11
Sep
2018
Mi ez, ha nem bajnok mentalitás? - interjú Szarvas Gáborral
2018. szeptember 11.  |  11:40
Példátlan sikert ért el 3x3-as U18-as fiú válogatottunk, miután a debreceni Európa-bajnokság döntőjében 20-18-ra verte Szerbiát, ezzel a kontinens csúcsára ért a szakágban.

Az együttest felkészítő Szarvas Gáborral beszélgettünk az aprónak tűnő, de akár tornákat befolyásoló momentumokról, edzői utasításokról, vagy éppen az edzői utasítások hiányának fontosságáról. 

 

Most, hogy kissé leülepedett már a torna megnyerését követő eufória, visszatekintve mikor volt az a pillanat, amikor először fogalmazódott meg benned, hogy akár a végső siker is reális lehet?

 

Mokánszki Máté pöcizése az olaszok ellen volt ez a pillanat. Mikor ő azt bepöccintette, akkor egy hatalmas feszültség oldódott fel bennem, éreztem, hogy az sarkalatos pontja lesz az Európa-bajnokságunknak. Főleg úgy, hogy azért az egy elég kemény hosszabbítás volt - aki követi a 3x3-at, az tudja, hogy egy hosszabbítás maximum 2-3 támadás szokott lenni csapatonként. Ha három van, akkor már hosszúra nyúlt az extra periódus, itt pedig 4-5 támadás után sem lehetett tudni, ki lesz a győztes. A történethez hozzátartozik, hogy az Olaszország elleni mérkőzés utáni napon egész nap szédült Máté, nem érezte jól magát, nem tudott az ágyából kikelni. Az éjszakát a debreceni kórházban töltöttük, majd hajnalban, amikor megjött a CT eredménye, és minden negatív lett, határozottan mondta, hogy ő biztosan játszani fog másnap. Mi ez, ha nem bajnok mentalitás?

 

Ez az ötödik éved 3x3-as edzőként. Hogyan kerültél kapcsolatba a szakággal?

 

Az MTK-ban fejeztem be a játékospályafutásomat, ott is kezdtem edzősködni. Akkor még gyerekcipőben járt a 3x3 kosárlabda Magyarországon. Az utolsó játékos évemben elmentünk egy pénzdíjas B33 tornára Egerbe, ott ismerkedtem össze a főszervező Máriás Györggyel, majd úgy alakult, hogy a fia a játékosom lett az MTK-ban.

Beszélgettünk a 3x3-ról, hogy hová lehet eljutni benne, mik a kilátások. Kapóra jött egy indonéziai világbajnokság, megkérdezte, hogy szeretnék-e összeválogatni egy magyar válogatottat, kimennék-e, érdekel-e a dolog. Nem volt előzetes tapasztalatom válogatottakkal, sem abban, hogy hogyan kell egy ilyen hosszú utazást megszervezni, de nem volt mese, be kellett vállalni.

Ott még eléggé pofozógépek voltunk, nem volt időnk komolyabb felkészülésre. A következő esemény az ifjúsági olimpia volt Kínában 2014-ben, oda is felkért a szövetség, de ott sem voltak még komolyabb sikereink. Jött a ’97-98-as korosztály világbajnoksága Debrecenben, felejthető eredménnyel, majd a ’98-99-esekkel már a csoportból tovább tudtunk menni, de a négy közé jutásért kikaptunk Andorrától – egészen a debreceni hétvégéig ez az ötödik hely volt a szakágban a legjobb eredményünk. A tavalyi korosztállyal a világbajnokság rendben volt, az Európa-bajnokság gyenge lett, majd jött az idei év.

Igazából nem nevezném magam 3x3 edzőnek, én kosárlabda edzőnek nevezem magam. Szeretem a játéknak az 5-5 formációját, de szeretem a 3-3 formációját is, hiszen az utcán nevelkedtem.

 

Szolnokon játszótéri legendaként emlegetnek a régi Tabános arcok….

 

Ez a formája a játéknak mindig is közel állt a szívemhez, és a gyerekkori emlékeimet idézte fel bennem. Imádtam mind az öt nyár felkészülését, mindig előfordult, hogy játszottunk a srácok ellen - valami kis tétet feldobtunk, és volt, amikor mi nyertünk, volt, amikor ők – úgy, mint anno a Tabánban.

 

Hány játékos állt rendelkezésedre a válogatott kiválasztásánál?

 

A 3x3 elég nagy prioritást élvez ma már a Szövetségben, hiszen most már nem csak a lányok, de a fiúk révén is sikeres szakágról van szó. Ha valaki kap behívót a 3-3 és az 5-5 válogatottba is, akkor érdekes kérdés, hogyan tudod meggyőzni, hogy hozzád jöjjön, és ne az 5-5-be. Nálam ez úgy működött az előző és a jelenlegi U18-as 5-5-ös kapitány esetében is, hogy a kapitány leadta nekem azt a 15 nevet, akikkel ő együtt akar dolgozni, és akik abban nem voltak benne, belőlük válogattam én. Ez így korrekt is, hiszen az az etikus a játékosokkal szemben, ha mind a selejtezőket, mind a versenyeket ugyanazzal a kerettel tudjuk végigcsinálni egy adott évben - mind az öt évben azzal a négy emberrel fejeztem be a 3x3 szezont, akikkel elkezdtem.

