3x3: Nehéz csoportba kerültek a fiúk
15
Jun
2018
3x3: Nehéz csoportba kerültek a fiúk
2018. június 15.  |  21:20
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, 3x3-as válogatottunk megkezdte a felkészülést az Eb-selejtezőre, sőt... Csirke Ferenc csapat már két tornán is túl van: előbb Kecskeméten szerzett aranyérmet az együttes, majd múlt hétvégén Limassolban volt jelenése, ahol két győzelemmel és két vereséggel zárt. A hétvégén Pécsen lesz egy torna, ahol szintén részt vesz a válogatott.

- Ez egy teljesen más játék, még ahhoz képest is, mint amit mi szoktunk három-három ellen játszani edzéseken - mondta Csirke Ferenc a BB1.hu-nak. - Sokkal több a leütés nélküli mozgás, mint ahogyan az üres elzárásból való helyzetkialakítás is. Keményebb a védekezés, a faulthatár magasan van az öt-öt elleni kosárlabdához képest. Aki tud egy-egyezni, védekezni és dobni, az ebben a játékban is jó.

- Nagyjából elégedett vagyok a teljesítményünkkel. A kecskeméti torna fontos volt számunkra, az volt az első megmérettetésünk. Az eső miatt teremben játszottunk, pedig mindig a szabadban vagyunk, ezért egy kicsit fals volt az egész. Mivel jó csapatok ellen mérkőztünk meg, úgy gondolom, hogy mindenképpen pozitív dolog az, hogy nyerni tudtunk. A döntőben ráadásul több World Touron és Challanger tornán résztvevő Zágrábot győztük le. A limassoli tornánál nem volt erősebb a múlt hétvégén. Négyezer euró volt a fődíj, a mostani, szintén limassoli Challenger tornára lehetett kijutni. Mindjárt a csoportkörben összekerültünk a világ második legerősebb csapatával, akivel egál meccset játszottunk, s csak az utolsó percben szenvedtünk vereséget. A franciák ellen egy brusztolós mérkőzést nyertünk meg, majd a későbbi döntő egyik résztvevőjétől kaptunk ki. Nem bánkódom az eredmény miatt, hiszen az Eb-selejtezőre való gyakorlás a célunk. Azt tudom mondani, hogy jobb is, hogy egy erős csapat ellen néztük meg azt, hogy mit tudunk és mit nem. Lehet, hogy egy kevésbé erős csapat ellen továbbjutottunk volna, de itt most nem ez a lényeg. Örülök neki, hogy sikerült három kemény meccset játszani, ez fontos volt a felkészülésben. A pécsi megmérettetésen is ugyanaz lesz a célunk, mint eddig. Erős ellenfelekkel szemben gyakorolhatunk, jó mérkőzéseket szeretnénk játszani. A nevezést nézve itt is lesz francia, ukrán, szlovén csapat, valamit eljön a világbajnok szerb válogatott. Beneveztek a horvátok is, de azt nem tudom, hogy ideérnek-e, mert Kínában voltak a vb-n. Jó lenne nyerni, hogy minél nagyobb önbizalommal vághassunk neki a selejtezőknek.

Az Eb-selejtezőre jövő héten kerül sor Andorrában, erős csoportba került a magyar válogatott.

- Jövő héten utazunk el Andorrába, egy nyolccsapatos csoportba kerültünk, ezen kívül Franciaországban és Romániában tizenkét-tizenkét csapat lesz. Tőlünk csak hárman jutnak ki az Eb-re, az ellenfeleink között pedig ott van Szlovénia, Hollandia, Ukrajna, Csehország, Görögország, Svájc és Andorra. Szlovénia volt már Európa-bajnok, legutóbb harmadik lett a vb-n. A hollandok vb-döntőt játszottak a múlt héten, míg az ukránok a negyeddöntőben kaptak ki. Felköthetjük a gatyát, nem szabad megijednünk, gyönyörű eredmény lenne, ha sikerülne a kijutás.


Foto - fiba.basketball 

Vármegyei szövetségek