Erős csapattal kezdett az U16-os válogatott
09
Jul
2018
Erős csapattal kezdett az U16-os válogatott
2018. július 9.  |  14:10
Szlovenj Gradecben, Szlovéniában vívott két felkészülési mérkőzést a házigazdákkal a magyar U16-os válogatott. Az A-csoportos ellenfél az első mérkőzést magabiztosan nyerte 68-44-re, a másikon pedig még nagyobb lett a különbség, 85-42-re nyertek a házigazdák.

- Első meccseinket rögtön egy Európa elitjéhez tartozó csapattal vívtuk – mondta Váradi Attila, a csapat szakvezetője. – Tudatosan törekszünk arra, hogy erős, lehetőség szerint a legjobbak közé tartozó csapatokkal is megmérkőzzünk a felkészülésünk során, mivel igazán tanulni csak ebből lehet.

Szlovénia felnőtt szinten az aktuális Európa-bajnok, így most különösen nagy a kis ország utánpótláskorú játékosaiban a bizonyítási vágy.

- Most testközelből láthatta mindenki, hogy miért is tartozik Szlovénia kosárlabdája Európa elitjéhez. A játékosok hozzáállása, munkamorálja, tudatossága fantasztikus volt, látszik, hogy már a 16 éves gyerekeknek is nagyon komoly céljaik vannak a sporttal. A két vereség ellenére nagyon hasznosnak érzem a szlovéniai túránkat, mivel itt az is komoly erőfeszítést igényelt, hogy meccsben maradjunk.

Váradi Attila hozzátette: a szlovénok már tudatosan készültek ránk, mindent tudtak az esztendő válogatott-tornáiból a játékosainkról. Mi most rakjuk le az alapokat védekezésben és támadásban, s ennek a gyakorlása élvez elsőbbséget.

Az U16-os válogatottunk a hétvégén Horvátországba utazik, ahol két edzőmérkőzést vív a házigazdákkal, majd következik egy négycsapatos portugáliai torna, aminek végén már pontosabb képet kaphat a szakvezetés a csapatról.

Vármegyei szövetségek