A Honvéd már megnyerte az NB II-t
10
Jun
2018
A Honvéd már megnyerte az NB II-t
2018. június 10.  |  11:15
Két játéknap után már csak a Honvéd U23-as együttese veretlen az NB II négyes döntőjében, amelyet már meg is nyert. Az első játéknap második meccse utáni tömegverekedés miatt néhány szurkolót kitiltottak a mérkőzésekről, Surmann Gábort pedig eltiltották a döntőtől. Csapata, az Újpest az első három negyedben irányítva a játékot nélküle is biztosan verte a MAFC Martost, a Honvéd pedig szinte végig vezetve győzött az utolsó pillantatig szívósan küzdő Szent Pál Akadémia ellen. A záró nap eredményeitől függetlenül a Honvéd fiataljai már megnyerték az NB II-t.


1. nap, péntek 

SZPA-Cserpes Trudi - MAFC Martos 74-59

Rekkenő hőségben és remek hangulatban zajlott az összecsapás, a Szent Pál Akadémia együttesét vagy félszáz zajkeltő eszközökkel felszerelt híve buzdította, a MAFC Martost szimpatizánsai mellett pedig jó néhány régi kosarasa. Az első félidő hajrájáig váltott vezetéssel haladtak a felek. A félidő hajrájában a Martos eladott labdáit könyörtelenül büntetve, egy 11-0-s rohamot bemutava ellépett ellenfelétől a Kulifai Máté (21/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz)-Tulkán Máté (18/6 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda)-Zöldesi Ádám (14 pont, 9 lepattanó) trió vezette, a lepattanózást 60-42-re nyerő SZPA.

A második félidőben több fellángolása is volt az elsősorban Kwame Robert (15/3 pont, 7 eladott labda, 8 gólpassz) és Csernák Ádám (11 pont, 7 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz, 4 blokk) eredményességére építő, távolról ezúttal igen gyengén (3/17, 17,65% tripla) dobó Martosnak, ám kritikus helyzetekben rendre újítani tudott a Szent Pál Akadémia, s a végére a Martos belefáradt ellenfele üldözésébe, így végül biztos SZPA-siker született.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun3_ply_9

Újpest Megyeri Tigrisek - Budapesti Honvéd U23 62-64

Még az előző mérkőzésnél is jobb hangulatban, vagy 300 néző előtt kezdődött a találkozó. A hazai pálya - különösen ilyen ifjú alakulat esetében - minden hátrányát érezhették a Honvéd idegesen, lámpalázasan kezdő fiataljai, akikkel szemben a sokkal tapasztaltabb játékosok alkotta Újpest Carlos Rodriguez (15 pont, 6 lepattanó), valamint a triplát "vágó" Nagy Róbert (9/9 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) vezérletével hamar ellépett 8 ponttal. A Honvédnál Tichov Dominik (16/9 pont) pályára lépése jelentett nagy változást, ő a fiatalok szemtelenségével, vagányságával, bátran, ügyesen kosarazva, 2 triplát is beemelve felhozta a házigazdát. A második negyedben tovább folytatta ellenfele üldözését a Honvéd, ám az Újpest betörések utáni ügyes leosztásokból elsősorban Rodriguez, valamint Franczva Ádám (15 pont, 9 lepattanó, 3-3 eladott abda és blokk) találataival tartotta szűk előnyét. A hazaiak elsősorban Hargitai Krisztián (12 pont, 7 lepattanó) büntetőivel tartották a lépést a Megyeri Tigrisek együttesével. A félidő hajrájában Martinez Ralf (7/3 pont, 10 lepattanó) triplájával fordított, s szünetben 1 ponttal vezetett a Honvéd.

