Férfi NB I: Ötödik meccs dönt az Alba és a Falco között
05
Jun
2018
Férfi NB I: Ötödik meccs dönt az Alba és a Falco között
2018. június 5.  |  21:45
Pointer letöltötte eltiltását, visszatért, ezúttal Mohammed maradt ki a hazaiak légiós keretéből. A vendégek sérültjei közül Govens megpróbálta, Váradi viszont nem, Norfleet kezdett helyette. A Falco szurkolók egy molinóval emlékeztek meg első bajnoki címükre, amit napra pontosan tíz évvel ezelőtt szereztek meg a rivális Körmend otthonában.

Egy perc után Govens ziccerével indult a meccs, Lóránt a palánk alól egyenlített, majd Hill duplát, Harris pedig triplát hintett (7-2). Perl ellen ítéltek sportszerűtlent, Hill csak a második büntetőjét dobta be, de az oldalbedobás után Lóránt tette vissza Keller kimaradt dobását. Nagyon kellett a Falcónak Borisov hármasa, mert kezdtek meglépni a hazaiak (10-5). „Felébredt” a Szombathely, Govens középtávolija után, 13-11-nél már csak kettő volt közte. Hamar fordult a kocka, Taylor négyből három büntetőt is kihagyott, Lóránt kosaraival viszont araszolt előre a bajnok, amely Kovács hármasával már újra kilenccel vezetett (21-12). Sőt, tizennégy lett a különbség az első negyed végére (29-15). A palánkok alatt sokkal dominánsabb volt a Fehérvár.

Perl erőszakolt be egy kosarat a gyűrű alól, majd Horton hozott össze egy 2+1-es akciót. A második etap felénél, 40-26-nál időt kért Szekulovics. Minden fehérvári akció kosárral végződött, rendkívül szellős volt a vasiak védekezése, Pointer 2+1-ével előbb tizenkilencre, majd Hill hármasával huszonkettőre rúgott a különbség (51-29). Govens 16 perc után kivált, kiharcolt egy támadó faultot, majd Harris rálépett a kezére. Mentő vitte kórházba, több helyen is eltörött a keze. Hill hármasával kétszer tíz perc után 63-33 volt az állás a félidőben. Az Albának minden összejött, a Falcónak szinte semmi sem.

Természetesen a lényegi dolgok már hamar eldőltek. Harris hármasára Perl felelt hasonlóval. Állandósult a harmadik pontos differencia. Az Alba már a látványra is adott, a Falco pedig elengedte a találkozót. Átment edzőmeccsbe a derbi. 90-60-ról indult a záró felvonás.

Simpson hármasával már csak hétre volt a fantasztikusan játszó Alba a száztól. Pustahvar faultját sportszerűtlennek ítélte meg Benczur játékvezető. Simpsoné lett a századik kosár, a harmincnegyedik percben már a negyvenhez közelített a különbség. Az életéért küzdő Alba a párharc legegyértelműbb meccsét nyerte meg, döntés csütörtökön késő este Szombathelyen – írta a BB1.hu.

Alba Fehérvár - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 112-81 (29-15, 34-18, 27 -27, 22-21)

Székesfehérvár, Alba Regia Sportcentrum,  V.: Kapitány G., Benczur T., Praksch P. (Várhalmi Zs.)

Alba: Hill 20/9, Harris 24/9, Simpson 11/3, Lóránt 17/3, Keller Á. 4. Csere: Pointer 9, Horton 16, Keller I. 3/3, Filipovity 2, Kovács Á. 6/6, Varga M. -, Brbaklics -.

Falco: Govens 6, Perl 21/9, Norfleet 13/3, Borisov 7/3, Taylor 20/12. Csere: Pustahvar 11/3, Tóth N. -, Kucsora -, Kovács B. -, Durázi 1, Dancsecs 2.

A párharc állása: 2-2.

Vármegyei szövetségek