NB I B: A piros csoport élcsapatainak fekete napja
12
Mar
2018
NB I B: A piros csoport élcsapatainak fekete napja
2018. március 12.  |  10:05
A férfi NB I B piros csoportjának 21. fordulójában a két éllovas, az Oroszlány és a Veszprém is kikapott - előbbi a Tehetséges Fiatalok, utóbbi pedig a MEAFC otthonában maradt alul. A zöld csoport első három helyezettje nyerni tudott, a Baja azonban kikapott a MAFC-tól, az Óbudai Kaszások csapata pedig 20 pontos hátrányból fordítva verte a SMAFC-ot.

 

Piros csoport

Tehetséges Fiatalok Basketball Players - OSE Lions 82-80

A családi okok miatt távollévő Kiss Kornél mellett másik kulcsemberét, Thomas Spagnolót egy szerencsétlen összetérdelés után pár perc elteltével elveszítő éllovas Oroszlány egy végig kiélezett, szoros meccsen maradt alul az utóbbi hetekben általában kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtó Tehetséges Fiatalok otthonában.

A második negyed közepéig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a második szakasz közepén 6 ponttal elhúzott a Madár András (24/12 pont, 3 gólpassz), Illés Máté (17/3 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz), Sömenek Martin (13/6 pont, 4 lepattanó), Kovács Gábor (10 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz) kvartett vezette éllovas. A félidő hajrája viszont egyértelműen a hazaiaké volt, akik egy Debreceni Dániel (19 pont 7 lepattanó), Stefan Filipovics (15/3 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda) és Szobi Dániel (14/3 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 9 gólpassz) vezette 11-2-vel fordítottak, és 3 pontos előnnyel térhettek pihenőre.

Szünet után, ha szűken is, de többnyire a hazaiak vezettek, az OSE azonban többször is egyenlített. Ezekben a szituációkban azonban Kerkai Ákos (19/3 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz) és Beák Gábor (13/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 4 gólpassz) jóvoltából rendre új erőre kaptak a vendéglátók. A záró etap előtt 4 pont volt a hazai együttes előnye, s a negyedik negyedet 6-0-lal kezdve 10-zel ellépett Merim Mehmedovic csapata. Az OSE azonban nem azért éllovas, hogy ilyen helyzetekben feladja, szívós munkával az utolsó percre ledolgozta hátrányát, ám az utolsó szó Szobi jóvoltából a hazaiaké volt.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_142


MEAFC - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 70-66

35 percen át egyértelműen a Patrick Cole (28/6 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Drahos Gábor (13/6 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz), Máté Balázs (11/3 pont) trió vezette MEAFC akarata érvényesült, amelynek a harmadik negyed után 16, a záró etap közepén pedig 13 pontos előnye volt. Ekkor indította el a hosszú hajrát a Veszprém, amely egy Nebojsa Pavlovic (13 pont, 7 lepattanó), Kovács Soma (11/3 pont, 7 lepattanó) és Körtélyesi Gergely (11 pot, 3 lepattanó) vezérletével bemutatott 15-4-es rohammal 2 pontra felzárkózott. A végeredményt a büntetővonalról mind a 14 kísérletét értékesítő Cole állította be.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_141


Budapesti Honvéd SE - Nagykőrösi Sólymok SE 79-58

Két olyan csapat csapott össze, amely nem is olyan régen még a tabella alján szerénykedett, de az utóbbi hetekben bravúrt bravúrra halmozva felküzdötte magát a középmezőnybe. A Honvéd a parédés második negyedének - 27-8-ra nyerte ezt az etapot -, valamint egységes csapatmunkájának köszönhetően kerekedett riválisa fölé. A mezőny két legeredményesebb játékosa a vendég Nagykőröstől került ki. Az olasz center, Fulvio Candido 23/3 ponttal és 6 lepattanóval, Molnár Miklós pedig 18/3 ponttal és 3 gólpasszal zárta a találkozót. Ez ugye 41 pont, a nagykőrösiek többi játékosa együtt 17 pontot hozott össze. A Honvédból ugyan egyedül Pintér Dávid (15/9 pont, 5 lepattanó) jutott 10 pont fölé, de Máté Márk (9/3 pont, 7 lepattanó 4 gólpassz), Martinez Ralf (9/3 pont) és Szalay Ákos (9 pont, 5 lepattanó) is csupán egyetlen egységgel maradt el a 10 ponttól, a lepattanóharcot pedig simán, 49-36-re nyerte a Honvéd.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_141


