, Kósa -, Ramstedt 4, Velkey 3/3.

JKSE: Nelson 27/3, Rakics 7/6, Coleman 18, Alekszandrov 20/12, Pantelics 4. Csere: Kerpel-Fronius 3/3, Cseh -, Ruják B., Czirbus 1.

Nehézkes kezdés után, könnyed Falco-siker

A kezdés előtt Cziffra Mihályra emlékeztek az Aréna Savariában. Beragadtak a hazaiak, két és fél perc alatt 2-10-el indult a meccs. Időt is kért Okorn, aki nagyon dühös volt. Hiába a szünet, Johnson második tripláját is bevágta, majd Harazin negyedik pontját is megszerezte, így már kétszámjegyű volt a különbség (2-15). Pontszegény első negyed után 9-17 volt az állás.

Tóth hozta fel hat pontra csapatát, Curry triplája után pedig azonnal időt kért Fekete (14-17). Alig telt el egy perc a második negyedből. Norfleet triplája egyre olvasztotta a kaposvári előnyt, Váradit pedig hiába gyötörték, középtávolijával megszerezte a vezetést a Falcónak, először a meccsen. Vezettek már hattal is a hazaiak, a félidőben 33-30 állt a táblán.

Váradi két hármasával folytatódott a meccs. Norfleet nagyon jól játszott, kezdtek elhőzni a sárga-feketék, a 26. percben, 47-36-nál időt kért a KKK. Már nyoma sem volt a kezdeti szombathelyi görcsösségnek, a nagy előny birtokában a látványra is adott a tavalyi ezüstérmes. A somogyiak teljesen elvesztették a fonalat, 60-44-ről indult a záró felvonás.

Eldőlt a meccs. A 35. percben Váradi labdát szerzett, majd ziccerével húszra növelte a differenciát. McCray még javított a statisztikáján, illetve a Falco csapatkapitánya is megszórta magát, szükség is lesz ara, hogy a válogatott novemberi vb-selejtezője előtt visszanyerje az önbizalmát. A Falco nehézkes kezdés után sima győzelmet aratott.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Kaposvári KK 79–60 (9–17, 24–13, 27–14, 19–16)

Szombathely, Aréna Savaria, 2520 néző
V.: Papp P., Ádám J., Goda L. (Bogárdi J.)

Falco: Curry 11/9, Norfleet 20/15, Váradi 14/6, Bruinsma 8, Reddic 2. Csere: Balmazovics 11/3, Tóth 6, Bíró 3/3, Hódi -, Kucsora 4/3.

Kaposvár: Johnson 17/6, Lilov 5/3, McCray 15/6, Hendlein 6, Harazin 4. Csere: Halász 2, Markovics 8/6, Baki 3/3, Hock -, Bogdán -.

A Sopron megverte a bajnokot

A férfi bajnokság harmadik fordulójában az egy vereséggel és egy győzelemmel rajtoló Sopron fogadta a százszázalékos Szolnokot a Novomatic Arénában.

Nagyszerű első negyedet produkált a nagyon bátran kezdő Sopron, amely ugyan az első két támadásánál eladta a labdát, ám Andrics sikeres közelijére már 8-0-s rohammal válaszolt – Lemar triplával kezdte, duplával zárta ezt a periódust. Nem is igazán tudott mit kezdeni a helyzettel ekkor még az Olaj, támadásban akadozott a gépezet, így a hetedik perc elején Gilbert triplája után már tizenkettő volt közte (18-6). A negyed vége előtt Airington hármasa révén még közelebb zárkózott a vendégcsapat, ám Takács és Lemar pontjaival 23-13-nál zárult a felvonás.

A második etapban sem lehetett panasz a hazaiak harapósságára, ám láthatóan feljavult a vendégek támadójátéka. Andrics és Benke közelijével folytatódott a meccs, a túloldalon pedig Wiggins kezdett be öt ponttal (28-19). Négy perccel a félidő előtt még mindig tartotta magát a Sopron, Warner közelije után továbbra is kilenc volt a különbség (34-25), ám innen sikerült közelebb férkőznie a szünetig az Olajnak. Nem sokkal később Rowsey távolról célzott pontosan, Andrics pedig a festékből növelte pontjai számát, így 34-31-re feljött a Szolnok – a végső szó Vojvodáé volt, de az ő kosara után is maradt a két csapat közötti hárompontos differencia a szünetre.

Hiába jött közelebb az Olaj, a második félidőben is megmutatta a Sopron: bizony komolyan gondolja a bajnokverést, és ismét tovább növelte az előnyt már az első percekben – Lemar közelről, Werner büntetőkből talált be (43-36). A vendégeknél eloszlottak a pontok, Vojvoda, Tóth Ádám és Andrics is eredményes volt, de csak nem akart közeledni a két csapat, öt perc elteltével és Gordon góljó plusz büntetőjével alakult ki az 52-44. Ezután is Gordon percei következtek, a légiós zsinórban négy pontot dobott, így két számjegyű különbséggel húzott el a Sopron, majd Gilbert büntetői is pontosak voltak (59-47).

