NB I: Oda-vissza legyőzte a Körmend a Szolnokot
10
Mar
2018
NB I: Oda-vissza legyőzte a Körmend a Szolnokot
2018. március 10.  |  22:20
Tovább kapaszkodik a Szeged

A bajnoki szünetben a szegedi sérültek közül Boltics és a csapatkapitány Csirics is felépült, s mindketten vállalták a játékot a Jászberény ellen. Így a vendégeknél Juhos, a hazaiaknál pedig Bazsó Brúnó szerepelt csak a sérültek listáján.

Nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy azt a kecskeméti sikert követően a hazai szurkolók remélték. Más sebességgel kezdett a két csapat, s a keményebb szegediek mind védekezésben, mind támadásban egyértelműen felülmúlták ellenfelüket. Ennek köszönhetően 10 percnyi játék után már 9 pont volt a vendégek előnye.

A játék képe a második negyedben sem változott. A szegediek továbbra is kitűnően dobták a triplákat (7/11 az első félidőben), míg a jászberényiek csak próbálkoztak (7-szer is), de egyszer sem találtak a gyűrűbe távolról. Sokkal jobban dolgoztak a vendégek a palánk alatt is. Boltics remekül irányított, míg Sulovics és Csirics rendre kihasználta a lehetőségeit. Az első félidőben úgy tűnt, hogy a jászberényiekben nagyon benne maradt a szerdai kecskeméti mérkőzés fáradtsága.

A nagyszünetet követően öt percig még a szegediek irányították a játékot, majd erőre kapott a JKSE. A jászberényiek huszonnégy pontos hátrányról kezdték meg a felzárkózást, s elsősorban Rakics, valamint Wallace révén szerezték pontjaikat. Amikor pedig csatlakozott hozzájuk Sejfic is, tovább csökkent a vendégek előnye. A harmadik negyed végére visszajött a mérkőzésbe a Jászberény, hiszen 8 pontra fogyott a vendégek előnye. Mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a hazai szurkolótábor akkor sem hagyta cserben csapatát, amikor úgy tűnt, hogy már eldőlt a mérkőzés.

A záró 10 percben egy ideig őrizte 8 pontos előnyét a szegedi gárda, majd jött a mérkőzés kritikus pillanata, amikor 4 pontra csökkent az előnyük (63-67). Ekkor Mandics mester időt kért, és rendet rakott játékosai fejében. Ismét nőtt a különbség a csapatok között (66-76). A hazai kezdőjátékosok közül hárman is kipontozódtak. Lucsics másodikként kapta meg ötödik személyi hibáját (Nelson után és Rakics előtt), miközben Nikola Lazics is reklamált. Mivel nem hagyta abba, két technikait is kapott, azaz a kiállítás sorsára jutott. A hazai csapat teljesen szétesett, s ezt kihasználva a szegediek végül 16 ponttal nyerték meg a találkozót – írta a BB1.hu.

JP Auto-Jászberényi KSE – Naturtex-SZTE-Szedeák 78–94 (18–27, 11–20, 28–18, 21–29)

Jászberény, Belvárosi Általános Iskola,
V.: Papp P., Fodor A., Hervay T. (Farkas J.) 

JKSE: Nelson 7/3, Rakics 16/3, Wallace 17/3, Lucsics 6, Sejfic 17. Csere: Kerpel-Fronius B. 9/3, Cseh 2, Molnár M. 4, Szigedi -.

Szeged: Boltics 6/3, Wirth 9/6, Fortune 23/9, Csirics 33/12, Sulovics 11. Csere: Révész 4, Kovács Á. -, Vágvölgyi 8/6, Kerpel-Fronius G. -.

 

A Sopron is legyőzte a DEAC-ot

Élet-halál harcra lehetett számítani a DEAC-Sopron alsóházi rangadón, és ez így is történt. El-Amin triplájára Armwood felelt, fej-fej mellett haladtak a csapatok, az első negyed derekán, 14-12-nél időt kért Sabáli. Már héttel is vezettek a Bognár és Armwood által vezérelt hazaiak, ám a tizedik perc végére csak egy maradt belőle (22-21).

Feljavult El-Amin, Henderson és Parker is, a folytatásban egy 2-10-es szériával átrohant az SKC az újoncon. Szép lassan kezdett éledezni a hajdúsági együttes, 32-36-nál ismét időt kért a Sopron. Jól tette, sikerült rendezniük a sorokat Mészároséknak, nagyon jól dobtak a vendégek, és elhúztak tizenöt ponttal. A félidőre minimálisan csökkent a különbség, El-Amin hármasával alakult ki a 42-55.

