Sopron: Mindent vagy semmit
14
Mar
2018
Sopron: Mindent vagy semmit
2018. március 14.  |  10:15
Ha nem borul a papírforma a női bajnokságban, a Sopron Basket 18-2-es mérleggel a Szekszárd mögött a második helyen végez majd az alapszakaszban. Dubei Debórát, a Sopron 21 esztendős, 184 centiméter magas játékosát kérte meg a BB1.hu, hogy értékelje csapata teljesítményét.

- Egy sikeres Euroliga szereplés mellett a második helyről fogjuk kezdeni a rájátszást, szerintem ez nagyon jó eredmény - kezdte Dubei. - A tavalyi szezonban is a Szekszárd végzett az első helyen, mégis mi nyertük a bajnokságot, úgyhogy pozitívan várom, hogy minél sikeresebben zárjunk.

Ahogyan azt Dubei Debóra is említette, a Sopron igen sikeres a nemzetközi porondon is. Az Euroliga Final Fourért folyó küzdelemben 1-1-re áll a Fenerbache ellen. Előbb hazai pályán 60-55-re kapott ki a magyar együttes, majd Törökországban, óriási bravúrt végrehajtva életben tartotta továbbjutási reményeit (78-72).

- A siker kulcsa az volt, hogy negyven percen keresztül hittünk a győzelemben. Sopronban azt éreztük, hogy sokkal jobban is tudtunk volna játszani, legfőképpen védekezni. Próbáltuk bebizonyítani azt, hogy nem hiába vagyunk ott az Euroligában és nem hiába kezdtük a második helyről a rájátszást. Hazai közönség előtt megvan az esélyünk a Final Fourra - folytatta a játékos.

Ma este, 18:00-tól jön a mindent eldöntő, harmadik, igazi jelzővel illethető mérkőzés. Aki nyer, ott lesz a legjobb négyben.

- Nagyon jó a hangulat, talán most a legjobb. Az előző két mérkőzésen kicsit stresszesebbek voltunk, nem azt mondom, hogy most elengedtük magunkat, hanem jobban koncentrálunk. Azt érzem, hogy a szerdai mérkőzésen nagy esélyünk van a győzelemre. Arra kell odafigyelnünk, hogy az első pillanattól fogva kemény védekezést produkáljunk és mi diktáljuk az iramot, szerintem így nem lesz gond - zárta szavait a hátvéd.


Foto - fiba.basketball 

Vármegyei szövetségek