 

Az idén októberben esedékes Youth Olympic Games-re, vagyis az ifjúsági olimpiára miért nem jutott ki a csapat?

 

A világranglista-pontok a ludasak, nem volt elég pontunk tavalyról. Az ifjúsági olimpiára nem volt közvetlen kvalifikáció, csak néhány együttes jutott ki tornán elért eredmény alapján, nevesül a 2017-es U18-as világbajnokok, vagyis a belga fiúk, valamint USA hölgykoszorúja. A többi csapat (összesen 20 férfi és 20 női csapat méri össze tudását a tornán – a szerk.) mind a világranglistás helyezése miatt juthatott ki, nekünk pedig sajnos áprilisban nem volt elegendő pontunk, ellentétben a lányokkal, akik kint lesznek Buenos Aires-ben.

 

Eszerint te sem vagy túl pozitív véleménnyel a jelenlegi világranglista pontozási rendszeréről?

 

Az adott ország területének, és a megrendezett tornák számának hányadosából alakulnak ki a pontok. Nálunk ezért is indul be az NB I/B-s 3x3 bajnokság, hogy minél több tornánk, ezzel pedig minél több pontunk legyen, hogy ne legyen gond az eseményekre való kijutással.

 

Eszerint ha egy adott ország válogatottja nem képvisel jelentős erőt a szakágban, de elegendő számú tornát rendez, kijuthat akár az olimpiára is (Jelenleg háromféleképpen lehet kijutni, egyrészt világranglista-pontokkal, illetve két selejtezőtornán – erről részleteket ezen a linken olvashatnak).

 

Jelenleg ez a helyzet, meglátjuk, mennyiben lesz ez rossz hatással az olimpiára. A FIBA érdeke is kell, hogy legyen, hogy a lehető legjobb csapatok legyenek ott – már csak azért is, mivel összesen 8 férfi és 8 női csapat juthat mindössze ki Tokióba.

 

Térjünk vissza kicsit az Eb-győztes U18-asokhoz. Az idei csapat mitől lett különleges?

 

Mint mondottam korábban, papíron nem az ország legjobb négy U18-as játékosa jött el hozzánk, de ezzel nem is volt baj – véleményem szerint akkor lesz valakiből minél jobb 3x3 játékos, minél több 3x3-as tornán szerepel. Elsőre szokatlan a magas faulthatár, a meccs dinamikája. Kosaras alapok természetesen kellenek ahhoz, hogy valaki itt sikeres lehessen, de a szabályokhoz való alkalmazkodáshoz rutin is kell. A végjátékok kezelése is egész más. Egy Bulut tudja, hogy hosszabbításban, ha ellépett mellette az embere ziccerbe, akkor nem megy utána, hanem hagyja, és már keresi a helyzetet, hogy szerezzen egy duplát – lásd Frank Áron a spanyolok ellen.

Nagy hullámvasút egyébként a 3x3, orosz ruletthez hasonlítanám ezt a sportot. Talán a torna legjobb játékosa volt a spanyol Pere Sureda - megy a hosszabbítás, megy be ziccerbe, meccslabda. Kettőt pattan a labda a gyűrűn, kimarad, leszedi Ralf, kilövi Áronnak, ő meg bedobja a duplát – ennyi a különbség a siker és a bukás között.

 

Érdekes szabály, hogy az edzőknek tilos instruálni játékosaikat, ahogy elkezdődik a mérkőzés – gyakorlatilag kiültetik a nézőtérre, és nem szólhat bele a mérkőzésbe. Ez miért alakult ki, miért döntöttek így a szabályalkotók?

 

Rengeteg problémám akadt ezzel az öt év alatt. Az első tornám után megkérdeztem a FIBA által delegált személyt, hogy mi ezzel a céljuk, és azt mondta, hogy a strandröplabdához hasonló stílusban képzelik el a 3x3-at – ott sem kommunikálnak az edzővel a játékosok, csak magukra hagyatkozhatnak.

A Szerbia elleni döntőt többek között ezért is tudtuk megnyerni, mert a szerbek elkezdtek coaching-olni a meccs folyamán – ez talán azoknak nem is tűnt fel, akik YouTube-on nézték a közvetítést, de talán még a helyszínről sem volt egyértelmű. 18-15-re vezettünk, alig több mint egy perc volt már csak hátra. Mokánszki kapott egy technikait színészkedésért, megállt a játék, a játékosok odajöttek a pódium elé, és elkezdtek kommunikálni az edzővel. Engem már az egész torna alatt figyelmeztettek, hogy meg ne szólaljak, mert különben technikaival, eltiltással is sújthatnak. Az egyik játékos bejött a szerb edző elé, én pedig teátrális mozdulatokkal elkezdtem mutogatni a játékvezetőnek, hogy felhívjam a figyelmét rá, mi történik. A szerb játékosnak fel sem tűnt, hogy én észrevettem, hogy coaching-olnak, folyamatosan beszéltek. A bírók odafordultak, egyből meg is adták nekik a technikait. Ebből kifolyólag a szerb technikai kinullázta Mokánszki technikaiját, nem dobott büntetőt senki. Először mindenki azt hitte, hogy én kapom a technikait reklamálásért, de nem ez történt.