Szünet után a Honvéd kezdtek jobban, 5 ponttal elléptek a hazaiak, de a negyed közepére az Újpest ledogozta hátrányát. Újított és ismét ellépett 4 ponttal a Honvéd, de a szakaszt egy 5-0-s rohammal zárva a Megyeri Tigrisek várhatta előnnyel a záró etapot. Ennek elején Mucza Tamás (15/3 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz) lépett elő vezérré, aki Hargitaival egyetemben egy 9-0-s rohamot vezényelt. Az ekkor megszerzett előnyüket a hajráig tartották a Honvéd fiataljai, de az utolsó 2 percben Surmann Péter (12/3 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) vezérletvel egy 8-0-lal - egyre növekő lelátói feszültség mellett - ledolgozta hátrányát az Újpest. Az utolsó szó Mucza jóvoltából a Honvédé volt, amely megnyerte a mérkőzést.

Sajnos azonban "utóélete" is lett a találkozónak: a lefújás után a két csapat pályára betóduló szurkolói között tömegverekedés alakult ki, amelybe sajnos - egy-két játékos is belekeveredett... Szerencsére végül mindenki saját lábán hagyta el a - szó szerint - küzdőteret, de szinte biztos volt, hogy az eseményeknek lesz folytatása...


2. nap, szombat 

Újpest Megyeri Tigrisek - MAFC Martos 66-48

Úgy tűnt, az Újpest csapatából vett ki kevesebbet az előző napi összecsapás, ugyanis a Megyeri Tigrisek az első negyedben 6 ponton tartotta a gyengén dobó MAFC Martost. Három negyeden át elsősorban Franczva Ádám (12/3 pont, 13 lepattanó) és Dejan Mladenovics (12/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz) eredményessége, valamint Surmann Péter (8/3 pont, 6-6 lepattanó és gólőassz, 3 szerzett labda) mezőnymunkája révén kézben tartva a meccset fokozatosan lépett el ellenfelétől az újpesti együttes, amely 30 perc után 21 ponttal vezetett. A záró etapban a 10 pontot egyedüliként elérő Mindler István (10/6 pont - 13 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 5 eladott labda, 3 gólpassz) vezette Martos kicsit "kozmetikázva" vereségén 20 ponton belülre került.

Budapesti Honvéd U23 - SZPA-Cserpes Trudi  63-61

Zsúfolásig telt ház előtt, biztonsági emberek jelenléte mellett a csarnokban a Honvéd sokkal jobban kezdett Mucza Tamás (18/9 pont, 6 eladott labda, 4 gólpassz) vezérletével, mint az előző napon, 5-2-re, majd 10-6-ra is vezetett, ám Kulifai Máté (12 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda) ponterős játéka révén a szakasz közepén átmenetileg fordított a Szent Pál Akadémia. A negyed második felében Bea Gergely (14 pont, 7 lepattanó, 6 szerzett labda) lépett elő vezérré hazai részről, míg Kulifai eléggé magára maradt. A második etap elején 9 ponttal ellépett a Honvéd, majd egy 9-2-vel a szakasz közepén 2 pontra feljött a hazaiaknál sokkal jobban pattanózó SZPA, de a félidő végén újított a Honvéd, amely szünetben ugyanúgy 6 ponttal vezetett, mint az első etap után úgy, hogy lepattanózás tekintetében a félidőben 33-21-re a SZPA vezetett.

Szünet után sokáig állandósult a hazai gárda 5 pont körüli előnye, majd a negyed hajrájában ismét felküzdötte magát az SZPA, ám a szakasz egy 7-2-es Honvéd "részhajrával", s a hazai gárda 7 pontos előnyével zárult. A negyedik negyed 5-0-s hazai rohammal indult, amellyel 10 pont fölé nőtt a Honvéd előnye. Tulkán Máté (15/6 pont, 7 lepattanó, 5 eladott labda) triplájával nyitott hosszú hajrát a SZPA, s vezérletével egy 11-2-vel 3 pontra feljött. 61-58-as Honvéd vezetésnél egy ideig "befagyott" az eredményjelző. Mucza triplájával duplázta meg előnyét a Honvéd. Nem tört meg a SZPA, feljött 2 pontra, a végeredmény pedig nagy izgalmak közepette úgy alakult ki, hogy az utolsó percben már nem született pont.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun3_ply_12


Foto - Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia facebook 

Vármegyei szövetségek