A DVTK kiejtette a PINKK-et
24
Mar
2018
A DVTK kiejtette a PINKK-et
2018. március 24.  |  08:30
A PINKK kezdte jobban a találkozót, 10-2-nél időt kért a Miskolc. Ennek meg is lett az eredménye, 13-6-ra zárkózott a Raksányi által vezetett DVTK. Négypontos baranyai vezetéssel ért véget az első felvonás (18-14).

Közel két perc elteltével Zele büntetőpontjaival indult a második játékrész, aztán Nagy messziről elengedett hárompontosával először vezetett a mérkőzésen a Diósgyőr, de gyorsan fordított a PINKK (21-19). Fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol egyik, hol másik gárda vezetett. A félidő eredményét Ruják alakította ki, harmadik hámasával (29-32).

A folytatásban sem változott a játék képe, a DVTK-ban főleg Brewer és Fontenette vitézkedett, 35-40-nél időt kért a Kozármisleny. A záró felvonás előtt hárommal ment a Svitek-csapat (47-50).

5-0-val indított a DVTK. Gémes-Sarok törte meg a PINKK gólcsendjét, de Szabó egy hárompontossal felelt. 49-58 után megzavarodtak a diósgyőriek, 6-0-val pillanatok alatt szoros lett a meccs (55-58). Gémes-Sarok tempója után már csak egy volt közte, kevesebb mint három perccel a vége előtt. Sőt, Cheslek kosara után fordított a PINKK (59-58). Az időkérés után Raksányi dobott egy triplát a sarokból, majd valamivel később még egy büntetőt is értékesített, így szoros mérkőzésen elődöntőbe jutott az Aluinvent DVTK – írta a BB1.hu.

PINKK-Pécsi 424 - Aluinvent DVTK 59-62 (18-14, 11-18, 18-18, 12-12)

Sopron, Novomatic Aréna, 200 néző
V: Minár L., Csabai-Kaskötő B., Szabadvári J.

PINKK: Gémes-Sarok 15/9, Cukic 6, Slaughter 8, Ruják 13/9, Cheslek 11. Csere: Kovalcsik, Sánta 4, Jakovina 2, Sánta, Zsilinszki.

DVTK: Fontenette 6, Bach, Raksányi 12/6, Peckova 13/9, Melnika 7. Cere: Brewer 7, Zele 9, Szabó 3/3, Nagy 5/3.

Vármegyei szövetségek