Nem esélytelenként száll harcba a Sopron a Final Fourban
16
Mar
2018
Nem esélytelenként száll harcba a Sopron a Final Fourban
2018. március 16.  |  17:40
Mint ismert, a Fenerbahce elleni, mindent eldöntő harmadik meccsen aratott győzelmével története során másodszor jutott be a női Euroliga Final Fourjába a Sopron Basket csapata. A soproniak négy pontig jutó magyar válogatott irányítója, Fegyverneky Zsófia értékelte a továbbjutást a BB1.hu-nak.

- A legfontosabb, hogy fantasztikus hangulat uralkodott a csarnokban. Nem emlékszem, mikor volt ilyen nagyszerű a közönség és a szurkolás itt Sopronban. Szerda este jó volt soproninak lenni, és ezután a hangulat után az ünneplés volt a hab a tortán – kezdte Fegyverneky Zsófia, aki elmondta, miképp tudták három pontot tartani a Fenert a negyedik negyedben.

- A második félidőben a védekezésünkkel annyira megöltük őket, hogy szinte semmi ellenszert nem találtak támadásban. A vége felé gyakorlatilag már nem is tudták befejezni az akcióikat. Ez a meccs egy kicsit lenyomata volt az egész szezonnak. Olyan védekezést alakítottunk ki, hogy bármilyen ellenfélnek nagyon nehéz ellenünk támadnia.

- A sikert gyakorlatilag center nélkül érték el, Coates ugyanis a meccs reggelén kapta a hírt, hogy családi tragédia érte. Mennyire nehezítette ez meg a dolgukat? Mennyire tudták ezt kizárni a meccs alatt?

- Pótolnunk kellett őt, de beszéltünk erről a délelőtt edzésen és az öltözőben is, így mindenki tudta, hogy mi lesz a feladata, amikor pályára kerül. Mit kell az adott pozícióban csinálnia. A palánk alatt magasságban és súlyban nem könnyű pótolni Coates-t, és nehéz dolguk volt a centereinknek az ilyen kaliberű játékosok ellen, de fantasztikusan megoldották.

- Gondolta volna az első, elveszített meccs után, hogy sikerülhet továbblépni a milliárdos költségvetésű török klub ellen? Roberto Iniguez edző a párharc előtt azt mondta, hogy a Fener továbbjutási esélye 99,99%...

- Az idei szezonban mentálisan olyan erős csapatunk van - plusz körülbelül ugyanannyi meccset nyertünk idegenben, mint itthon - hogy egyáltalán nem éreztem az első meccs után, hogy mentálisan megtörtünk volna. Tudtuk, hogy min kell változtatnunk, és sikerült is megvalósítani.

- Sokszor érte kritika a soproni publikumot, amiért nem jöttek ki az együttes Euroliga-mérkőzéseire. Meglepte, hogy a mindent eldöntő meccsen a régi hangulat uralkodott a csarnokban?

- Szerda este teltház volt, még a lépcsőn is ültek, és ami a legfontosabb, hogy aki ott volt, az tényleg szurkolt. Szerintem ez a meccs mindenki számára életre szóló élmény volt, a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt.

- A Final Four elődöntőjében egy újabb török csapattal, a Yakin Doguval találkoznak majd. Két török együttest már sikerült legyőzni ebben a sorozatban. A Galatasaray és a Fener ellen összesen lejátszott öt meccsből négyet a Sopron nyert meg. Ezúttal mik az esélyek?

- Mindenkinek azt mondtam, hogy először álljunk meg egy pillanatra és kicsit örüljünk ennek a sikernek. Már beleestem abba a hibába, hogy természetesnek vettem a Final Fourt, miután kétszer játszottam a Péccsel. Azt hittem, hogy ez majd mindig így lesz, de aztán jöttek az évek, és újra-újra nem sikerült bejutni. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyire értékes ez, és egy kicsit meg is kell ünnepelni. Örülni kell neki tiszta szívből, mert kitudja, az élet mikor hoz legközelebb ilyet. Nem foglalkozunk azzal, hogy kivel találkozunk a Final Fourba, hiszen még előtte Sopronban lesz a Magyar Kupa is. Viszont aki ismeri az idei Sopront, az tudja, hogy nem fogunk feltett kézzel pályára lépni, és nem gondolom, hogy esélytelenként utaznánk erre a Final Fourra.

- Egyelőre még nem tudni, hol rendezik meg a Final Fourt, bár az szinte biztosnak látszik, hogy nem Sopronban. Mi lenne a legideálisabb helyszín?

- El sem tudjuk képzelni, hogy milyen pénzekről van szó a rendezésért folyó harcban. Tavaly Oroszországban rendezték a Final fourt, ezért azt gondolom, hogy a FIBA idén elviszi egy másik országba. Ez esetben, ha nem Sopron, akkor Törökország lehet a helyszín - mondta Fegyverneky Zsófia.


Foto - fiba.basketball 

Vármegyei szövetségek