Férfi NB I: Berényben botlott a bajnok
17
Mar
2018
Férfi NB I: Berényben botlott a bajnok
2018. március 17.  |  22:20
Hosszú idő után újra győzött a DEAC

Pontgazdag első negyedet láthatott a közönség, az első kosarat Armwood szerezte, a túloldalon pedig Durham válaszolt triplával. A vendégek ekkor még folyamatosan a Pécs mögött loholtak, előbb 10-4-ről jöttek vissza, majd Brooks és Harazin duplája után 27-18-nál kellett kapaszkodniuk, az első tíz perc Lauderdale zsákolásával zárult 31-26-nál.

Bíró két triplával, Martinic pedig öt ponttal nyitott a második felvonásban, de Simon is feliratkozott a pontszerzők közé a hármasával (40-31). Durham és Sarlija büntetői után kialakult az addigi legnagyobb különbség a csapatok között (45-31) a tizennegyedik perchez érkezve, a DEAC azonban tudott újítani, és még a szünet előtt feljött mínusz háromra (53-50). A vezér Martinic és Jones volt, de Molnár és Lilov is kivette a részét a felzárkózásból tiplákkal.

Sőt, a második játékrészben a fordítás is összejött a debrecenieknek, 6-0-val kezdtek Berényi játékosai, akik végig tartották az előnyüket a negyed során – és mint utólag kiderült, egészen a meccs végéig. 61-61-nél majd 68-68-nál is egál állt az eredményjelzőn, az utolsó percben Armwood dobta jól a büntetőket, Budimir hármasa pedig nem talált utat a gyűrűbe, így a záró etapra kétpontos előnnyel érkezett a DEAC.

Brooks büntetőivel a harmadik perc végén még utoljára kiegyenlített a PVSK, ezután viszont 7-0-s sorozatot produkált a DEAC, ami pedig döntőnek bizonyult. 75-82 után már nem tudott visszakapaszkodni a Pécs, a debreceniek tizenegy vesztes meccs után újra megérezték a győzelem ízét – írta a BB1.hu.

Pécsi VSK-VEOLIA - DEAC 81-88 (31-26, 22-24, 15-20, 13-18)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Fodor A., Goda L. (Bogárdi J.)

PVSK: Durham 16/6, Brooks 11/6, Antóni 9/9, Budimir 23/9, Sarlija 5. Csere: Bíró 6/6, Harazin 6, Simon 5/3.

DEAC: Martinic 23/9, Jones 20/6, Lilov 3/3, Bognár 16/3, Armwood 12. Csere: Velkey 5/3, Lauderdale 6, Molnár A. 3/3, Kósa -.

 

MAFC-bravúr a Paks ellen

Harminckettő pontot dobott, és mindössze tizenhármat kapott a MAFC az első negyedben, ezzel alaposan megadta a hangulatát a Paks elleni hazai találkozójának. Az Atomerőmű SE ritka rossz napot fogott ki, pocsékul védekeztek a vendégek, és szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni a MAFC jól szervezett, lelkes játékával.

A fővárosiak tetemes előnyüket még három egységgel növelve, magabiztos vezetés birtokában mentek nagyszünetre (53-31). A négy légiósból három ponterősen kosarazott, de Fodor is kitett magáért.

A második félidőre felébredt a Paks, Eilingsfeld vezérletével tízzel megnyerte a harmadik negyedet, de ez csak szépségtapasz volt. A sereghajtó MAFC az utolsó negyed végére is megtartott előnyéből, így megérdemelten nyert – írta a BB1.hu.

MAFC - Atomerőmű SE 89-78 (32-13, 21-18, 17-27, 19-20)

Gabányi László Sportcsarnok
V: Pálla Z., Boros T., Rácz Zs. (Farkas J.)

MAFC: Hot 21/6, Fodor 18/9, McCray 7/3, Dukics 17/9, Cvetkovics 16/6. Cserék: Misek 2, Peringer -, Lakits 4, Lakosa 4.

ASE: Hinds 8/3, Ruják -, Tarrant 17, Eilingsfeld 21/3, Guinn 14/12. Cserék: Barnies 13/6, Medve 5/3, Ogunyemi -.