A szünet után nem változott érdemben semmi, ugyanis szinte kosárra kosár volt a válasz a harmadik etapban, így állandósult a kétszámjegyű differencia. Hiába készültek Watkinsból és El-Aminból a debreceniek, nagyon éltek a pályán az amerikai légiósok. 63-77-ről indult a záró felvonás.

Hiába próbálkozott folyamatosan a felzárkózással a DEAC, a Sopron már nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából. 82-90-nél még magához hívta övéit Berényi Sándor, de már nem tudta megakadályozni, hogy csapata sorozatban tizenegyedszer(!) is elbukjon. Szépen kezdte a bajnokságot az újonc, de már egyre nagyobb bajban van. Az SKC jelezte, még nem mondott le a biztos bennmaradás eléréséről – írta a BB1.hu.

DEAC – Sopron KC 89–96 (22–21, 20–34, 21–22, 26–19)

Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 1450 néző
V.: Benczur T., Gál J., Rácz Zs. (Valovics I.)

DEAC: Martinic 22/6, Jones 5, Lilov 15/12, Bognár 10, Armwood 21/6. Csere: Velkey 6/3, Kósa 2, Lauderdale 6, Molnár 2. 

Sopron: Parker 21, Mészáros 2, El-Amin 18/9, Henderson 20/6, Watkins 27. Csere: Takács 8/6, Tóth G. -.

Kipontozódott: Henderson.

 

Izgalmas meccsen verte az Alba a Paksot

Sopronból egy nagy győzelemmel és lendülettel érkezett Fehérvárra a Paks, amely egyáltalán nem ijedt meg a bajnoktól.

Sőt, a meccs nagy részében az történt a pályán, amit Teo Cizmic fiai akartak, Eilingsfeld és Hinds is parádézott, igaz, amikor igazán kellett, a hajrában, koncentrált tudott lenni az az Alba, amely fordított, és pár ponttal nyerni tudott.

A pontgazdag első negyedet eggyel nyerték a tolnaiak, majd a második felvonásban visszaestek a csapatok és a színvonal is, és egállal mentek szünetre (47-47).

A harmadik negyedben is zömmel a fehérváriak rohantak az eredmény után, Hortonék végig lőtávolon belül maradtak, sőt a záró játékrészre már Simpson remeklésének köszönhetően három pontos előnnyel vághatott neki a hazai csapat.

Az utolsó negyed közepéig még volt esélye nyerni az ASE-nak, onnantól azonban már nem. Ha nehezen is, de behúzta az Alba – írta a BB1.hu.

Alba Fehérvár - Atomerőmű SE 89-82 (29-30, 18-17, 23-20, 19-15)

Alba Regia Sportcsarnok, 1600 néző
V.: Györffy P., Farkas G., Kulcsár T. (Forrai S.)

Alba: Hill 5/3, Simpson 23/21, Pointer 10, Lóránt 11, Keller Á. 10. Csere: Mohammed 8, Horton 15, Kovács Á. 7/3, Filipovity -.

ASE: Hinds 20/12, Ruják 2, Tarrant 10, Eilingsfeld 19/3, Guinn 12/6. Csere: Barnies 14/3, Ogunyemi 2, Garamvölgyi 3/3.

 

Hosszabbítás után verte a Pécs a Kaposvárt

Elhunyt Dr. Garamvölgyi Károly, aki 1946-ban az egyik alapító tagja volt a PVSK első férfi kosárlabda-csapatának. Játékos pályafutásának befejezését követően sem hagyta el a sportágat, hosszú ideig játékvezetőként és a megyei szövetség tisztségviselőjeként segítette a kosárlabdasportot. Rá emlékeztek a csapatok a kezdés előtt.

z egyik oldalról Supola, a másikról Dunn hiányzott a szomszédvári rangadón, ahol a nyolcadik fogadta a kilencediket. A kezdés előtt derült ki, hogy Hock Gergely is kidőlt, aki az U20-as találkozón szenvedett térdsérülést. Remek hangulat, közel háromezer néző fogadta a játékosokat a Lauber Dezső Sportcsarnokban, Kaposvárról is sokan érkeztek.

A várakozásoknak megfelelően nagy csatát hozott a derbi, az első negyed 20-20-as döntetlennel zárult, a félidőben néggyel járt előbbre a "Vasút".

A szünet után rátett még egy lapáttal Csirke Ferenc együttese, köszönhetően elsősorban a ponterősen játszó amerikai hátvédpárosának, Durhamnek és Brooksnak.

