Kecskemét, kenguruk, köszöntések
10
Sep
2018
Kecskemét, kenguruk, köszöntések
2018. szeptember 10.  |  11:15
Az időjárás abszolút a kegyeibe fogadta az OTP Junior adidas streetball sorozat múlt hét végén Kecskeméten szervezett rendezvényét.

A szeptemberhez képest kifejezetten meleg, amúgy pedig nagyon kellemes, utcai kosárlabdázáshoz ideális időben került sor a kecskeméti streetballra. A  legkisebbeknél, a kenguru korosztályban rekordnevezés született, nem kevesebb, mint 21 csapat lépett pélyára e korosztályban - még Pécsről is érkeztek.

A helyi felnőtt csapat néhány kosarasa is kilátogatott a rendezvényre, a díjak átadásánál Mészáros Máté "segített be" a szervezőknek. Díjakat persze nem csak a streetball kategóriák és a hagyományos ügyességi viadalok legjobbjai kaptak, Kecskeméten az is hagyomány, hogy a streetballt közösen rendezik a helyi akadémia évadnyitójával. Nos, ezen is voltak díjazások, az akadémia vezetői köszöntötték az intézmény legjobban teljesítő játékosait, edzőit.

Jövő szombaton Nyíregyházán zárul a fővárosi finálét megelőző vidéki rendezvények sora, onnan még ki lehet harcolni a különböző kategóriákban az országos döntőbe jutást. Nevezni csütörtökön éjféig lehet a jól ismert www.streetballnet.hu oldalon! 

Vármegyei szövetségek