Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság: Szedeák-Pécs finálé
21
Apr
2018
Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság: Szedeák-Pécs finálé
2018. április 21.  |  22:05
A keresztjátékokra került sor a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság országos döntőjének második, szombati napján.

Az 5-8. helyekért játszott első összecsapáson a Budapesti Honvéd 4-4 után egy 8-0-val leszakította magáról a SMAFC-ot, és innentől folyamatosan növelte előnyét. A fővárosiak az első negyed végén 13 (16-29), a félidőben pedig 18 ponttal vezettek (30-48). A nagyszünetet követően sem változott a játék összképe - ugyan a Füzi Róbert (11 pont, 6 pattanó, 4 szerzett labda), Horváth Csaba (7 pont, 5 gólpassz) és Rátvay Balázs (18 pont, 5 pattanó) vezette soproniak hátránya jelentős mértékben nem nőtt, nem tudták veszélyeztetni a végül 26 pontos (67-93) győzelmet arató, Hargitai Krisztián (16 pont, 4 gólpassz), Pintér Dávid (15 pont, 8 pattanó), Tichov Dominik (20 pont) és Martinez Ralf (9 pont, 6 pattanó, 5 gólpassz) vezette Honvéd sikerét.

A másik 5-8. helyeken döntő találkozón a tegnap a Pécs ellen az utolsó percig vezető Vasas, illetve a Falcóval szemben a harmadik negyed közepén még 16 ponttal jobban álló, végül mégis kikapó Budafok találkozott - nagy kérdés volt, hogy ki dolgozta fel jobban a pénteki vereséget. A két gárda végig fej-fej mellett haladt - a második felvonást a Vasas nyerte, a Budafok a következő játékrészben fordított, de végül Mészáros Csaba (19 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz) triplája kellett ahhoz, hogy egyenlíteni tudjon a rendes játékidő legvégén (63-63). A hosszabbítás elején még a Mészáros mellett Lados Erik (14 pont, 4 pattanó), Steier Krisztián (10 pont, 9 pattanó) és Szántó Levente (14 pont, 11 pattanó) vezette budafokiak álltak jobban, 68-69 után, a ráadás utolsó két percében viszont a Bencsik Barnabás (18 pont, 6 pattanó), Völgyi Marcell (10 pont, 6 pattanó), Kiss Barnabás (13 pont, 6 pattanó, 5 gólpassz) és Kovács Bálint Benedek (7 pont, 6 pattanó, 3 szerzett labda) vezette Vasas akarata érvényesült - csak a pasarétiek szereztek már pontot, és végül 75-69-re nyertek.

Az első elődöntő nagyon simán alakult. A Szedeák a tegnapi, SMAFC elleni mérkőzéssel ellentétben az első félidőben még nem tudta eldönteni a Szolnok elleni ütközetet - bár a 25-15-re megnyert első negyedre támaszkodva 12 pontos fórt épített ki magának (44-32). A fordulás után azonban állva hagyta ellenfelét a Révész Ádám (18 pont, 6 pattanó, 5 gólpassz), Goldring Bence (17 pont, 8 pattanó) és Kerpel-Fronius Gáspár (11 pont, 5-5 pattanó és gólpassz, 3 szerzett labda) vezette Szeged, amely az utolsó felvonás előtt már 29 ponttal állt jobban ellenfelénél. Az Anda Dávid (10 pont, 9 pattanó) és Rudner Gábor (11 pont, 6 pattanó) duóra építő Szolnok a második félidőre elfáradt, így az A-csoportos alapszakaszt megnyerő Szedeák végül 38 ponttal győzött (88-50).

A második elődöntőben a tavalyi győztes Pécs a Falcóval mérte össze erejét - mindkét gárda hátrányból fordított, a mecsekaljaiak az utolsó pillanatokban, a szombathelyiek pedig mínusz 16-ról. A nagy csata azonban ebben a párosításban is elmaradt, miután a Juhász Olivér csapata a félidőben már 50-29-re vezetett, és innen nem is volt visszaút a Kucsora Csaba (15 pont, 6 pattanó), Hódi Patrik (11 pont, 5 pattanó, 7 gólpassz) és Németh Bence Tamás (13 pont) vezette Falco számára - az utolsó negyedben 11 pontra még feljöttek Duráziék, de már a mérkőzés végén, a fordítás nem volt benne a meccsben. A Pécs ezúttal a Demeter Attila (21 pont, 11 pattanó), Krnjajski Boris (18 pont, 6 gólpassz), Veljko Dragasevic (15 pont, 6 pattanó), Riskó Dávid (15 pont, 7 pattanó) és Popgyákunik Balázs (13 pont, 7 pattanó, 3 szerzett labda) ötösre támaszkodva nagyobb izgalmak nélkül nyert (90-74).


A mai eredmények

Mérkőzések az 5-8. helyért

SMAFC — Budapesti Honvéd  67-93
Vasas Akadémia — Ford Ivanics-Budafok  75-69 hosszabbítás után


Elődöntők

Naturtex-SZTE-Szedeák — Szolnoki Olaj KK  88-50
Pécsi VSK-VEOLIA — Falco-Vulcano Energia KC Szombathely  90-74



A holnapi program

Mérkőzés a 7. helyért:

11:00 SMAFC — Ford Ivanics-Budafok

Mérkőzés az 5-6. helyért:

13:15 Budapesti Honvéd — Vasas Akadémia

Mérkőzés a 3. helyért:

15:30 Szolnoki Olaj KK — Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Döntő:

17:45 Naturtex-SZTE-Szedeák — Pécsi VSK-VEOLIA


Foto - Naturtex-SZTE-Szedeák facebook-oldala 

Vármegyei szövetségek