08
Aug
2018
U18-as lány Eb: Parádés első félidővel nyolc között a mieink
2018. augusztus 8.  |  16:45
Ellentétes félidők mérkőzésén a remek első félidei játékának köszönhetően bejutott a legjobb nyolc közé az olaszországi Udinében zajló U18-as leány Európa-bajnokságon a magyar együttes. Völgyi Péter tanítványai az első félidőben igazi csapatjátékot bemutatva 17 pontos előnyt szereztek szünetig. A harmadik negyed elején és a mérkőzés hajrájában ugyan hullámvölgybe került csapatunk, s a hajrában a szívósan küzdő, bravúros hármasokat szerző horvát csapat 3 pontra feljött, de végül Varga Alíz büntetői bebiztosították a magyar győzelmet és U18-as lányaink legjobb 8 közé jutását az Eb-n.

Magyarország - Horvátország 63-58 (22-12, 19-12, 12-13, 10-21)

Nem a legjobb előjel volt, hogy az Eb kisebb csarnokában került sor a mérkőzésre, abban, amelyben lányaink kikaptak a lettektől.

A csoportkör pontkirálynője, Angyal Barbara betörésből a mieinknek szerzett vezetést, majd Kiss Angelika két horvát lány gyűrűjéből talált a horvát gyűrűbe. Sajnos a második perc végén Wentzel Nóri megkapta 2. személyijét, büntetőkből ellenfelünk is megszerezte első pontjait. Angyal újra villant, majd támadópattanó után Varga Alíz is beköszönt, 8-2-es magyar vezetésnél időt kért ellenfelünk. Rögtön utána meg is szerezték első akciókosarukat a horvátok. Ez nem törte meg lányainkat, Angyal parádés egészpályás szóló, a padról érkező Tóth Orsi pedig pazar lepördüléses betörés után volt eredményes. A szakasz közepén zónára váltott ellenfelünk - Mányoky Réka köszönte szépen, beemelt egy hármast. Játékra jelentkezett Tóth Franka, aki azonnal beemelt egy szép duplát középtávolról - kézben tartották a meccset a lányok. A horvátok is be-betaláltak, ám a visszatérő Wentzel hármasával a negyed hajrájában 10 pontosra nőtt az előny. A szakasz végén Révész Boróka is betalált, de erre jött horvát válasz.

Eladott labdával és horvát ziccerrel kezdődött a második etap. Erre azonban Kiss révén előbb harcosan megszerzett támadópattanó után 2+1-es akcióval, majd ügyes duplával felelt U18-as válogatottunk. Bravúros, a támadóidő utolsó pillanatában vagy 8 méterről dobott hármassal jött vissza 10-re Horvátország. A szakasz közepén Kovács Georgina és Vári Zita is beemelt be egy-egy hármast, 15 ponttal ellépett remekül játszó U18-as együttesünk. Ami külön pozitívum, hogy úgy tudták növelni előnyüket fiataljaink, hogy több kulcsjátékos is pihent a második negyed első felében. A szakasz közepén támadásban ugyan volt némi kapkodás, de ezúttal szervezetten védekezett a csapat. A félidő hajrájában Tóth F. pontjaival sikerült növelni az előnyt, 17 pontos vezetéssel térhettek pihenőre fiataljaink.

Horvát triplával kezdődött a harmadik negyed, ellenfelünk láthatóan igen elszántan, roppant agresszív, harcos védekezéssel jött ki a második félidőre. Megzavarodtak lányaink, több labdát is eladtak, egy ilyet követően Mányoky vétett sportszerűtlen hibát. Valljuk meg, volt némi szerencséjük lányainknak, hogy csak 5-0-s horvát rohammal indult a második félidő, hiszen ellenfelünk három büntetőt is kihagyott. Kiss mutatott be egy látványos blokkot, majd 3 és fél perc elteltével Varga megszerezte U18-as válogatottunk első pontjait a szünet után. A negyed közepén egy triplával közvetlenül a 10 pontos lélektani határ közelébe került a horvát csapat. Hogy ezen belülre ne jöjjön riválisunk, arról Angyal, valamint a büntetőit értékesítő Révész gondoskodott, miközben ellenfelünk játéka pontatlanná vált. A szakasz egy alapvonali bedobást követően Angyal demoralizáló triplájával, s csapatunk 16 pontos vezetésével zárult.

A záró etap elején több, mint 2 percig nem született kosár, majd Wentzel találata után 18 pontosra hízott előnyünk. Újra elővette a zónát ellenfelünk, amely ellen nem találtak be lányaink. Egy 6-0-lal 12-re feljött a szívósan küzdő horvát csapat, Völgyi Péter időt kért. Mányoky triplája nagyon kellett, de szomszédaink nem adták olcsón a bőrüket. Agresszív védekezésükkel kiszorított helyzetekből való dobásokra kényszerítették lányainkat, s minden mindegy alapon, amolyan kamikaze-kosárlabdával, benne bravúros triplákkal 16 másodperccel a befejezés előtt egyetlen triplányira csökkent az előny. Időkérés után Vargával szemben szabálytalankodtak a vendégek, s Alíz keze nem remegett meg a vonalon, mindkét büntetőjét értékesítette, s ezzel óriási küzdelemben megnyerték a meccset a lányok, s ott vannak Európa legjobb nyolc U18-as csapata között.

Magyarország: ANGYAL 12/3, Wentzel 6/3, MÁNYOKY 6/6, VARGA A 11., KISS A. 7. Cs.: Tóth O. 2, TÓTH F. 8, KOVÁCS G. 4/3, Horváth F., Révész 4, VÁRI 3/3, Boros.


Fotó - fiba.basketball 

Megyei szövetségek