 

Újra nyert otthon a Kecskemét

Nagyszerűen kezdte a találkozót a Kecskemét, nem egész két perc után 9-0-t mutatott az eredményjelző, Thompson egymaga hét pontot vállalt. Hendlein szerezte a vendégek első kosarát, de jött a válasz Karahodzsicstól (11-2). Megrázta magát a Kaposvár, Ivosev távolijával négyre zárkózott a vendég együttes, azonban megint elkaptak egy jobb periódust a lila-fehérek, a differencia pedig kétszámjegyűre nőtt (21-11), az első etap végül 22-15-tel ért véget.

Pongó 2+1-es akciójával visszaállt a tíz pont, majd Thompson is betalált közelről (27-15). Jól működött a hazaiak védekezése, a Kaposvár nem tudott zárkózni, a kispadról beszálló Molnár Márton duplájával pedig 37-20 állt az eredményjelzőn. Állandósult a magabiztos KTE-előny, 47-32-es előnnyel mehettek a nagyszünetre a csapatok.

Az ex-kecskeméti Ivosev szerzett gyors egymásutánban négy pontot, majd Thompson nyugtatta a kedélyeket (49-36). Egy kicsit beragadt a KTE, a Kaposvár pedig tízre zárkózott (51-41). 55-44-nél Dramicsanin emelt be egy triplát, a KKK azonban nem tört meg, Spica révén próbált zárkózni (58-46). Ivosev kosarával újra tíz alá csökkent a differencia (62-54), majd Gibbs értékesített egy büntetőt, ekkor azonban jött egy újabb hármas Dramicsanintól (65-55). Karahodzsics is betalált még a negyed végéhez közeledve, 67-55-ről indult az utolsó játékrész.

Karahodzsics volt újfent eredményes, majd Wittmann süllyesztett el egy középtávolit a gyűrűben (71-55). Egyszer még bejött tíz pont alá Fekete Ádám csapata, a hazaiak győzelme azonban nem forgott veszélyben, 82-68-as végeredmény született – írta a BB1.hu.

KTE-Duna Aszfalt – Kaposvári KK 82–68 (22–15, 25–17, 20–23, 15–13)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Győrffy P., Jakab L., Pozsonyi L. (Farkas Z.)

KTE: Pongó 7, Thompson 12/3, Djeraszimovics 20, Dramicsanin 12/6, Karahodzsics 18. Csere: Wittmann 5/3, Molnár 8, Horváth K. -, Fülöp -.

Kaposvár: Gibbs 23/3, Baki 4/3, Ivosev 24/6, Hendlein 11, Spica 4. Csere: Papp 2, Tóth P. -.

 

Bajnokot fogott a Jászberény

Az NB I. A-csoportjában korábban 15 mérkőzést játszott egymás ellen a két csapat, melyekből csak három hozott jászberényi győzelmet. Mindhárom alkalommal hazai pályán tréfálta meg a fehérváriakat a jászsági alakulat, amely most arra készült, hogy minél jobban megnehezítse a bajnoki címvédő dolgát. A hazaiaknál az egyetlen hiányzó, a vezetőedző Nikola Lazics, volt, aki a Szeged elleni kiállítása miatt nem lehetett ott a kispadnál. Helyette segítője, Lo Elhadji Malick meccselt a fehérváriak ellen.

Bár kétszer is blokkolták a jászberényiek dobását az első három percben a vendégek, mégis 6-2-re a hazaiak vezettek. A fehérváriak meglehetősen indulatosan kezdték a találkozót, Dzunics és Keller Ákos is reklamált, miközben 8-4 állt az eredményjelzőn négy perc elteltével. A negyed közepén Lucsics triplája után már 5 pont volt a különbség a csapatok között. A 6. percben Hill triplájával csökkentette hátrányát a Fehérvár (11-9), de Nelson két büntetője is a helyére került. Pointer 2+1-ére Wallace triplája volt a válasz, aki a ráadás büntetőt is beszórta (17-12). Három perccel a vége előtt Wallace 9 méterről ismételt (20-12), s azonnal jött is a fehérvári időkérés. Keller duplája és triplája között Sejfic tévesztett közelről (20-17). Ötven másodperccel a játékrész vége előtt pedig Horton triplájával egyenlítettek a fehérváriak. A végén még Sejfic "pöcizett" a gyűrűbe egy kipattanót, s ezzel kétpontos berényi előnnyel zárult az első negyed (22-20).

