Női Amatőr: Kettős győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját a Csata
14
May
2018
Női Amatőr: Kettős győzelemmel erősítette meg vezető pozícióját a Csata
2018. május 14.  |  10:00
Két magabiztos győzelemmel, köztük egy rangadó fölényes megnyerésével erősítette meg vezető pozícióját a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság felsőházi rájátszásában a Csata DSE csapata. Két közvetlen üldözője, a Szigetszentmiklós és a címvédő BEAC egymás ellen játszott, s a BEAC egy küzdelmes, de kosarakban meglehetősen szegény meccsen visszavágott a BKG-nak a rájátszás első körében elszenvedett vereségért. A középmezőnyben a PEAC-Pécs fiataljai 1-1-re végeztek észak-keleti túrájukon. Az alsóházban folytatta menetelését az ezúttal Szolnokon diadalmaskodó MAFC, a Szombathely az MTK-t, az ELTE-Fortis pedig a Baját verte simán.


Az 1-8. helyért

Csata DSE - Szegedi KE 86-50

A Hepp-kupa döntőjében és a rájátszásban Szegeden is egy színvonalas, végsőkig kiélezett meccsen kerekedett Tisza-parti riválisa fölé a Csata. Ezúttal azonban a Szeged - amelyből egyedül Tóth Cecília (12/3 pont, 4 eladott labda, 6 gólpassz) jutott 10 pont fölé - csupán a páros negyedekben tudott felnőni a feadathoz. Az első és a harmadik negyedet egyaránt 17-17 ponttal megnyerő Csata fölényes sikeréből Angyal Barbara 16/6 ponttal, 4-4 lepattanóval és eladott, 5 szerzett labdával, valamint 3 gólpasszal, Pálinkás Enikő 15 ponttal, 5 lepattanóval, és 4 szerzett labdával, Solymosi Noémi 15 ponttal, 3 lepattanóval és 5 gólpasszal, Mányoky Réka pedig 12 ponttal, 7 lepattanóval, 4 szerzett labdával és 3 gólpasszal vette ki részét.

Statisztika: http://kosarsport.hu/game/whun2_plyf/x1718/whun2_plyf_28

BKG DSE Szigetszentmiklós - ELTE-BEAC Újbuda 39-43

Kosarakban - finoman fogalmazva - nem túl gazdag, küzdelmes mérkőzésen a címvédő BEAC a jó kezdésének, a 18-6-ra megnyert első negyedének, valamint elsősorban Szabó Dóra (17/6 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) és György Tímea (11 pont, 8 lepattanó) eredményességének köszönhetően visszavágott a hazai vereségért annak a szigetszentmiklósi együttesnek, amelyben a kosár- és lepattanószerzésben Ruttner Réka (15 pont, 13 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz) eléggé magára maradt, egyedül ő jutott 10 fölé mindkét kategóriában.

Statisztika: http://kosarsport.hu/game/whun2_plyf/x1718/whun2_plyf_35

Vasas Akadémia - Kecskeméti KC 94-48

Minden negyedet megnyerve, az első három szakaszban nagy fölényben játszva a Vasas Mérész Beatrix (18 pont, 5 lepattanó, 4-4 eladott labda és gólpassz), Dombai Réka (17/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott, 6 szerzett labda, 8 gólpassz), Heljic Sara (14 pont, 8 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda), Tóth Orsolya (13/3 pont, 7 lepattanó, 5-5 gólpassz és szerzett, 4 eladott labda), Budácsik Dorottya (12 pont, 6 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda), valamint Tóth Dorina (10/6 pont, 5-5 szerzett és eladott labda, 3 gólpassz) jó játéka révén, azaz igazi csapatmunkával fölényes győzelmet aratott a kecskemétiek ellen. A vendégektől Révész Sárán (15/6 pont, 3 gólpassz) kívül más nem érte el a 10 pontot.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2_plyf_34

Tatabányai KC - Csata DSE 70-96

Hiába bizonyult Kulcsár Bianka 20/3 pontjával - mellé 3 eladott labdával - a mezőny legeredményesebb játékosának, és a hazaiaktól még Szamosi Ritánál (13/9 pont, 7 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz), valamint Guti Alexandránál (13/3 pont, 5-5 eladott labda és gólpassz) is csupán Pálinkás Enikő (14 pont, 3 gólpassz) volt eredményesebb a vendégektől. A Csata azonban úgy aratott remek csapatmunkával, minden negyedet megnyerve fölényes győzelmet, hogy nem kevesebb, mint 7 játékosa, Pálinkás mellett még Angyal Barbara (12 pont), Solymosi Noémi (12 pont, 4 lepattanó), Mányoky Réka (11/3 pont, 8 szerzett labda, 5 gólpassz), Boros Júlia (11 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Bernáth Réka (10 pont, 3 lepattanó, 4-4 eladott labda és gólpassz), valamint Horváth Fruzsina (10 pont, 5 lepattanó) ért el legalább 10 pontot.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2_plyf_32

 

A 10-18. helyért

Széchenyi Kosárlabda Akadémia Győr - PINKK SE 63-76

A Zsilinszky Lilla (25/6 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda)-Raus Vivien (20/15 pont, 11 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz)-Sánta Petra (13 pont, 6 lepattanó, 5 szerzett, 3 eladott labda, 9 gólpassz) trió tagjainak hatékony játéka révén a vendég baranyaiak az első félidőben eldöntötték a meccset, 43-22-re vezetve a szünetben. Térfélcsere után a hazaiak Baffy Fanni (14/12 pont, 3 gólpassz) és Biczó Laura (12 pont 4 lepattanó) vezérletével kicsit "kozmetikáztak" vereségük mértékén.

