Férfi NB I: Ismét egyenlített a Kecskemét, ötödik meccs dönt
24
May
2018
Férfi NB I: Ismét egyenlített a Kecskemét, ötödik meccs dönt
2018. május 24.  |  20:35
Mindkét csapat eggyel kevesebb légióssal várta a negyedik negyeddöntőt: az egyik oldalról Thompson, a másikról Tuoyo hiányzott. Dramicsanin és Djeraszimovics vezérletével a kecskemétiek kezdtek nagyobb elánnal, sokkal magasabb fordulatszámon pörögtek, így nem csoda, hogy az első negyedet 26-10-re meg is nyerték. Sokkal jobban dobtak a hazaiak, lassan és körülményesen szövögette támadásait a Körmend.

Hollins kosarával zárkózott az MTE, de Molnár centergóljai után már több mint kétszer annyi pontjuk volt a hazaiaknak, mint a vendégeknek (30-14). A 14. percben pedig már több, mint húsz volt közte. 38-16-nál Davis sportszerűtlen faultot követett el Karahodzsiccsal szemben, akit ápolni is kellett, így a büntetőket Molnár végezte el. Mindkettőt a helyére küldte, majd az oldalbedobás után a festékből is eredményes volt a válogatott center, ezzel el is érte a tíz pontot. 42-16-nál időt kért a Körmend, alig négy perc alatt 16-6-os szériát repesztettek a fehér mezesek. Wittmann hármasa után már harminc tátongott a csapatok között. Fanning megtörte a körmendi kosárcsendet, majd kireklamált magának egy technikait. A KTE a nagy előny birtokában elkezdett kapkodni és hibázni. Belefért, mert csak huszonötre tudott visszajönni a Körmend. A félidő Davis triplájával ért véget (53-28).

Ferencz duplája nyitotta a második játékrészt, amire Dramicsanin azonnal válaszolt egy hármassal. Felváltva potyogtak a kosarak, így a lényeg nem változott. Sőt, Karahodzsics utolsó kosarának köszönhetően eggyel a harmadik etapot is megnyerte a vendéglátó, így a záró felvonás előtt 77-50 állt a táblán.

5-0-val nyitott a Körmend, aztán Wittmanntól jött egy trojka (a harmadik a mai meccsen). Az etap derekán Dramicsanin kosarával visszaállt a közte harminc, időt is kért a Körmend. Esély már persze nem volt a fordításra, annyit azonban sikerült elérni, hogy húszon belülre kerüljenek a vasiak.

A Rába-partiak kilenc meccse nyeretlenek idegenben, utoljára március 10-én, Szolnokról tudtak győztesen távozni, még az alapszakaszban.

Az állás tehát 2-2, döntés szombaton, Körmenden – írta a BB1.hu.


KTE-Duna Aszfalt – Egis Körmend 91–72 (26–10, 27–17, 24–23, 14–22)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok,  V.: Pálla Z., Tőzsér D., Török R. (Balogh L.)

KTE: Pongó 10/6, Wittmann 19/9, Djeraszimovics 11/3, Dramicsanin 11/9, Karahodzsics 17/3. Csere: Molnár M. 12, Molnár D. 9/3, Kucsera -, Blaskovits -, Fülöp 2, Orgona -.

Körmend: Wright 12/6, Hollins 4, Ferencz 12/6, Davis 9/3, Csorvási 14. Csere: Fanning 16/3, Halász 5, Bán -, Oroszi -.

Kipontozódott: Csorvási (35. perc).

A párharc állása: 2-2.

Vármegyei szövetségek