Az utolsó felvonást is mínusz tizenkettőről kezdte az Olaj (62-50), amely óriási erőket mozgósított, hogy izgalmassá tegye a hajrát, ez pedig sikerült is. Nem telt el három perc, Vojvoda már két triplát is szórt, de Benke is elsüllyesztett egy hármast (68-63). A Sopron is igyekezett megtartani az előnyt, a légiósok jó teljesítményt nyújtottak, ha kellett Wiggins, ha kellett Lemar jött jókor, de Gordon pontjai sem maradtak el. A hetedik perc végén aztán Andric mínusz kettőre hozta fel a Szolnokot, fél perccel később pedig Milosevics egyenlített (75-75). Az utolsó két minutumot Lemar triplája nyitotta, de a tízedik percbe lépve Milosevics közelijével hosszú idő után az Olajnál volt az előny (78-79), az utolsó fél percre döntetlennél érkeztek a felek. Tizenhét másodperccel a vége előtt Warner közelije még nem a győzelmet jelentette a hazaiaknak, hiszen Andric egyenlített, amikor már csak hét másodperc volt hátra. Az utolsó másodpercben Benke végül faultolt Warner dobásánál, a légiós pedig az első büntetőjét bedobta, így nagy csatában nyert a Sopron.

Sopron KC - Szolnoki Olaj KK 82-81 (23-13, 16-23, 23-14, 20-31)

Novomatic Aréna.
V.: Győrffy P., Frányó P., Lengyel Á. (Forrai S.)

Sopron: Warner 18, Lemar 21/6, Gilbert 11/3, Dénes 5/3, Gordon 15. Csere: Wiggins 9, Supola 1, Takács 2, Molnár -.

Szolnok: Airington 4/3, Vojvoda 17/9, Murphy 7, Milosevics 15, Andrics 14. Csere: Rowsey 5/3, Tóth Á. 10, Benke 9/3.

A ZTE-t sem tudta megszorongatni a TF

A bajnokságot két nagyobb különbségű vereséggel kezdő újonc TF a két sikerrel indító Zalaegerszeget látta vendégül az A-csoport harmadik fordulójában.

Sarenac triplájával kezdett a hazai együttes, de jó ideig ez jelentette az utolsó vezetést is számára: a ZTE a remek rajtot elkapó Szabó révén gyorsan fordított (3-7). Nem engedte el ellenfelét azonban a TF, gyorsan egyenlített – a ZTE kétszer is ellépett négy ponttal, de 16-16-nál már a fővárosi együttes támadhatott a vezetésért, amit Filipovics révén vissza is vett. Az első tíz perc hajrájában azonban a zalaiak koncentráltak jobban: előbb egalizáltak, majd Doktor Péter triplája zárta le a negyedet – 18-21-nél fordultak a csapatok.

Filipovics zárkóztatott, Doktor hármassal válaszolt, majd Agafonov révén nőtt a különbség. A fiatal Gulyásnak is megjött a dobókedve, egy perc alatt elhintett egy duplát majd egy triplát (25-31). Szabó távolijával pillanatok alatt a plusz tízet közelítette a Zete, erre időkéréssel reagált a hazai kispad. A TF új játékosa, Taylor gyorsan összehozott három faultot – az utóbbit követő két büntetővel Ware révén már a tízpontos differenciát is átlépte a vendég csapat, sőt egy gól jó plusz büntető akciót is rátett az amerikai (25-39). Szobi triplájára nagy szüksége volt a hazaiaknak 27-41-nél, de ez sem igazán tudta felpörgetni őket: a félidő végére a ZTE 47-30-as előnyt szerzett, ráadásul időközben a továbbra is nullapontos Taylor negyedik hibáját is „beüttette”.

A mezőny addigi legjobb dobója, Szabó Zsolt kettesével immár húszra dagadt a különbség (31-51), majd ugyanő egy hármast is bevarrt – 19-nél járt ekkor. McLane hármasára ismét Szabó dobott triplát, már a húsz fölötti különbséget tartotta a ZTE. Taylor révén húszon belülre jött a TF, amit minimálisan tartott is a negyed végéig (49-68) – Szabóval viszont nem tudott mit kezdeni, aki ekkor már 27 pontnál (6/7 közeli, 5/6 tripla és 12 védekező lepattanónál járt).

Az utolsó negyed gyakorlatilag már csak formaiság volt: volt már 25 is közte, s végül ennyi is lett a különbség, 87-62-re nyert a ZTE – írta a BB1.hu.

SERCO-TF-Budapest – Zalakerámia ZTE KK 62-87 (18-21, 12-26, 19-21, 13-19)

Ludovika Aréna, Budapest,
V.: Tőzsér D., Balog Gy., Horváth Cs. (Valovics I.)

TF: Sarenac 15/9, Buzás 2, Krnjajszki 4, MCLANE 19/6, Taylor 6. Csere: Filipovics 7, Szobi 5/3, Beák G. 4, Kozma -.

ZTE: WARE 15/3, Thompson -, Hljebov 10/6, SZABÓ ZS. 30/18, Agafonov 10. Csere: Doktor P. 8/6, Durázi 7/3, Gulyás 5/3, Papp 2, Farkas -, Kovács K. -, Kis R. -. Kipontozódott: Beák G. (36. perc)

Megyei szövetségek