Egyetemi bajnokság: Közgáz- és Debrecen-diadal a női rangadókon
24
Mar
2018
Egyetemi bajnokság: Közgáz- és Debrecen-diadal a női rangadókon
2018. március 24.  |  15:35
Végéhez közeledik az alapszakasz a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A hölgyeknél a héten csak a keleti csoportban voltak mérkőzések, két rangadóra is sor került, mindkettőn hazai siker született. A fővárosi derbin a Közgáz az ELTE BEAC csapatát múlta felül, Debrecenben pedig a tavalyi ezüst- és bronzérmes rangadóján szünet után fordított a házigazda a Szeged ellen.

 

Közgáz - ELTE-BEAC 67-50 (15-13, 20-18, 15-10, 17-9)

Kinizsi u., 30 néző. V.: Gyurka, Kapros.

Közgáz: Katona 2, SZALAY 9/9, DOKTOR 20, SZAMMER 5, Abaházy. Csere: FARKAS 9/3, SHIRIAN 8, Baliga 4, Lantos 5/3, KAPORNAI 5/3, Strupka. Edző: Németh Kata.

ELTE BEAC: VARGA A. 10/6, Takács, KULCSÁR 13/3, LENDÉR 12, Regedánszki 2. Csere: GUNDEL-TAKÁCS 9, Aho 2, Hizsnyik 2, Zelenák. Edző: dr. Gyarmati István.

A mérkőzést végül a 12-12 pontos és lepattanós dupla-duplával záró Lendér Lilla vezetésével az ELTE kezdte jobban a fővárosi derbit, 6-2-re elléptek a vendégek. A Közgázt kezdetben Szammer Anett tartotta versenyben. A negyed második fele egyértelműen a védekezésén szigorító vendéglátóké volt, akik a szakasz hajrájában egy Doktor Anna vezette 6-0-lal fordítottak. Gundel-Takács Anna az első szakasz végén, majd a második elején is eredményes volt, egyenlített az ELTE. Kapornai Dóra és Kulcsár Bianka "váltottak" triplát, a szakasz közepén fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladtak a felek. A zónára átálló hazai csapatnál szépen megoszlottak a pontok, a vendégeknél Kulcsár lépett elő vezérré. A félidő végén "eleredt a triplaeső", Doktor, Varga Anna, majd Szalay Viktória is betalált távolról, 4 pontos hazai vezetéssel fordultak a felek.

A harmadik negyed első 4 percét 4-4-re adták a felek. Az ELTE a szakasz közepéig tapadt ellenfelére, Lantos Adrienn triplájával 7 pontosra nőtt a hazai előny, a záró etap előtt 9 ponttal vezetett a Közgáz. Az utolsó felvonásban a hosszabb kispaddal rendelkező hazaiak fokozatosan felőrölték ellenfelük ellenállását. A legnagyobb különbség Szalay triplái révén a meccs legvégén alakult ki a felek között.

Németh Kata: - Nem játszottuk túl acélosan, a győzelemnek örülök és annak, hogy gyakoroltuk a zónavédekezést.

Dr. Gyarmati István: - Most is, ahogy az utolsó három kulcsfontosságú mérkőzésünkön, nagyon gyengén védekeztünk. Ezzel együtt összességében csapatunk képzeletbeli pohara inkább félig teli, mint üres, hiszen sikerült továbbjutni ebből a nehéz csoportból, igaz a legerősebb rivális vár ránk a négyes döntőbe jutásért.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_536

 

EKE EVSI - Miskolci Egyetem 35-96 (11-23, 12-21, 6-25, 6-27)

Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 10 néző. V: Bene Szilárd, Sörlei Attila

EKE EVSI: Zsoldos 4, Kiri 2, Pochlyuk 7, Szőllősi 2, Druzsba 14. Csere: Baráth 4, Vígh 2, Hriczó. Edző: Kátai Zsolt, Jáger Péter.

