Férfi NB I, szombati mérkőzések
13
Jan
2018
Férfi NB I, szombati mérkőzések
2018. január 13.  |  23:07
Szoros meccset nyert meg a Körmend a MAFC ellen

Halász triplájával indult a találkozó, McCray azonban egyből válaszolt a túloldalon. Bennet Davis süllyesztett el gyors egymásutánban két triplát a körmendi gyűrűbe (9-3), de Hollins pontjaival kettőre zárkózott az MTE (9-7). Inkább a MAFC akarata érvényesült, Bennet Davis újabb hármasával 16-9 állt az eredményjelzőn, végül 20-16-tal ért véget az első etap.

A játék képe a második játékrészben sem változott, a hazaiak diktálták a ritmust, Ferenczék pedig futottak az eredmény után. Hot kosarával növelte előnyét a MAFC (26-20), Ferencz triplája révén viszont megint visszajött kettőre a vasi gárda (28-26). Állandósult a felek közti 2-3 egységnyi differencia, 34-32-nél egy alapvonali bedobásnál Hot könyökölte le Halászt. A játékvezetők videózás után kiállították a MAFC montenegrói hátvédjét, egyik legfontosabb játékosát tehát elveszítette Jovica Arsics együttese. Csorvási kosarával már a Körmend vezetett 36-35-re, a nagyszünetben pedig 37-38 volt az állás.

Hollins hármasa nyitotta a második félidőt, majd Fodor mehetett a vonalhoz, nem hibázott a rutinos játékos (39-41). Továbbra is szoros volt a találkozó, egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól, egészen a harmincnyolcadik percig, amikor 48-47-es vendégvezetésnél Csorvási duplája után Ferencz talált be kintről, majd Fanning is eredményes volt, 47-55-ös állásnál ért véget az utolsó előtti negyed.

Halász kosarával kétszámjegyűre nőtt a különbség, McCray hármasával, valamint Fodor kettesével ötre zárkózott a fővárosi együttes (52-57). A jól játszó Halász triplája után McCray köszönt be ismét kintről, Cvetkovics révén pedig már látótávolságon belül volt a MAFC (58-60). Fanning trojkája nyugtatta a kedélyeket, majd 62-66-nál Halász újfent betalált hárompontos vonalon túlról, szűk két perc volt hátra (62-69). A hazaiak már nem tudtak tovább tapadni, így a Körmend egy szoros meccsen 73-62-es győzelmet aratott - írta a BB1.hu.

MAFC - Egis Körmend 62-73 (20-16, 17-22, 10-17, 15-18)

Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

V: Benczur T., Farkas G., Gál J. (Bodrogváry I.)

MAFC: Hot 2, Fodor 19, McCray 13/9, Davis 15/9, Cvetkovics 7. Csere: Lakits 2, Peringer 4, Lakosa -.

Körmend: Halász 16/9, Hollins 12/3, Ferencz 10/9, Tuoyo 3, Horti 2. Csere: Fanning 14/3, Csorvási 10, Bán 2, Németh -, Davis 4, Oroszi -.

Kiállítva: Hot.

Fordulatos meccsen nyert a ZTE

Petroviccsal a kezdőben kezdett a Szeged, azonban a ZTE kapta el jobban a fonalat: Benke triplával nyitott, majd Vaughn duplája után a plusz egy büntető lepattanóját Radic tette fel. Szabó triplájával már 9-4-re vezetett a ZTE, s ez a lendület vitte tovább a kék-fehéreket, már 16-4 is állt az eredményjelzőn, amikor Mandics mester hívta magához fiait. A fejmosás után Fortune volt eredményes - ő szerezte a Szedeák első hat pontját -, a ZTE azonban ismét csinált egy 9-0-ás rohanást. Radic zárta a negyedet, 16 ponttal vezetett a Zalaegerszeg, 27-11 állt az eredményjelzőn.