A negyed elején felváltva estek a kosarak (27-24). Rakics távoliját Cseh ütötte a gyűrűbe, majd Rakics újra távolról próbálkozott, ezúttal sikerrel (32-24). Még három perc sem telt el a játékrészből, amikor Dzunics mesternek már időt kellett kérnie. Zengett-zúgott a csarnok, a hazai szurkolóknak tetszett, amit láttak. Feltűnővolt, hogy milyen pontatlanul dobnak a vendégek. Az Alba mestere sűrű cserékkel próbálta meg felrázni csapatát, ám a 14. perc végén – egy jó büntető után – így is 9 pont volt a berényiek előnye (33-24). A negyed közepén Kerpel-Fronius is betalált, s még egy büntetőt is dobhatott (36-28). Egy labdaszerzést követően Wallace volt a pontszerző, s 10 pontra nőtt a különbség a csapatok között (38-28). Keller Iván kosarával zárkóztak a vendégek, majd Lucsics állította vissza a különbséget. A félidő utolsó perce Lóránt hárompontosával kezdődött – ezek voltak a center első pontjai –, majd Kovács célzott jól a büntetővonalról (44-38), s a hazaiak időt kértek. Wallace két büntetőjéből egyet értékesített, s ezzel ért véget a félidő (45-38).

Nagy rohanással és rossz távoliakkal kezdődött a harmadik negyed. Lóránt kosarára Sejfic válaszolt (47-40). A 24. perc végén Lucsics triplája újra 10 pontos hazai előnyt hozott (52-42), majd a berényi 4-es ezt követően Lórántról szórt egy középtávolit is (54-42). Nagyon nem ment a játék a fehérváriaknak, s ezt érezte a hazai publikum is. Egy fél negyed alatt mindössze 4 pontot (!) szereztek a vendégek. A 27. perc kezdetén Wallace triplája után (már 20 pontos volt a berényi dobóhátvéd) először vezetett 15 ponttal a Jászberény (57-42). Braniszlav Dzunics azonnal időt is kért. Két berényi hibát gyorsan kihasználtak a fehérváriak, három perccel a negyed vége előtt 57-46-nál Lo Elhadji Malick kért időt. A játékrész hajrája Rakics triplájával kezdődött (60-46), majd Pointer talált a gyűrűbe. Wallace nem tudott hibázni távolról, majd Horton szerzett gyönyörű kosarat (63-50). Cseh talált közelről a fehérvári gyűrűbe, s 30 percnyi játék után ismét 15 ponttal vezetett – megérdemelten – a jobban játszó Jászberény (65-50).

A záró tíz percet az Alba kezdte, s Keller Ákos be is talált távolról (65-53). Sejfic duplájára Horton válaszolt (67-55). Wallace értékesítette a büntetőket (69-55). Rakicsra fújtak sportszerűtlen hibát, de Nelson visszaállította a 14 pontos különbséget (71-57). Három perc már eltelt a záró negyedből. Lucsics bravúrkosara után, a negyed közepén sem csökkent a hazaiak előnye (73-59), s Braniszlav Dzunics időt kért. Öt perc volt még hátra, amikor Mohammed kosarával 12 pontra csökkentette hátrányát az Alba. Négy perccel a vége előtt 8 pontra olvadt a berényiek előnye (73-65). Fáradni látszott a hazai együttes, kellett a biztatás a nézőtérről, s jött is. Egy földharc után videózás következett. Két perc 45 másodperccel a vége előtt Lóránt szerzett 2 pontot, 73-67-nél jött a hazai időkérés. Nelson triplája után a csarnok (76-67). Már az utolsó két percen belül jártunk, s berényiek a személyik után dobhattak. Nelson nem is hibázott (78-67). Keller zsákolt (78-69), s még másfél perc volt hátra. Eladták a labdát a vendégek, s Keller Ákos személyije után Rakics dobhatott büntetőket (80-69). Lóránt triplája kijött, s ezzel végképp eldőlt a mérkőzés – írta a BB1.hu.

