K. A.: Andorra számunkra már ismerős környezet, egymás után harmadik alkalommal kaptuk kvalifikációs helyszínként – olyan volt, mintha hazamentünk volna. Az első meccsen Szerbia ellen nagyon rossz játékot produkáltunk, semmit nem sikerült megvalósítani az előre megbeszéltekből. Mégis úgy érzem, kellett nekünk az a mérkőzés, hiszen ha azt rögtön nyerjük, akkor szinte biztosan csoportelsők vagyunk – abban az esetben nem tudtunk volna fokozatosan építkezve összeállni, mivel kevesebb meccset kellett volna játszanunk. Úgy érzem, a vasárnapi napon, Lettország és Görögország ellen mutatott játékunk volt a mi igazi arcunk.

- Ugyanazzal a kerettel vágtak neki az Eb-selejtezőknek, mint a manilai vb-nek, amelyen a 8. helyen végzett a válogatott – a bizalom tehát megvan a lányok irányába.

Ez a keret 2015-ben kezdett el együtt dolgozni, 2016-ban már Eb-t nyert, 2017-ben pedig vb-ezüstöt. Ez terhet, elvárásokat rakott rájuk, miközben a mezőny egyre csak erősödik. Még a székesfehérvári edzőtáborban mondtam Alinak (Theodoreán Alexandra – a szerk.), hogy én abszolút megértem a helyzetüket, és ugyanezt hangsúlyoztam a Szerbia elleni mérkőzés után is. Sok csapat mellett dolgozik sportpszichológus hasonló okok miatt. Egymás után a harmadik vb-n kerültünk a legjobb 8 csapat közé, ezt nem sok válogatott mondhatja el magáról - erre nem mondhatom azt, hogy nem eredmény. Minden csapat úgy utazik ki, hogy érmet szeretne, így egy 8. helyet kudarcnak él meg, még ha valójában nem is az. Nem gondoltam úgy, hogy Manila után ezen a gárdán változtatni kellene, véleményem szerint ők négyen (Medgyessy Dóra, Bozóki Bettina, Ruják Nóra, Theodoreán Alexandra) alkotják a legjobb egységet, ami ehhez a szakághoz kell – mind egyénileg, mind csapatban, mind pályán kívül. Ez most kicsit nehezebben jön elő a pályán, de biztos vagyok benne, ha most újrajátszanánk a vb-t, más eredmény születne – a pár hete még vb-ezüstérmes Hollandia férfi csapata például nem jutott ki az Eb-re, sőt csoportutolsóként zárt itt Andorrában. 

- 2016-ban a házigazda Romániát legyőzve lett Európa-bajnok a magyar női 3x3 válogatott, így Bukaresthez szép emlékek fűződnek. Most is képesnek tartja a csapatot hasonló jó eredményre? Mi változott a sportágban az azóta eltelt időben?

Az változott, hogy egyre több 5-5-ös topjátékos került be - említhetném a spanyol Martinezt, aki Euroligás, Eurokupás csapatokban játszott, vagy akár Liudmila Sapovát, aki 2011-ben Európa-bajnok volt az orosz (5-5-ös) válogatottal, most mégsem tudták megnyerni a vb-t, mert egy olyan Olaszországgal találkoztak a döntőben, akik úgy elkapták a ritmust a tornán, mint tettük mi azt Bukarestben 2016-ban. Nagyon erős már a mezőny, eddig nem sok eredményt elérő csapatok is jelentősen feljavultak az utóbbi időben. 

- Mindennek köze lehet ahhoz, hogy a 2020-as olimpián már ott találjuk a szakágak között a 3x3-at…

Mióta kiderült, hogy olimpiai szakág lesz a 3x3, felbolydult a világ. Olyan országok kerülnek elő, akik eddig sehol nem voltak jegyezve, és ez nem biztos, hogy jót tesz a sportágnak. Vegyük például Venezuelát: nemrég még világelsők voltak a ranglista sajátosságai miatt (tornák rendezésével is lehet ranglista-pontokat gyűjteni), de a vb-re el sem tudtak utazni. A 3x3 egy fejlődő sport, sok mindent ki kell még tapasztalnia a FIBA-nak, hogy működőképes legyen a dolog. Mi jövőre zsinórban a negyedik Európa-bajnokságunkra készülünk majd, hiszen Debrecen lesz a házigazdája az eseménynek. Egy ottani esetleges jó eredmény talán az olimpiai kijutás lehetőségét is magában rejti…