A KKK-t azonban természetesen kár lett volna leírni, és a végén nagyot is hajráztak Gibbsék, akik döntetlenre, és hosszabbításra mentették a meccset. A ráadás öt perc is rengeteg izgalmat tartogatott, mindössze négy ponttal volt jobb a valamivel szerencsésebb baranyai együttes. A Kaposvár sokadik szoros meccsét bukta el a szezonban – írta a BB1.hu.

Pécsi VSK-VEOLIA - Kaposvári KK 96-92, h.u. (20-20, 19-15, 23-18, 20-29, 14-10)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2800 néző
V.: Földházi T., Balog Gy., dr. Mészáros B. (Fekete L.)

PVSK: Durham 27/9, Antóni -, Brooks 29/12, Budimir -, Sarlija 15. Csere: Bíró 19/15, Harazin 5, Simon 1, Demeter -.

Kaposvár: Gibbs 24/6, Baki 9/9, Ivosev 25/6, Hendlein 21/6, Spica 11. Csere: Papp P. -, Tóth P. 2.

 

Oda-vissza legyőzte a Szolnokot a Körmend

Alaposan meglepte a Szolnoki Olaj csapatát a szenzációs napot kifogó Körmend.

A Csorvásit nélkülöző vasiak elszántan, motiváltan és főleg jól játszottak. Az első negyed sok pontot hozott, és végül a vendégek 20-21-es győzelmével végződött.

A Tóth Ádám nélkül felálló Olaj a második etapban sem tudott mit kezdeni Ferenczék remek védekezésével, és kiváló csapatjátékával (40-43).

A játék képe a második félidőre sem változott, a Szolnok végig futott az eredmény után. Szoros meccs volt, ami az utolsó percekben büntetődobásokkal dőlt el, de az Egis Körmend győzelme teljesen megérdemelt.

A vasi piros-feketék tehát oda-vissza legyőzték a listavezetőt – írta a BB1.hu.

Szolnoki Olaj KK - Egis Körmend 74-75 (20-21, 20-22, 18-14, 16-18)

Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 1600 néző

V.: Pálla Z., Söjtöry T., Boros T. (Farkas Z.)

Szolnoki Olaj KK: Perry 14/9, Vojvoda 20/9, Ford 6/3, Milosevics 17/6, Andric 12. Csere: Kovács -, Browning 5/3.

Körmend: Wright 15/9, Németh 4, Fanning 7/3, Davis 4, Horti 10/3. Csere: Ferencz 16/12, Tuoyo 14/6, Hollins 5, Halász -.

 

Megvan a nyolcadik idegenbeli KTE-siker

Felállt a Jászberény elleni hazai vereségéből a KTE-Duna Aszfalt, amely bár nem játszott jól, de a hajrában mégis a maga javára fordította a MAFC elleni idegenbeli találkozóját. Forray Gábor együttese ezzel már nyolcadik sikerét aratta otthonától távol.

Az első félidőben még a fővárosiak vezettek. A nyitó negyedben 10-3 után 11-14-re fordítottak ugyan a lila-fehérek, de tíz perc után az Újbuda járt előbbre. A félidőben héttel vezetett a valamivel pontosabban játszó MAFC.

Dukics remekelt, akárcsak McCray, a másik oldalon Thompson, Dramicsanin és Wittmann próbálkozott. A fordulás után előbb kiegyenlített a KTE, majd a végén egy 13-0-ás szériával a győzelmet is megszerezte az elfáradó sereghajtó ellen – írta a BB1.hu.

MAFC – KTE-Duna Aszfalt 81–90 (21–19, 24–19, 22–28, 14–24)

Budapest, Gabányi László Sportcsarnok,
V.: Tőzsér D., Török R., Goda L. (Gencsev P.)

MAFC: Hot 12/6, Fodor 9/3, McCray 23/6, Dukics 21/9, Cvetkovics 3. Csere: Misek 10, Lakits -, Lakosa 3/3, Bordács -, Katona -.

KTE: Pongó 7, Blaskovits -, Thompson 19/6, Djeraszimovics 14/3, Karahodzsics 7. Csere: Wittmann 18/12, Dramicsanin 25/15, Molnár M. -, Horváth K. -.