Vasas Akadémia - Knipl Kft. Bonyhádi KSE 86-67

A második negyed volt a döntő, amelyet 27-16-ra nyert a Vasas, amelyben lassanként visszatérnek a sérült kucsemberek. Egyikük, Katona Róbert 19/15 ponttal vette ki részét a hazai sikerből, Andrássy Géza 17/6 pontot és 9 lepattanót szerzett, Sólyom Botond pedig 10/6 ponttal vette ki részét a végül biztos hazai sikerból, amelyhez nagyon kellett Moravcsik Áron 5 pontja mellé kiosztott 13 gólpassza. A vendégektől hiába bizonyult a mezőny legeredményesebb játékosának a szerb Bojan Lazics (21/6 pont, 3 lepattanó, 5 eladott labda), és hiába ért el dupla-duplát Baki Sándor (12/3 pont, 11 lepattanó, 5 eladott labda), s jutott 10 pontig és 7 lepattanóig Tömösváry Máté, a Vasas szinte "kereskedelmi mennyiségű" 31 labda eladásába hajszolta bele a bonyhádiakat, így magabiztos győzelmet aratott.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_144


MTK Törökbálint - Calle PubFood Békés 100-73

A kosarakban gazdag, döntetlennel végződő első 10 perc után a remek napot kifogó Boinitzer Dávid (22/6 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 8 gólpassz), a kiváló dobóformát "elkapó" Horváth Barnabás (18/18 pont), Szabó Tibor (11 pont, 7 lepattanó) és Bognár Mátyás (11/9 pont) vezérletével fölénybe került és végül simán nyert az MTK. A lepattanó csatát 41-26-ra elveszítő vendégektől Koma Dániel 17, Farkas Gergő 14/9 pontjáért, Kertész Dániel (8 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 10 gólpassz) mezőnymunkájáért emelhető ki.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_145


Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Vásárhelyi Kosársuli 88-91

Alsóházi rangadó lett a két, pár hete még a középmezőnyben található, de az utóbbi hetekben hullámvölgyben lévő csapat összecsapása. A végig kiélezett, szoros csatában a szünetre 6 pontos előnyt szerzett a Nárai Bence (21/6 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz), Puszta Dávid (23/6 pont, 4-4 lepattanó és gólpaszsz), Ruják Bence (10/6 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 5 eladott labda) trió vezette vendéglátó. Szünet után a "több lábon álló" vásárhelyiek Szabó Péter (21/6 pont, 4 lepattanó, 7 gólpassz), Alekszandar Miletics (17 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Molnár Bence (16/3 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 5 gólpassz) és Vas Péter (13/9 pont, 4 lepattanó) vezérletével, a záró etap közepén egy 13-4-es futással fordítottak, és izgalmas végjátékban felülkerekedtek.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_146


Nyíregyháza Blue Sharks - PVSK-Kronosz Kiadó 95-82

A két csapat a közelmúltban a Hepp-kupa elődöntőjében találkozott egymással Debrecenben, akkor szabolcsi siker született. Most is! A pécsi fiatalok elspsorban Demeter Attila (23/15 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz), Krnjajski Boris (15 pont), Veljko Dragasevics (13 pont) és Benke Krisztián (10/6 pont) ponterősségére építve a negyedik negyed közepéig tartották a lépést a hazaiakkal. Ekkor az eredményessége mellett a csapata játékát remekül szervező Bus Iván (25/3 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), az igen jó dobóformát kifogó Nagy Krisztián (25/15 pont 4/6 dupla, 4/6 tripla, 4-4 lepattanó és gólpassz), valamint Oláh Zoltán (13/3 pont, 4 lepattanó) vezette Nyíregyháza, amely 71-65 után egy 12-2-es rohammal lerázta magáról a pécsi gárdát.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_147

 

Zöld csoport

Óbudai Kaszások - SMAFC 85-83

Ellentétes félidők mérkőzésén a vendég soproniak esélyeshez méltón kezdve Kovács Benedek (20 pont, 15 lepattanó, 4 eladott labda), Rátvay Balázs (19/9 pont, 9 lepattanó), Berneczei László (12/3 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 gólpassz), valamint Rátvay Tamás (11 pont, 4 lepattanó) vezérletével szünetig megnyugtatónak mondható 20 pontos előnyt szereztek. Talán túlságosan meg is nyugodtak a soproniak, és ezt az Óbuda megérezte, mert a Vámos László (25/15 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Joseph Prophet (24/3 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz) duó vezérletével, parádés harmadik negyedet produkálva 3 pontra feljöttek, és izgalmas végjátékban meg is nyerték a mérkőzést.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_144