A kisszünet után éledezni kezdtek az addig meglehetősen indiszponált Tisza-partiak: a csereként pályára lépő Vágvölgyi hintett triplát, majd az arcvédőben játszó Révész is betalált. Percekig gólképtelen volt a ZTE, a Szedeák pedig remekül élt a lehetőséggel. Kovács Ádám, az egykori ZTE-játékos is betalált, a vendégek 9-0-ás rohanása után pedig Bencze Tamás érezte úgy, hogy lenne mit mondania játékosainak... A védekezés azonban továbbra is lyukas maradt, a Szeged pedig egyre inkább zárkózott. Ugyan Kinney megszerezte a negyed első hazai pontjait, Fortune elementáris erejű zsákolása már komoly jel volt a ZTE számára: a vendégek - akiket nyolcfős lelkes szurkolótáboruk is elkísért - egyre inkább ráijesztettek a Zetére. Benkéék a kihagyhatatlant is kihagyták, Vágvölgyi pedig ismét bevágott egy hármast a sarokból. Horváth Ákos távolról is betalált, így a minimális előnyt azért meg tudta tartani a ZTE.

Ennél nem lehet rosszabb a játékunk - vélekedtek a zalai drukkerek a félidőben. Nos, a csapat rácáfolt erre, hiszen hibát hibára halmoztak a hazai kedvencek a harmadik negyed derekától. Sulovics eközben egykezes triplából talált be, s Kovács Ádám is hozzászólt a meccshez. A negyed végén két ponttal vezetett a vendégcsapat, amikor a 4 faulttal játszó Szabó hármasa talált utat a gyűrűbe, s ezzel egyetlen pontocskával, de a ZTE állt előbbre.

56-55-ről folytatódott a játék, s ekkor varázsütésre magára talált a ZTE. A korábban főként a védekezésben észrevehető Szabó megrázta magát, csapata élére állt, Kinney forintos labdáját küldte a gyűrűbe. Majd pedig érkezett a december hónapban megosztott MVP-címet szerző Ivica Radic, aki nem tudott hibázni a triplavonalon túlról a záró negyedben: egymás után két hármasa is beakadt, a másodikat követően pedig Sulovicsnál szakadt el a cérna: a szerb játékos kapott egy sportszerűtlent. Egy labdalopást követően ismét Radic volt a főszereplő, a horvát játékos ziccere után már tombolt a lelátó népe. Nagy fordulatot vett a harminckét perc után még egálra álló találkozó, a szegedi hibákat pedig azonnal büntette a ZTE. A végén Radic megszerezte harmadik hármasát is, ezúttal 27 pontig jutott. A találkozó slusszpoénjaként az utolsó percben a még csupán 16 éves Kovács Benedek Máté első NB 1-es meccsének első percében megszerezte első kosarát. 81-69-re zárult a mérkőzés, a Szeged gyenge kezdés után nagyot küzdött és sokáig a meglepetés is benne volt a meccsben; ám a ZTE a zárónegyedben feltámadt és ezúttal nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából. Mohácsiék reménye tovább él a felsőházba jutásért vívott harcban a Kecskeméttel és a Pakssal szemben - írta a BB1.hu.

Zalakerámia ZTE KK - Naturtex-SZTE-Szedeák 81-69 (27-11, 11-22, 18-22, 25-14)

Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok 

V.: Földházi T., Balog Gy., Mészáros B. dr. (Balogh L.)

ZTE: Kinney 8, Vaugnh 7/3, Benke 13/3, Szabó 16/6, Radic 27/9 Csere: Kis -, Doktor -, Mohácsi 5, Horváth 3/3, Kovács 2.

Szeged: Boltics 8, Fortune 25/6, Wirth 2, Petrovics -, Sulovics 6 Csere: Kovács 8, Vágvölgyi 10/6, Révész 10.

Visszavágott a JKSE a Kaposvárnak

Mindkét oldalon kisebb sérülések hátráltatták a csapatok felkészülését a hét közben, de a találkozó napjára a jászberényieknél és a kaposváriaknál is mindenki bevethető volt. A vendégek már nevezték a találkozóra új idegenlégiósukat, Sterling Gibbset, aki Novgorodból tette át székhelyét Kaposvárra. Igaz, a héten még az időátállással bajlódott, de már számíthatott rá Fekete Ádám. Kérdés volt, hogy ő mennyit lesz majd a pályán.