Miskolci Egyetem: EPERJESI 16, VASAS 18/6, Chvatal 10, SIKORA 15, ARAD 23. Csere: Vörösházi 12, Vukicevic 2. Edző: Lőrinc István.

Az első félidőben még, helyenként ügyes akciókat vezetve, a végül 14 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát elérő Druzsba Dalma vezetésével úgy ahogy tudta tartani a lépést a hazai csapat a lendületesen játszó miskolci lányokkal. A fordulás után azonban kiütközött a tudásbeli különbség, és ilyen arányban is megérdemelten nyertek a nem csupán eredményesen, hanem hasznosan, nagy mezőnymunkát végezve kosarazó Arad Zsófia (23 pont, 10 lepattanó, 7 szerzett labda, 5 gólpassz) vezérletével a vendégek az elfáradó egriekkel szemben.

Jáger Péter: - Utolsó mérkőzésünk az alapszakaszban olyan volt, mint az egész szezon: akadtak jó periódusaink, de volt, amikor teljesen leblokkoltunk.

Lőrinc István: - Ezen a mérkőzésen tudtam az eddigi kevesebb lehetőséghez jutókat is játszatni. Jól helytálltak, remélem, erősebb ellenfelek ellen is hasznára lesznek a csapatnak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_537

 

Debreceni Egyetem - Szegedi RSC 68-56 (9-15, 19-17, 17-12, 23-12)

Debrecen, Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, 20 néző. V.: Kisházi, Hegedűs.

Debreceni Egyetem: Szabó 11/6, Új 4, GÁL 13/3, JÁVOR 16/3, FOLTIN 16. Csere: Mezei 6, Kernács, Muzsnay 2, Radványi. Edző: Kovács Imre.

Szegedi RSC: Vári 13/3, BOROS 12, Kálló 6, Nagy 4, RADÓCZ 15/3. Csere: Burján 4, Karlócai 2, Lugosi. Edző: Földi Alexandra.

Rangadóhoz méltó módon, gyors, látványos játékkal kezdődött a mérkőzés. Az ígéretes kezdeti perceket kapkodó játék váltotta, kevés kosár esett. A negyed második része a vendég csapatnak sikerült jobban, és egy 6-0-s rohanással zárták a első játékrészt. A második negyedben lendületben maradtak a szegediek, a hazaiak egyszerűen nem találták a ritmust. Volt már 10 pontos is a meccs végére dupla-dupláig jutó Radócz Fanni (15 pont, 10 lepattanó) vezette vendég együttes előnye. A félidő hajrájára viszont "bekeményített" a vendéglátó Debrecen, amely eredményes letámadásával, több szerzett labdának és könnyű kosárnak köszönhetően fordított. A félidő végén azonban az újítani képes vendégek várhatták 4 pontos előnnyel a folytatást.

A harmadik negyedben a Szeged folyamatosan tudta tartani nehány pontos előnyét, de a szakasz végén sikerült fordítani a szokásos "masszív" dupla-dupláját ezúttal is "előállító" Foltin Blanka (16 pont, 17 lepattanó) vezette Debrecennek. A záró etap elején még visszaszerezte a vezetést a Szeged, de ezt követően a debreceniek erőfeszítései eredményre vezettek, és egy Jávor Petra vezérletével bemutatott 13-0-lal eldöntötték a maguk havára az előző kiírás ezüst és bronzérmesének összecsapását.

Kovács Imre: - Sok rossz döntés és kihagyott helyzet jellemezte a játékunkat, de a második félidőre sikerült valamelyest feljavulnunk minden tekintetben. Nagyon örülünk a győzelemnek, és köszönjük a Szegednek a jó mérkőzést!

Földi Alexandra: - Az első félidőt könnyedén hoztuk, higgadtan tudtuk irányítani a játékot. A második félidőre azonban foghíjas csapatunk tartalékai elfogytak, sem fejben, sem fizikailag nem bírtuk el a második félidőt. Innentől a rájátszásra koncentrálunk. Gratulálok az ellenfélnek!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_538

Vármegyei szövetségek