Utólag visszagondolva ez abszolút a mérkőzés kimenetelét befolyásoló eseménysor volt, ilyeneken is múlik a siker – itt nagyon jól jött az öt 3x3-ban eltöltött év rutinja. Az idei felkészítést fordítva kezdtem, sok ilyen aprónak tűnő, de a mérkőzést befolyásolni képes dologra hívtam fel a játékosok figyelmét.  

 

A jelenlegi szabályrendszerrel elégedett vagy, vagy változtatnál valamit?

 

Nekem tetszenek a szabályok, gyors, pörgős a játék. A támadóidő is jó, ahogy van - itt nincs alibizés, villámgyorsan kell döntést hozni. Bencsik Barnabás például ebben fejlődött hatalmasat a nyár folyamán, volt egy mérkőzés, hogy kihagyott 3-4 ziccert. Telt, múlt a meccs, nem nagyon tudott hozzászólni. Egyszer csak leszedett egy pattanót, nem érdekelte semmi, kivezette a sarokba, megfordult, és védővel az arcában bevágta a duplát - másfél másodperces támadás volt az egész. Az egyéni kreativitást bele kell tudni vinni a játékba, ahogyan védőből támadóvá válsz.

A coaching szabályon gondolkoztam, hogy azt megváltoztatnám, egészen az Európa-bajnoki döntőig. Azóta nem gondolkozom ilyesmin.

 

Vannak az úgynevezett kötelező TV-s időkérések is, ami gyakorlatilag egy reklámszünet, és akkor sem kommunikálhattok.

 

Ez volt az egyik legelőször megtanított apró részletünk a srácoknak, hogy hogyan használják az időkéréseket. Van ugye egy saját időkérésed, viszont van két TV timeout. Azt hiszem, az Eb-selejtezőn volt olyan, hogy a csehek nem ismerték ezt a szabályt, és nagyjából 5 másodperccel a kötelező TV-s timeout bekövetkezte előtt kérték ki a sajátjukat, igy nem maradt idejük a végjátékra.

Megmondtam a fiúknak, hogy csak 1:30-cal a vége előtt szabad időt kérni, előtte nem.

Áron egyéves kitérőt követően hazajött egyébként, az U20-as csapatomban edz, meglátjuk, az 5-5 játékára mennyire lesz kihatással ez a siker – kell azért idő, hogy ebből visszarázódjon az ember a normál kerékvágásba. Éjjel kettőkor értünk haza Debrecenből, kilencre már menni kellett edzésre, nem volt megállás.

 

Ivosev Tamás sikert sikerre halmoz a Novi Sad Al Wahdával. Arra van esély, hogy legyen saját „főállású” 3x3 csapata Magyarországnak is?

 

Érzésem szerint még egy kicsit félnek a játékosok itthon a 3x3-tól, és annyira nem ismerik még el. Egy NB I-es profi itthon év közben jelentősebb összeget tud a klubjában megkeresni, mintha eljönne 3x3-azni. Dusan Buluték jó pénzeket keresnek, de ahhoz ugyebár meg kell nyerni a tornát, tehát úgymond teljesítménybér van. Ha egy nyár végén szummázzák, azt mondhatják, hogy igen, megérte ezzel foglalkozni. Viszont egy hazai 5-5-ös válogatott szintű játékosnak még nem tudsz olyan összeget mondani, hogy a nyarát ezért beáldozza, nem éri meg neki. A következő évben lehet ebben változás, ha beindul az NB I/B-s 3x3 bajnokság. Új csapatok verbuválódnak, és ki tudja, talán néhány formáció eljut addig, hogy megméresse magát egy Masters-en is akár.

 

Ha választhatnál magad mellé három magyar játékost, legyen az aktív, vagy már visszavonult, kikkel indulnál egy ilyen Masters-en?

 

Első választásom Cziczás Laci lenne, úgy tudom, hogy amúgy is közel áll a szívéhez a 3x3 kosárlabda. Bódi Feri és Lekli József kollégám lenne a másik két kiválasztottam, de innen én lógnék ki a sorból, hiszen jó kis brusztolós, verekedős játékosokról beszélünk. Ha mindenki a pályafutása csúcsán lenne, ez nem lenne egy rossz kis csapat szerintem. 

 

 

Aki lemaradt a döntőről, vagy újra meg szeretné nézni azt, alább megteheti:

 

>  

Megyei szövetségek