A jászberényieket fűtötte a visszavágás vágya (ősszel hazai pályán a kaposváriak győztek 76-67-re), s az is, hogy legutóbb a 2015/2016-os szezonban tudtak győzni a somogyiak ellen. Az alapszakasz első felében lejátszott találkozón Spica szerezte a legtöbb pontot (22), míg a lepattanókat Hendlein szedte a legjobban (11). A jászberényieknél akkor még Brown és DeShields is szerepelt, akik helyére azóta Wallace és Nelson érkezett. A vendégek jó előjelekkel érkeztek Jászberénybe, hiszen a bajnok Alba Fehérvár ellen nyertek az előző fordulóban, míg a jászberényiek Körmenden vereséget szenvedtek. Ilyen előzmények után kiegyenlített, nagy küzdelem volt várható a bajnoki pontokért.

A három tucatnyi, dobbal felszerelt kaposvári szurkolónak köszönhetően a vendégek akár hazai pályán is érezhették magukat. A feldobás után az első támadást a kaposváriak vezették, de labdaszerzés után Rakics szerezte az első pontokat. Nem késett sokáig a válasz, Dunn beszórt egy hármast. Sejfic egy büntetővel egalizált, de Hendlein közelije is jó volt. Wallace középtávolija is a helyére került, de Dunn révén ismét a vendégek vezettek a 3. perc elején. A hazai tábor a harmadik perc végén, Nelson triplájánál „hangoskodott" először, de Dunn betörésből erre is válaszolt. Nelson büntetőivel vette vissza a vezetést a Jászberény, majd Lucsics is szerzett 2 pontot (12-9). A negyed közepén viszont Spica kosara után újra fordult a kocka. Gyors, látványos volt a játék, mindkét csapat szépen kidolgozott támadások végén szerezte pontjait. A hetedik perc közepén Spica helyére érkezett Gibbs, akinek ez volt a bemutatkozó mérkőzése. Három perccel a negyed vége előtt, 20-16-nál Sejfic megkapta második személyi hibáját, de csak egy büntetőt dobtak be a vendégek (20-17). Lucsics közelije után Rakics sapkázta le Hendleint, majd Sejfic talált a vendégek kosarába. Wallace triplája után először volt 10 pont a különbség a két csapat között, s jött is a vendégek időkérése, amikor másfél perc volt még az első játékrészből. Lucsicsot Cseh váltotta, miközben Ivosev triplája lepattant a gyűrűről. Rakicsé viszont nem, s Hendlein is megmutatta, hogy tud távolról is pontosan dobni (30-20). Az első negyed remek játékot hozott, a játékrész második felében a hazaiak egyértelműen ellenfelük fölé kerekedtek, de 10 pontos vezetésük ellenére közel sem dőlhettek hátra.

A második negyed két kaposvári hibával kezdődött, s mindkettőt 2 ponttal büntették a hazaiak. A kaposváriak Ivosev két pontjával zárkóztak, de Nelson utolsó pillanatos triplája után már 15 pont volt a különbség a csapatok között, s még csak 12 perc telt el a találkozóból. Míg a vendégek csak tüzeltek, de nem találtak, a berényiek remekül felépített támadások után újabb kosarakat szereztek, s Fekete Ádámnak a 13. perc elején, 41-22-nél időt kellett kérnie. Két perccel később Nikola Lazics hívta magához fiait (43-28), mert úgy látta, hogy lankad játékosainak figyelme, s ezt a kaposváriak ki is használták. Három és fél perc volt még a félidőig, amikor Gibbs mindkét büntetőjét kihagyta. Azután gyorsan javított, egy labdaszerzést követően szerezte meg első két pontját (47-33). Baki triplája után már csak 11 pont volt a különbség a két gárda között (18. perc), amikor Nikola Lazics kikérte második idejét. Gibbs 2+1-gye után pedig tízen belülre jöttek a kaposváriak (47-40). Lucsics értékesített két büntetőt, s így 9 pontos jászberényi előnnyel mentek pihenőre a csapatok. Ennek a tíz percnek az első felében a hazaiak, a második felében a vendégek játszottak jobban, s a 9 pontos különbség még izgalmas folytatást sejtetett.