 

Rajt-cél győzelmet aratott a Falco Egerszegen

Telt ház és remek hangulat fogadta a pályára lépő csapatokat a Nyugat-magyarországi rangadón, mindkét tábor kitett magáért. Mindez persze nem meglepő, hiszen a ZTE-Falco derbi a két csapat tabellán elfoglalt helyezésétől függetlenül is rangadó, hát még, amikor a csapatok a bajnokság legjobbjai közé tartoznak. Közel egy éve nem játszott tétmérkőzést egymással a két csapat Zalaegerszegen, azóta pedig már nem csupán Darrin Govens, de a tavalyi bronzérmes ZTE egyik legjobbja, Julian Norfleet is a sárga-feketéket erősíti. A hazaiaknál valamennyi beteg játékra jelentkezett, bár Ivica Radic még nem nyerte vissza erejét maximálisan. A vendégeknél a szombathelyiek vezéralakja, Govens is felgyógyult az influenzából.

Taylor és Radic centerkosaraival kezdődött a találkozó, majd Váradi köszönt be kintről. A szombathelyiek kapitányuk vezetésével 10-4-re léptek meg, amit Benke Szilárd két betörése követett. Sok volt az eladott labda, egymás hibájából éltek a csapatok, a Falco talált előbb magára, amely Borisov duplájával már kétszer annyi pontnál tartott, majd szólt a „Tíz! Tíz! Tíz!” rigmus is. Benke „ablakos” triplája a legjobbkor jött a Zetének, amely a negyed végére hat pontra zárkózott vissza.

Érezhetően nem működött a ZTE támadógépezete, ritmustalan dobásokkal operáltak Szabóék. A pályára lépő Norfleet gyorsan szerzett öt pontot volt csapata ellen, skandálta is nevét a népes vendégtábor. Ismét nem ment be semmi a ZTE-nek, megint tíz pont körüli volt a Falco előnye, azonban a negyed felénél Vaughn ziccere és Benke hármasa után megint zárkózni tudtak a kék-fehérek. Túl sokáig nem tartott a hazai öröm, mert megérkezett a meccsbe Darrin Govens: egy perc alatt három triplát süllyesztett el a számára ismerős gyűrűben, s máris ismét tízre nőtt a vendégelőny. 31-44-es szombathelyi vezetéssel zárult a félidő, köszönhetően többek között Govensék 50%-os triplamutatójának.

A második félidő egy szerencsés Váradi-triplával kezdődött, a hazaiaknak pedig az első percekben semmi nem sikerült. Húsz pontra nőtt a Falco-fór, ekkor talált be először Perl Zoltán, akit Benke remekül hatástalanított a meccs jelentős részében. Jól sáfárkodott azonban perceivel Taylor, aki már tíz pontnál járt. Radic kétszer zsákolt egymás után – másodszor faulttal együtt, a ZTE pedig megérezte az esélyt, és hatalmas zárkózásba kezdett. Tizennégy volt közte, amikor Vaughn két hármast is hintett, a Falco pedig érezhetően megzavarodott.

Hat pontos szombathelyi vezetéssel indult a záró negyed, Horváth trojkája után már csak három maradt a különbségből. Ki-ki meccsé vált a találkozó, egyre nőtt a feszültség is. Horváth ziccerével már csak egy pont maradt a húszból, ám a vezetést nem tudta átvenni a ZTE – mint kiderült, az egész találkozó során egy alkalommal sem. 67-68-nál Govens ismét betalált kintről – közel húsz perces kosárcsend után, ami tőle elég szokatlan. A következő támadásnál a jól játszó Benke kapott támadófaultot, Perl pedig szerzett egy triplát. Ez a hét pont már túl soknak bizonyult, a faultolgatásból ugyan a ZTE Vaughn hármasával három pontig zárkózni tudott, ám 11 másodperccel a vége előtt – némi videózás után – a meccslabdát Szabó kihagyta. Govens még helyére tett két büntetőt, így öt pont lett közte a végére.

A görcsösen kezdő ZTE az első félidőben nagyon elengedte a Falcót, majd a huszonötödik perctől hatalmas energiákat mozgósítva felzárkózott ugyan, ám döntő pillanatokban nem sikerült betalálnia, így a Szombathely megérdemelten győzött Zalában, s a Körmend szolnoki sikerének köszönhetően egy győzelemre zárkózott a listavezetőre – írta a BB1.hu.

Zalakerámia ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 76–81 (15–21, 16–23, 25–18, 20–19)

Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok, 2200 néző
V.: Cziffra Cs., Frányó P., Jakab L. (Faidt M.)

ZTE: Kinney 16, Vaughn 17/12, Benke 15/3, Szabó Zs. 8/6, Radic 13. Csere: Horváth Á. 5/3, Mohácsi 2, Mikovic -.

Falco: Govens 17/12, Perl 8/3, Váradi 16/12, Borisov 17/3, Taylor 10. Csere: Tóth N. 8, Norfleet 5/3, Pustahvar -.

Kipontozódott: Benke (40. perc).

Vármegyei szövetségek