JP Auto-Jászberényi KSE – Alba Fehérvár 82–72 (22–20, 23–18, 20–12, 17–22)

Jászberény, Belvárosi Általános Iskola
V.: Praksch P., Söjtöry T., Gál J. (Várhalmi Zs.)

JKSE: Nelson 10/3, Rakics 14/6, Wallace 27/12, Lucsics 14/6, Sejfic 10. Csere: Kerpel-Fronius 3, Molnár M. -, Cseh 4.

Alba: Hill 5/3, Simpson 8/6, Pointer 13, Lóránt 7/3, Keller Á. 20/6. Csere: Filipovity -, Mohammed 4, Horton 7, Keller I. 2, Kovács Á. 6/3.

 

A végén fordított a Körmend a Szeged ellen

Gyengén kezdte a Szedeák elleni találkozót az Egis Körmend, amely az első negyedben mindössze tíz pontot dobott, a szegediek hétpontos előnnyel várták a második negyedet. (17-10). A folytatásban egyre jobban kezdett magára találni a vasi csapat, olyannyira, hogy négy perccel a nagyszünet előtt át is vette a vezetést (27-26). Húsz perc játék után 32-29-et mutatott az eredményjelző.

Fortune két triplával indította a második félidőt, illetve Csirics is elsüllyesztett egyet, így újra a vendégeknél volt az előny (34-38). Wright aztán pillanatok alatt szórt 8 pontot, úgyhogy a piros-feketék visszavették a vezetést (42-40). A harmadik negyed utolsó percei a Szedeáknak sikerültek jobban, így a zárófelvonást vendégelőnnyel várták a mérkőző felek (47-52).

Az utolsó etap elején Csorvási pontjaival zárkózott a hazai csapat, ám Csirics újabb trojkájával megint öttel ment a Szeged (52-57). Jött fel folyamatosan a Körmend, már csak öt perc volt vissza, amikor 1 egység volt a Ferenczék hátránya, azonban nem ijedtek meg a vendégek, és újra elhúztak öttel (56-61). Hollins-Davis alley-oop után viszont már csak kettővel vezettek, ezért Mandics-edző időt is kért (62-64). Davis újabb zsákolásával egyenlített is Körmend, ráadásul Ferencz triplájával a vezetést is átvette, amikor már csak két perc volt a végső dudaszóig. Jött is az újabb vendég időkérés. Innen azonban már nem adta ki a kezéből a győzelmet a Körmend, amely így megőrizte második helyét a tabellán – írta a BB1.hu.

Egis Körmend - Naturtex-SZTE-Szedeák 77-72 (10-17, 22-12, 15-23, 30-20)

Körmend Városi Sportcsarnok
V.: Földházi T., Török R., Balogh Gy. (Pázsitka F.)

Körmend: Wright 24/9, Németh -, Ferencz 9/9, Davis 12/3, Horti 4 Csere: Hollins 8, Fanning 5, Csorvási 11, Halász 4, Bán -.

Szeged: Boltics 3, Fortune 20/6, Kovács 5/3, Csirics 20/12, Sulovics 16 Csere: Wirth 3/3, Vágvölgyi 3/3, Révész 2.

 

Másodszor is legyűrte a ZTE a Sopront

Benke és Radic remek megmozdulásaival, majd James Kinney zsákolásával 11-2-re lépett el a Zalakerámia ZTE KK, két perc után időt is kellett kérnie Sabáli Balázsnak. Az SKC kezdőjében két egykori ZTE-játékos is szerepet kapott, akik a (zalaiak számára) meglehetősen rossz emlékű 2011-12-es szezonban játszottak kék-fehérben: Tóth Gergely és Esian Henderson. Parker hozta közelebb csapatát egy triplával, ám a tíz pont körüli különbség hamar állandósult. Radic nagyon élt a pályán, négy perc alatt már tíz egységnél járt a Sopronban is remeklő horvát center. Mészáros Máté saroktriplája után Radic kapott pihenőt Bencze Tamástól. A ZTE remekül operált a gyorsindításokkal, Kinney, majd Vaughn is eredményes volt ezeknek köszönhetően. Tóth szemfüles labdalopását követően Parker-Henderson alley-oop következett, a hazaiak trénere pedig megelégelte, hogy a vendégcsapat 8 pontra zárkózott és magához rendelte övéit. Radic és Mikovic egyszerre volt pályán, miközben már 10 asszisztnál járt a ZTE. A Sopron Watkins 5 pontjával 5 pontra zárkózott. Az etap vége a vendégeknek sikerült jobban, 27-22-vel zárult az első negyed.