Bajai Bácska FKE - MAFC II 79-91

A Katona Bence (37/12 pont, 5 lepattanó, 8 eladott labda), Bordács Soma (16 pont, 14 lepattanó, 3 eladott labda), Fehér Ákos (10 pont, 3-3 szerzett labda és gólpassz) trió vezérletével az első félidőben szerzett 10 pont fölötti előnyét gyakorlatilag megtartva a MAFC fiataljai értékes győzelmet arattak a Kovács Barnabás (23/12 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda), Milos Vukicsevics (22/3 pont, 12 lepattanó) és Délity Bence (12/9 pont, 3 lepattanó) vezette Baja otthonában.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_142


Tiszaújvárosi Phoenix KK - Alba Fehérvár 82-56

Egységes csapatmunkával, minden negyedet megnyerve hozta John Jackson (16 pont, 6 lepattanó, 8 szerzett, 3 eladott labda), Pöstyéni Zoltán (13 pont, 5 lepattanó), Pongrácz Gergely (12/9 pont, 4 lepattanó) és Gáspár Balázs (10 pont, 7 eladott labda, 4 gólpassz) vezérletével a kötelező győzelmet a Tiszaújváros.  A fehérvári fiatalok közül ezúttal igazán Papp István (10/6 pont, 5 lepattanó, 9 szerzett labda) játéka emelhető ki.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_143


Falco KC Szombathely U23 - Salgótarjáni KSE 79-98

Az első félidőben, ahogy mondani szokás, csak egy csapat volt a pályán. A koncentráltan, jól játszó vendég nógrádiak valósággal átrohanva az erős felállásban pályára lépő szombathelyi fiatalokon Csapai Péter (25/6 pont), Sonyák Béla (17/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Angelo Rackley (14 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3 eladott labda) és Jakab Péter (13 pont, 9 lepattanó) vezérletével, a szünetre 32 pontos (55-23) előnyt szerezve el is döntötték az összecsapást a maguk javára. Szünet után elsősorban Durázi Krisztofer (19 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda), Dancsecs András (18/6 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz) és Körömi László (11 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) jóvoltából valamit tudott "kozmetikázni" vereségén a hazai együttes, de így is a vártnál jóval simább vendég siker született.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_145


EKE Eger KOK - Ford Ivanics-Budafok 64-77

A vendégeknél Wehner Zoltán (21/12 pont) személyében volt egy igazi vezér, s ez ilyen jellegű kosaras hazai oldalon "hiánycikk" volt ezúttal, így vendégsiker született. A győzelmét a záró etapban bebiztosító, első számú irányítóját, Tursics Krisztiánt ezúttal nélkülöző budafokiaknál még három palánk alatti játékos, Varga Dániel (12 pont, 4 lepattanó), Horváth Márton (11 pont, 6 lepattanó) és Tóth Szabolcs (10 pont, 7 lepattanó) nyújtott átlagon felüli teljestményt. A vendégek sikerét elsősorban Mészáros Bence (11 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda), Illés Balázs (11 pont, 5 lepattanó) és Varga Imre (10 pont, 6 lepattanó) próbálta leginkább megnehezíteni.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_146


BKG-Príma SE - DEAC U23 105-69

Három negyeden át a Kozák Márton (21/3 pont, 3 lepattanó, 5 eladott labda, 4 gólpassz), Godwin Omenaka (17 pont, 11 lepattanó), Tóth Bence (12/6 pont, 4 lepattanó, 6 eladott labda, 10 gólpassz) trió vezette debreceni fiatalok remekül tartották magukat a csoport veretlen éllovasának otthonában. A záró etapra a BKG felőrölte ellenfele ellenállását, s végül Nagy Botond (22/9 pont, 3 szerzett labda, 6 gólpassz), Ruszlan Kakunov (20/9 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda), az óriási mezőnymunkát végző Nagy Benedek (19/6 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda, 12 gólpassz), valamint Kaluha Csaba (11/6 pont) vezérletével fölényes győzelmet aratott, de ez azért csalóka...

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_147


Motax-Pápai KC – Sopron KC-Sportiskola 77-86 (25-22, 27-19, 8-32, 17-13)


Foto - TF-Budapest Basketball facebook-oldal

Vármegyei szövetségek