A második félidő első kosarára - amit Sejfic szerzett - másfél percet kellett várni. Lucsics is betalált, míg az első kaposvári kosár csak a negyedik perc végén született meg. Jobban védekeztek és több hibával támadtak a csapatok, mindkét gárda lassan gyűjtögette pontjait (58-46). Nelson triplája után Hendlein közelről hibázott. Rakics viszont távolról is betalált a 27. perc végén. Sejfic harmadik hibája után Hendlein csak egy büntetőt dobott be. Mindkét oldalon ziccerek maradtak ki, miközben megjött a hangja a hazai szurkolóknak is. Hendlein hármasával kezdődött a negyed hajrája, melyre Rakics felelt egy duplával (66-50). Sejfic hagyott ki egy közelit, s a kaposváriak Gibbs pontjaival ismét közelebb zárkóztak ellenfelükhöz. Hazai szempontból a legjobbkor jött Nelson triplája, amely 14 pontos JKSE-előnyt jelentett a záró tíz perc előtt (69-55). Meglehetősen hektikus harmadik negyedet játszottak a csapatok. Az egyik oldalon Rakicsnak, a másikon Spicának volt már 4-4 hibája. Bár a hazaiak előnye megnyugtatónak tűnt, még közel sem dőlt el a találkozó.

Ivosev duplája, majd 4. személyi hibája indította a negyedik negyedet, de Wallace visszaállította a 14 pontos különbséget (71-57). Ivosev aktivizálta magát, s már 20 pontnál járt, amikor a 33. perc közepén, 72-62-nél Nikola Lazics időt kért. Lucsics előbb kosarat, majd lepattanót szerzett, s Nelson is betalált. A negyed közepén Wallace majd Dunn esett nagyot, s állt is egy ideig a játék. Az esetnél Rakics kipontozódott, s a játékvezetők az ellenőr segítségét is igénybe vették. Kapitány Gellért videózott, s Baki büntetőivel folytatódott a játék (76-67). Kerpel-Fronius triplájára Gibbs válaszolt, amikor még 4 perc volt hátra, és Fekete Ádám időt kért, az izgalmak fokozódtak. Két közeli dobást is elhibáztak a vendégek, Sejfic viszont betalált (81-70). Három perccel a vége előtt Cseh piszkált be egy lepattanót, és Sejfic megint nem hibázott közelről. Fekete Ádám időt kért 2 és fél perccel a vége előtt, mert 13 pontra nőtt csapata hátránya (85-72). Cseh szerzett lepattanót, s dobott egy duplát, amikor már csak másfél perc volt hátra a mérkőzésből. Ivosev és Sejfic ütközése után újabb videózás kezdődött, mert elsőre a kaposvári játékos sportszerűtlen hibáját ítélték, majd végül Sejfic kapott személyit. Az utolsó perc is videózással kezdődött, miközben a két szurkolótábor éltette övéit. Nem csak a csapatok, a szurkolók is nagy párbajt vívtak a mérkőzés vége felé. Sejfic kosara után szétrobbant a csarnok (89-76), s miután lepergett a játékidő hazai sikert ünnepelhetett a berényi tábor.

Egy rendkívül izgalmas, jó mérkőzésen a szinte végig vezető Jászberény megérdemelten győzte le a szintén jó teljesítményt nyújtó kaposváriakat. A hazai gárda a szezon legjobb játékát nyújtva megérdemelten szerezte meg a győzelmet - írta a BB1.hu.

JP Auto-Jászberényi KSE - Kaposvári KK 89-76 (30-20, 19-20, 20-15, 20-21)

Jászberény, Belvárosi Általános Iskola,

V.: Kapitány G., Ádám J., Rácz Zs. (Fekete L.)

JKSE: NELSON 17/12, Rakics 14/6, Wallace 13/9, LUCSICS 14, SEJFIC 18. Csere: Cseh Gy. 8, Kerpel-Fronius B. 5/3, Bazsó -, Molnár M. -.

KKK: Dunn 16/3, Baki G. 6/3, IVOSEV 24/6, Hendlein 13/6, Spica 4. Csere: Gibbs 13/3, Tóth P. -.

Kipontozódott: Rakics

Vármegyei szövetségek