Mohácsi hármasával megint meg tudott lépni kicsit a hazai gárda, majd ismét a soproniak legjobbja, Watkins volt eredményes. Pontatlanabbá vált a ZTE, ám a vendégek nem tudtak három pontnál közelebb zárkózni. Mikovic helyett ismét Szabó lépett parkettre, El-Amin igencsak labdaigényes és egyúttal pontatlan volt: sorra hajigálta el a labdákat az amerikai. Sokat rotált mindkét csapat, pályára lépett Uros Duvnjak is. A negyed vége ezúttal is a Soproné volt, ám az utolsó pillanatban szerzett Watkins-kosarat követően Sabáli Balázs még kapott egy technikait reklamálásért – a kosarat pedig időn túlinak minősítették. 47-39-es ZTE vezetéssel mentek pihenőre a csapatok.

Parker és Mészáros találataival gyors öt ponttal nyitott az SKC, Bencze Tamás pedig másfél perc után máris úgy érezte, van mit mondania csapatának, mely az öltözőben ragadt. Sőt, Kinney labdavesztését követően Parker ziccerezett; ám az amerikai irányító azonnal jóvá is tette hibáját. Vaughn hazai szempontból a legjobbkor szerzett triplát, ám a túloldalon Henderson is betalált távolról. Sőt, Mészáros egy gyorsindítás után először juttatta előnyhöz a vendégeket. A ZTE azonban gyorsan korrigált, zsinórban szerzett hat ponttal fordított. Mindkét oldalon sok volt a technikai hiba, nem volt túl magas színvonalú a találkozó. Mikovic első hármasát szerezte kék-fehér színekben, ám röviddel utána 3. faultját is megkapta center. Henderson viszont egyre jobban elkapta a fonalat, a harmadik negyedben tíz pontot szorgoskodott össze. A negyed slusszpoénja ezúttal Radicé volt, aki egy triplával zárta a harmadik játékrészt, melyet 27-23 arányban a vendégek nyertek meg.

Nyolccal lógott meg a ZTE, mely nem akart lemaradni a Kaposvár ellen győztes Kecskeméttől, így csak a győzelem volt elfogadható számára. A Sopron azonban megint magára talált, három pontra zárkóztak Sabáli Balázs tanítványai. Hogy nem lett szorosabb, a vendégek légiósainak rossz döntésein múlt, a következő három támadást rendre elrontották a kékmezesek, a ZTE pedig Vaughn utolsó másodperces hármasával ismét ellépett nyolccal – 88-80-ra. Innen pedig már nem volt visszaút, okosan játszott az idővel is a ZTE, Vaughn 12 pontig jutott a zárónegyedben, a ZTE pedig bár az első percekhez képest vártnál kicsit nehezebben, de legyőzte az SKC-t – a találkozó végén Horváth Ákos egy egészpályás gyorsindítás után zsákolt óriásit – írta a BB1.hu.

Zalakerámia ZTE KK – Sopron KC 96–86 (27–22, 20–17, 23–27, 26–20)

Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Kapitány G., Farkas G., Kovács N. (Páli K.)

ZTE: Kinney 16, Vaughn 19/9, Benke 16/3, Szabó Zs. 8/3, Radic 21/3. Csere: Horváth Á. 5, Mohácsi 3/3, Mikovic 7/3.

Sopron: Parker 18/6, Mészáros 7/3, El-Amin 8, Henderson 20/3, Watkins 17. Csere: Takács 6, Tóth G. 8, Duvnjak 2.

Vármegyei szövetségek