Csak egy kicsi hiányzott, kikaptunk az olaszoktól
17
Sep
2018
Csak egy kicsi hiányzott, kikaptunk az olaszoktól
2018. szeptember 17.  |  20:55
A Hollandiában megsérülő Eilingsfeld vállalta a játékot, így rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet. Klasszikus irányító nélkül álltunk fel, miután Kovács is kezdett Govens helyett.

Melli büntetőkből szerezte meg a vezetést, több mint három percet kellett várni az első mezőnykosárra, amit Golomán jegyzett. Sokat hibáztunk támadásban, egy darabig az olaszok is rontottak, de aztán hat perc után már 2-9 volt az állás, időt kért Ivkovics. 4-15-nél nagyon kellett Vojvodától egy 3+1-es akció. Tóth és Eilingsfeld remekelt a palánk alatt, 8-1-es szériát futottunk, így az első negyed végén máris csak négy volt közte (14-20).

Mindkét oldalon kimaradt egy-egy ziccer, majd Vojvoda ismét faulttal együtt szerzett kosarat, ezúttal közelről, így hármat ért. Hiába jöttünk fel éppen háromra, az olaszok zsinórban négy ponttal válaszoltak. Vojvoda kapta el a fonalat, két hárompontost szerzett egymás után (23-24). Melli is bevágta kintről, majd egy labdavesztés után lerohantak minket a kék mezesek, a 15. percben, 23-29-nél időt kért Ivkovics. Időnként túljátszottuk a figurákat támadásban, már egy pillanatnyi kihagyást is azonnal megbosszult az ellenfél. Újra tíz fölé ment a különbség, a félidőben 28-39 volt az állás.

Az Euroliga-győztes Melli maradt mismatch szituációban Govensszel a palánk alatt, majd Datome szerzett tempót. Govens volt a második magyar, aki triplát jegyzett, majd egy betörés után is eredményes volt – ezek voltak a honosított játékosunk első kosarai. 33-43-nál időt kértek az olaszok. Govens kiosztása után Benke is összehozhatott volna egy 3+1-es akciót, de kimaradt a büntetője. Megráztuk magunkat védekezésben, Benke ziccerével újra visszajöttünk a meccsbe, Perl gól jó, plusz egyes akciójával pedig már mi vezettünk (47-45). A harmadik negyedet tízzel nyertük, így a záró felvonás 51-52-ről indult.

Nem ültek a triplakísérleteink, Abass jegyezte az első kosarat a folytatásban. Golomán harcolt nagyot a palánk alatt, majd Datome büntetőzött hibátlanul. Őrizte néhány pontos, minimális előnyét az „Azzurri”, öt perc volt hátra, amikor 55-61-nél időt kért Ivkovics. Biligha faulttal együtt dobott kosarat. Az idő a vendégeknek játszott, pontkényszerben voltunk a hajrában. Háromra még visszajöttünk (61-64). 40.7 másodperc volt hátra, amikor már majdnem megvolt a labda, Vojvoda faultolta Mellit, aki bedobta mindkét büntetőjét. 61-66-nál időt kért Ivkovics. Vojvoda huszonötödik pontja után 23.5 másodperc volt hátra, az olasz kispad is felmutatta a T-betűt. Della Valle „csak” egy büntetőt dobott be, jött az újabb timeout. Benke hármasa lejött, 13.7 másodperc volt hátra. Vitali mindkét büntetőjét elrontotta, de Perl hármasa sem ment be, Datome pontjai zárták a meccset.

Nagyon közel voltunk ahhoz, hogy bravúrgyőzelmet arassunk egy igazán nagy csapat ellen. Hanga, Allen, Keller és Váradi nélkül is nagyot küzdött a magyar válogatott, de végül győzött a rutinosabb klasszis ellenfél – írta a BB1.hu.

Magyarország – Olaszország 63–69 (14–20, 14–19, 23–13, 12–17)

Vb-selejtező, J-csoport, 2. forduló
Debrecen, Főnix Aréna

Magyarország: Vojvoda 25/9, Kovács P. -, Benke 9/3, Golomán 9, Eilingsfeld 8. Csere: Perl 7, Govens 5/3, Juhos -, Tóth N. -, Ruják -.

Olaszország legjobb dobói: Datome 18/6, Melli 11/3, Biligha 11.


Fotó - fiba.basketball 

Vármegyei szövetségek