Statisztika: http://kosarsport.hu/game/whun2_plya/x1718/whun2_plya_14

Aluinvent DVTK Miskolc - PEAC-Pécs-Pingvinek 65-69

Ellentétes félidők mérkőzésén az első 20 percben Frindt Nikolett (21/3 pont, 5 lepattanó, 6 eladott labda, 3 gólpassz), Kiss Angelika (12 pont, 11 lepattanó, 4 szerzett labda) és Sikora Emőke (9 pont - 11 mezőnykísérlet -, 11 lepattanó, 4 szerzett labda) vezérletével szünetig 18 pontos előnyt szereztek a hazaiak. Térfélcsere után 180 fokos fordulat állt be a játék menetében, a pécsiek átvették az irányítást, és az igen jó dobóformát kifogó Szűcs Lilla (27/18 pont - 6/9 tripla -, 7 lepattanó), valamint Szűcs Réka (11/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 10 gólpassz) és Kovács Kitti (10 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda) pontjaira építve a végén a pécsiek a meguk javára fordították a találkozót.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2_plya_42

Nyíregyházi Kosársuli - PEAC-Pécs-Pingvinek 81-75

Az észak-keleti túrán lévő pécsi csapat az első negyedet még a Miskolcon aratott győzelem adta "lendületből" Demeter Nóra (20 pont, 8 lepattanó), Szűcs Réka (13/3 pont - 18 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 4 szerzett, 6 eladott labda, 7 gólpassz) és Hegedűs Rebeka (12/3 pont, 5 lepattanó), valamint az előző napi remeklése után visszafogottabban teljesítő Szűcs Lilla (9/3 pont - 12 mezőnykísérlet -, 10 lepattanó) vezérletével  "elvitte" Nyíregyházán. A folytatásban fokozatosan jutott érvénye a Papp Klaudia (21/6 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz, 2 blokk)-Takács Anna (15/9 pont - 16 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó)-Fekete Dóra (15/3 pont, 5 lepattanó)-Farkasinszki Orsolya (13 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) kvartett vezette hazai együttes akarata. Félidőben ugyan még 3 pont maradt a pécsi előnyből, ám térfélcsere után fordított a Nyíregyháza, s bár a pécsiek próbáltak "tapadni" vendéglátóikra, a színvonalas összecsapás végül hazai sikerrel zárult.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2_plya_33

 

A 19-26. helyért

Szombathelyi Egyetem - MTK-Budapest 58-30

Szabó-Haklits Zsuzsanna (15/9 pont - 17 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 7 szerzett labda, 5 gólpassz), Molnár Anna (14-14 pont és lepattanó, 5 szerzett labda), Simon Cintia (10/6 pont - 15 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 gólpassz) és Jakubovics Dóra (10/3 pont - 11 mezőnykísérlet -, 3-3 lepattanó és eladott labda) eredményessége révén, különösen a páratlan negyedekben nagy fölényben játszva a Szombathely biztosan verte az MTK-t, amelyből egyedül Gróf Tímea (13 pont - 17 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 4 eladott labda) jutott 10 pont fölé.

Statisztika: http://kosarsport.hu/game/whun2_plyk/x1718/whun2_plyk_20

Szolnoki MÁV SE - MAFC 58-63

Hullámzó játékot hozó, fordulatos mérkőzésen a záró etap előtt 4 ponttal még a Baczuk Virág (18/6 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz)-Munkácsi Éva (11 pont - 13 mezőnykísérlet -, 3 eladott labda)-Bozsó Katica (10 pont - 16 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 gólpassz) trió eredményességére építő hazaiak vezettek. A záró szakaszban azonban "lefagyott"  a szolnoki együttes, amely közel 7 percig nem tudott pontot szerezni. Ezalatt a Tarnai Kata (15/3 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda), Gorácz Eszter (13 pont, 6 lepattnó) és Fülep Csilla (12/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz) vezette MAFC 11 pontot szerezve a maga javára fordította a találkozót.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2_plyk_25

ELTE Fortis - Bajai NKK 82-35

A páratlan negyedek eredményeit összeadva 52-12-es ELTE Fortis (rész)sikert kapunk eredményül. E szakaszokban nyomasztó fölényben játszva a hazaiak elsősorban Galli-Hirling Borbála (22/3 pont, 11 lepattanó), Varga Anna (12/6 pont - 13 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Martina Aho (11/3 pont, 10 lepattanó), Zelenák Sára (10 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) és Hizsnyik Dóra (9 pont - 12 mezőnykísérlet -, 13 lepattanó, 3 szerzett labda, 7 gólpassz) hatékony, jó játéka révén nagy különbségű győzelmet arattak a gyenge napot kifogó, távolról igen gyengén (3/24, 12,5%) dobó bajaiak ellen, akik közül egyedül Kucsora Réka (11 pont - 17 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 8 eladott labda) jutptt 10 pont fölé.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2_plyk_27


Foto - Csata DSE facebook-oldala 

Vármegyei szövetségek