Így jutottak el a Döntőbe
07
Mar
2018
Így jutottak el a Döntőbe
2018. március 7.  |  23:53
A kiemelt csoportokban szereplő 12 együttes célja a minél könnyebb „A” Döntőbe való jutás volt, míg a regionális csoportokból előbb a legjobb 16 közé kerülés volt a cél.

A kiemelt csoportok mérkőzései változatos képet mutattak, néha nagyon sima eredmények születtek, néha nagyon szorosak. Sajnos nem minden csapat tudott megfelelni a versenykiírás korosztályi megkötésének, így hiába értek el jó eredményeket az alapszakasz során, búcsúzniuk kellett a bajnokságtól.

A regionális csoportokban is voltak olyanok, akik emiatt nem tudták megugrani első körben a legjobb 16 közé kerülést. Végül a nyugati csoportból a Zalaegerszegi KTE, a keletiből a Debreceni KA, a középből pedig az MTK Budapest és a Török Flóris – Törekvés SE jutott tovább és bizakodhatott az eredményes rájátszás szereplésben.

A rájátszás Piros csoportjában az erőviszonyok hamar kirajzolódtak. A Csata DSE és a Vasas Akadémia hamar biztosította a helyét a legjobbak között. A középmezőnyt alkotó PEAC-KA Pécs, DVTK Akadémia, Kecskeméti KC hármasnak sem kellett sokáig aggódnia a döntőbeli részvétele miatt. A BEAC Újbuda KA, a Dávid Kornél KA, valamint a Széchenyi KA csapata azonban az utolsó fordulóig fej-fej mellet haladt, a célszalagot végül a budapestiek szakították át és biztosították helyüket egyenes ágon.

A másik két csapatra így várt a keresztjáték. Mind a Szolnoki MÁV SE, mind a Soproni Darazsak Akadémia veretlenül nyerte meg csoportját, így ők lettek a kihívók. A szolnokiak hiába nyerték meg az első mérkőzést a győriek ellen, végül a visszavágón elvéreztek. A soproniak sikeresebbek voltak, oda-vissza verték a fehérváriakat, így végül övék lett a Döntő utolsó helye.

 

 

Vármegyei szövetségek