Férfi NB I: Egy hét alatt másodszor is dominált az Olaj a Kecskemét ellen
22
Apr
2018
Férfi NB I: Egy hét alatt másodszor is dominált az Olaj a Kecskemét ellen
2018. április 22.  |  21:25
Bő egy héten belül másodszor is egymásnak feszült a listavezető Szolnok és a KTE a felsőházban, ezúttal Kecskeméten. A mérkőzést azért kellett előre hozni a nyolcadik fordulóból, mert az eredetileg kiírt időpontban foglalt a Messzi István Sportcsarnok.

Forray Gábor együttese szabadnapos volt a hétközi fordulóban, miközben az Olaj izgalmas, küzdelmes – és nem mellékesen győztes – meccset játszott szerdán a bajnoki címvédő Albával.   Rasztko Dramicsanint múlt szombaton már az első negyedben kiállították két sportszerűtlen fault miatt, Marko Djeraszimovics pedig bokasérülést szenvedett. Előbbi visszatért, utóbbi nem tudta vállalni a játékot. A másik oldalon is akadt hiányzó: Steven Browning.

Hiába kezdett parádésan, 14-4-re a hazai gárda, a Magyar Kupa-győztes hamar fordított, és innentől kezdve végig dominált. Tíz perc után ponterős játékkal vezettek tizenkettővel Vojvodáék, a szünetre már tizenöt volt a differencia. 11-0-s periódussal nyitotta az Olaj a második félidőt, három percet kellett várni a fordulás után, mire Thompson betalált (38-62). Hamar eldőlt a meccs, végül kereken húsznál állt meg az olló.

Az Olaj ezzel megszerezte 25. győzelmét a bajnokságban, előnye négy siker a második Szombathellyel szemben. Szerdán éppen az Aréna Savariában csapnak össze egymással a felek – írta a BB1.hu.

KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj KK 66–86 (20–32, 16–19, 16–20, 14–15)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok,
V.: Győrffy P. A., Tőzsér D., Praksch P. (Várhalmi Zs.)

KTE: Pongó 4, Wittmann 11/6, Thompson 6, Molnár D. -, Karahodzsics 14. Csere: Dramicsanin 19/6, Molnár M. 12, Horváth K. -, Fülöp -.

Szolnok: Perry 14/6, Vojvoda 20/12, Ford 10/6, Milosevics 5/3, Tóth Á. 8. Csere: Andric 12, Polyák 8/3, Kovács 9/3, Tóth Z. -. 

Vármegyei szövetségek