Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság: Az A-csoportosok az elődöntőkben
21
Apr
2018
Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság: Az A-csoportosok az elődöntőkben
2018. április 21.  |  11:25
Tegnap megkezdődött a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság országos döntője, kialakultak az elődöntők párosításai.

A nap első összecsapása volt a legsimább, miután a Szedeák már a félidőben 53-17-re vezetett a SMAFC ellen, így nem sok nyitott kérdés maradt a második 20 percre. A soproniaknál nagyon egyedül maradt Rátvay Balázs (26 pont, 8 pattanó), a túloldalon viszont nem kevesebb, mint 9 játékos ért el legalább 10 VAL-t - közülük Mike János (12 pont, 7 gólpassz) és Kerpel-Fronius Gáspár (2 pont, 7-7 pattanó és gólpassz, 4 szerzett labda) mezőnymunkában volt kiemelkedő, a legeredményesebb Goldring Bence (20 pont, 5 pattanó) volt, Mayer Ákos (7 pont, 11 pattanó) a palánk alatt volt uralkodó, de az A csoportban is rendszeresen játéklehetőséget kapó Révész Ádám is hozzátette a maga 12 pontját a sikerhez.

A második találkozón a Szolnoki Olaj KK a Budapesti Honvéddel csapott össze. A két csapat fej-fej mellett haladt az első percekben, aztán 14-17 után a Kókai Dávid (25 pont), Samuel Taiwo (10 pont, 5 pattanó), Frikker Marcell (14 pont, 4 gólpassz) és Rudner Gábor (15 pont) vezette Szolnok egy 11-0-val meglépett ellenfelétől. A második negyedben 10-15 pont környékén mozgott a differencia, a félidőben pedig 18 pont volt a különbség (58-40). A fordulás után sem változott a játék képe a 26. perc végére 30 pont fölé nőtt a Tisza-partiak előnye (75-44), és lényegében eldőlt a találkozó. Az utolsó 10 percben, annak is leginkább a második felében kozmetikázott ugyan az eredményen a Steier Roland (9 pont, 5 pattanó, 9 gólpassz), Fülöp László (16 pont), Tichov Dominik (16 pont) és Hargitai Krisztián (9 pont, 5 pattanó) vezette Honvéd, de nagyobb izgalmak nélkül jutott az elődöntőbe a Szolnok is (99-84).

A Pécs és a Vasas csatája nagyobb izgalmakat ígért, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Az első félidő során egyetlen egyszer alakult ki 5 pontos különbség, egyébként végig ennél kisebb volt a két csapat közötti differencia, 20 perc után 2 ponttal a budapestiek álltak jobban (38-40). A fordulás után 7-0-lal nyitott a Vasas, így rögtön meg is lépett 9 ponttal. A Demeter Attila (13 pont, 11 pattanó), Krnjajski Boris (22 pont) és Bíró Levente (12 pont, 5 szerzett labda) vezette Pécs a 29. percre fordított (57-55), de a pasarétiek 6-0-val zárták a felvonást, így előnyből várhatták a záró játékrészt is (57-61). A negyedik negyed elején is meglépett 8 ponttal a Csík Richárd (11 pont, 6 gólpassz), Boros Márk (12 pont, 5 pattanó, 6 gólpassz), Kiss Barnabás (10 pont, 4 pattanó), Andrássy Géza (15 pont, 8 pattanó) és Bencsik Barnabás (13 pont) vezette Vasas, és még az utolsó két percre is 5 pontos előnnyel fordultak a fővárosiak. 66-71 után azonban Veljko Dragasevic két triplájával egyenlített a Pécs, Bíró és Demeter összesen három pontjával pedig behúzta a mérkőzést (75-72).

A nap zárómeccsén a Falco és a Budafok csaptak össze. Jobban kezdett a szombathelyi alakulat, de a második negyed elején meglépett 10 ponttal a B-csoportos együttes, és az első félidőt 9 ponttal jobban zárta (36-45). A harmadik negyed felénél a Lados Erik (27 pont, 8 gólpassz), John Hiltibran (16 pont, 4 pattanó) és Mészáros Csaba (14 pont) vezette Budafok már 16 ponttal vezetett (38-54), ezt követően azonban a Falco Hódi Patrik (21 pont, 10 pattanó, 4 gólpassz), Németh Bence Tamás és Lukács Döme kosaraival fordított, és már az utolsó játékrész előtt is jobban állt (62-60). A harmadik negyed végén, majd a negyedik negyedben jött Durázi Krisztofer (27 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz) is a szombathelyieknél, akik egyre inkább megléptek, és a büntetőzéseknél már nem forgott veszélyben a győzelmük (89-84).


A mai program

Mérkőzések az 5-8. helyért

12:00 SMAFC — Budapesti Honvéd
14:15 Vasas Akadémia — Ford Ivanics-Budafok


Elődöntők

16:30 Naturtex-SZTE-Szedeák — Szolnoki Olaj KK
18:45 Pécsi VSK-VEOLIA — Falco-Vulcano Energia KC Szombathely



Foto - pvsk-panthers.hu 

Vármegyei szövetségek